Displaying items by tag: Szektorlabda
Komló a bajnok
Véget ért az NB1-es csapatbajnokság, melynek utolsó kilenc fordulóját Komlón rendezték meg, ahol is a hazai csapat ünnepelhetett. Egyesületünk voltaképp tét nélkül érkezett a versenyre, hiszen a dobogótól messze leszakadva álltunk a tabellán, a kiesés réme pedig nem fenyegetett. Épp emiatt játékosainknak lehetőségük nyílt néhány új eszköz éles környezetben tesztelésére, így például Szathmáry Karcsi új csapattal érkezett Baranyába, míg Baross Gabi új pálcákkal kísérletezett.
Csapatunk a kilenc forduló alatt három győzelem mellett egy döntetlen ért el, és öt alkalommal hagyta el vesztesen a pályát. Ezzel az eredménnyel 2022-ben az NB1 hatodik helyén végeztünk. A csapat legjobb pontszerzője Szathmáry Károly lett.
Félidőben az NB1
Félidejéhez ért az idei szektorlabda NB1-es csapatbajnokság. Az eddig lezajlott tizennyolc forduló után csapatunk holtversenyben áll a dobogó harmadik fokán, kilenc ponttal lemaradva az éllovastól. A tavaszi játéknapon a Laczkó, Szathmáry, Ács, Demény, Baross, Roller összetételű Forte az alábbi eredményeket érte el.
A nagy rivális Kecskemét ellen kezdtünk, akik ellen nagyon szerettünk volna revansot venni az első körben elszenvedett vereségért. Némi nehezítés volt, hogy Ács Marci nem érkezett meg időben, így az utolsó pillanatban kellett cseréljünk. A Marci helyére beugró Roller Dani szinte az utolsó pillanatig tartotta a Hírös legnagyobb sztárját, Seremet Szilárdot, ám a meccs végén egy védelmi hibát kihasználva a kecskeméti győzött. Hasonló volt a helyzet a Baross - Nagy Béla meccsen is, Gabi a végén vétett hátul, amit kíméletlenül kihasznált ellenfele. Laczkó Balázs és Szathmáry Karcsi azonban magabiztosan nyerték a maguk mérkőzését ifj. Nagy Attila és Góbi István ellen, így Forte 4-4 Hírös ALSE Kecskemét
A szombathelyieket legyőztük Lakitelken. Most ifj. Farkas Gábor pillanatyni esélyt sem adott Baross Gabinak, és Demény Zoli sem tudott ellenszerrel szolgálni Debreczy Istvánnal szemben. Laczkó Balázs lemészárolta Mészáros Györgyöt, így Szirmay Endre utolsó percekben esett egyenlítő gólja Szathmáry ellen azt jelentette, hogy Forte 3-5 Vasi GE
Szeged nagyon megvert minket az első meccsen, bőven volt mit javítani. A nevek alapján egyértelműen a mi csapatunk volt az esélyesebb most is, ám hasonlóan az első meccshez, bedaráltak minket a déliek. Balla József Laczkót is legyőzte, míg Papp Takács Deménynél, Deme Gyula pedig Ácsnál bizonyult jobbnak. Szathmáry Plemic elleni győzelme csak az eredmény kozmetikázására volt elég. Forte 2-6 ALC KSE Szeged
Nagyon hiányzott egy győzelem a nehézkes kezdés után, de az ellenfél a bajnokaspiráns Testvériség volt. Azonban erre a meccsre végre összeszedte magát a csapat! Ács Marci legyőzte Szatmári Tamást, és bár Demény kikapott Lukács Viktortól, Laczkó döntetlenje Magyarral, valamint Szathmáry sima győzelme Koczor ellen meghozta az első három tavaszi pontot. Forte 5-3 Testvériség SE
A Testvériség második csapata ellen már kötelező volt a győzelem, de nem adták könnyen magukat Berendék. Apropó Berend! Csaba az év öngólját vétette Szathmáry ellen. Laczkó viszont meglepetés vereséget szenvedett Terjék Zsolttól, míg Baross remizett Kondor Gábor ellen, így nagyon kellett az a sovány 1-0 Marcitól Hidi Andrással szemben. Forte 5-3 Testvériség SE II
Aki azt gondolja, hogy ezzel beindult a henger, nem jár messze az igazságtól, de egy döccenő még hátra volt a talán legerősebbnek ítélt ellenfél, a Komló ellen. Ács Marci nem bírt korunk legjobbjával, Fülöp Elemérrel, Szendrey pedig megsemmisítette Deményt, ahogyan Baross Gabi is elvérzett Pákaival szemben, így Szathmáry Major elleni győzelme csak azt jelentette, hogy a döccenő döccenő maradt szakadék helyett. Forte 2-6 DÖKE Komló
A Szigetszentmiklós elleni elsőkörös győzelmet meg szeretettük volna ismételni. Laczkó legyőzte Bottyánt, Szathmáry Csekeit, Roller Lukáccsal, Ács pedig Komáromival remizett, így bár az egyéni meccsek szorosak lettek, a csapat magabiztosan győzött. Forte 6-2 Benfica Mundial '93 FCSE Szigetszentmiklós
Erdélyi barátaink alaposan megizzasztottak minket az első játéknapon, így most koncentráltabban állt asztalok mellé csapatunk. Laczkó és Szathmáry kivégezte Inczét és Valicsot, Baross Havas doktort győzte le, Roller pedig Moldovánnal végzett döntetlenre, így fölényes győzelmet arattunk. Forte 7-1 Energofish Marosvásárhely
Már csak a bajnok Józsefváros maradt hátra, és nem akármilyen mérkőzés kerekedett a két csapat között. Hihetetlen taktikai csata jellemezte a meccset, és három pályán is gól nélkül maradtak a játékosok, egyedül a Horváth Imre - Laczkó Balázs összecsapáson esett találat, amelyek közül Balázs szerezte a többet, így Forte 5-3 Józsefvárosi SzE
Tizennyolc fordulóval a bajnokság kezdete után, és ugyanennyivel a vége előtt a megszerezhető 54 pontból 31-et gyűjtött csapatunk. A rendkívül kiegyenlített mezőnyben élen áll a Testvériség 40 egységgel, őket szorosan követi Komló 39-cel, majd Kecskemét és mi következünk a harmadik helyen. Tapad ránk Szombathely és Szeged. A senki földjén áll Szigetszentmiklós és Józsefváros, míg a csodát a Tesi II és Marosvásárhely remélik, akik nagyon messze kerültek a bennmaradástól. Folytatása következik ősszel.
Részletes eredmények itt
NB1
2022. évi elsőosztályú csapatbajnokság
Forte
|
1-7
|
EMK ALC Szeged
|
Laczkó Balázs
|
0-4
|
Najror Zoltán
|
Szathmáry Károly
|
2-3
|
Balla József
|
Ács Márton
|
0-0
|
Plemic Stevan
|
Roller Dániel
|
0-1
|
Rákos Norbert
|
Forte
|
2-6
|
Testvériség SE
|
Laczkó Balázs
|
0-4
|
Koczor János
|
Szathmáry Károly
|
3-1
|
Magyar Antal
|
Ács Márton
|
0-3
|
Lukács Viktor
|
Baross Gábor
|
0-2
|
Szatmári Tamás
|
Forte
|
5-3
|
Vasi GE
|
Laczkó Balázs
|
4-0
|
Szirmay Endre
|
Szathmáry Károly
|
4-4
|
Mészáros György
|
Ács Márton
|
1-0
|
Debreczy István
|
Roller Dániel
|
0-1
|
ifj. Farkas Gábor
|
Forte
|
3-5
|
DÖKE Komló
|
Laczkó Balázs
|
3-0
|
Trecskó János
|
Szathmáry Károly
|
3-3
|
Pákai György
|
Ács Márton
|
0-1
|
Szendrey Tibor
|
Baross Gábor
|
0-2
|
Fülöp Elemér
|
Forte
|
6-2
|
Józsefvárosi SzE
|
Laczkó Balázs
|
2-2
|
ifj. Morvay Tamás
|
Szathmáry Károly
|
3-0
|
Horváth Imre
|
Ács Márton
|
2-0
|
Mártonfi István
|
Roller Dániel
|
0-0
|
Körmendi Gábor
|
Forte
|
5-3
|
Energofish Marovásárhely
|
Laczkó Balázs
|
2-0
|
Valics Lehel
|
Szathmáry Károly
|
2-3
|
Varga Ervin
|
Ács Márton
|
0-0
|
Incze István
|
Baross Gábor
|
1-0
|
Moldován Károly
|
Forte
|
5-3
|
Mundial '93 FC SE Szigetszentmiklós
|
Laczkó Balázs
|
1-1
|
Csekei Zoltán
|
Szathmáry Károly
|
0-0
|
Bottyán Zoltán
|
Ács Márton
|
2-0
|
Lukács László
|
Roller Dániel
|
0-0
|
Komáromi Zsolt
|
Forte
|
3-5
|
Hírös ALSE Kecskemét
|
Laczkó Balázs
|
2-1
|
Góbi István
|
Szathmáry Károly
|
1-2
|
ifj. Nagy Attila
|
Ács Márton
|
1-1
|
Nagy Béla
|
Baross Gábor
|
3-4
|
Seremet Szilárd
|
Forte
|
7-1
|
Testvériség II
|
Laczkó Balázs
|
j.n
|
|
Szathmáry Károly
|
6-4
|
Berend Csaba
|
Ács Márton
|
1-0
|
Kondor Balázs
|
Roller Dániel
|
0-0
|
Kondor Gábor
|
Forte
|
2-6
|
ALC KSE Szeged
|
Laczkó Balázs
|
1-3
|
Balla József
|
Szathmáry Károly
|
3-0
|
Plemic Stevan
|
Ács Márton
|
0-1
|
Deme Gyula
|
Demény Zoltán
|
2-3
|
Papp-Takács Sándor
|
Forte
|
5-3
|
Testvériség
|
Laczkó Balázs
|
3-3
|
Magyar Antal
|
Szathmáry Károly
|
3-0
|
Koczor János
|
Ács Márton
|
1-0
|
Szatmári Tamás
|
Demény Zoltán
|
2-3
|
Lukács Viktor
|
Forte
|
3-5
|
Vasi GE
|
Laczkó Balázs
|
3-1
|
Mészáros György
|
Szathmáry Károly
|
1-1
|
Szirmay Endre
|
Demény Zoltán
|
0-2
|
Debreczy István
|
Baross Gábor
|
1-4
|
ifj. Farkas Gábor
|
Forte
|
2-6
|
DÖKE Komló
|
Szathmáry Károly
|
2-1
|
Major István
|
Ács Márton
|
2-3
|
Fülöp Elemér
|
Demény Zoltán
|
0-4
|
Szendrey Tibor
|
Baross Gábor
|
0-3
|
Pákai György
|
Forte
|
5-3
|
Józsefvárosi SzE
|
Laczkó Balázs
|
3-1
|
Horváth Imre
|
Szathmáry Károly
|
0-0
|
Körmendi Gábor
|
Ács Márton
|
0-0
|
Horváth Dénes
|
Demény Zoltán
|
0-0
|
Mártonfi István
|
Forte
|
7-1
|
Energofish Marosvásárhely
|
Laczkó Balázs
|
6-3
|
Incze István
|
Szathmáry Károly
|
7-1
|
Valics Lehel
|
Baross Gábor
|
2-1
|
Dr. Havas Péter
|
Roller Dániel
|
1-1
|
Moldován Károly
|
Forte
|
6-2
|
Benfica Mundial '93 FCSE Szigetszentmiklós
|
Laczkó Balázs
|
2-1
|
Bottyán Zoltán
|
Szathmáry Károly
|
2-1
|
Csekei Zoltán
|
Ács Márton
|
1-1
|
Komáromi Zsolt
|
Roller Dániel
|
0-0
|
Lukács László
|
Forte
|
4-4
|
Hírös ALSE Kecskemét
|
Laczkó Balázs
|
2-1
|
ifj. Nagy Attila
|
Szathmáry Károly
|
3-1
|
Góbi István
|
Baross Gábor
|
1-2
|
Nagy Béla
|
Roller Dániel
|
1-2
|
Seremet Szilárd
|
Forte
|
5-3
|
Testvériség II
|
Laczkó Balázs
|
1-2
|
Terjék Zsolt
|
Szathmáry Károly
|
4-1
|
Berend Csaba
|
Ács Márton
|
1-0
|
Hidi András
|
Roller Dániel
|
0-0
|
Kondor Gábor
|
Forte
|
4-4
|
ALC KSE Szeged
|
Olcsvári András
|
2-1
|
Najror Zoltán
|
Szathmáry Károly
|
2-0
|
Kiss István
|
Baross Gábor
|
0-1
|
Balla József
|
Roller Dániel
|
1-3
|
Priszlinger Zoltán
|
Forte
|
1-7
|
Testvériség
|
Olcsvári András
|
1-3
|
Lukács Viktor
|
Szathmáry Károly
|
0-1
|
Szatmári Tamás
|
Baross Gábor
|
0-1
|
Koczor János
|
Roller Dániel
|
0-0
|
Magyar Antal
|
Forte
|
3-5
|
Vasi GE
|
Olcsvári András
|
2-2
|
Szirmay Endre
|
Szathmáry Károly
|
4-3
|
ifj. Farkas Gábor
|
Baross Gábor
|
0-3
|
Debreczy István
|
Roller Dániel
|
0-2
|
Mészáros György
|
Forte
|
2-6
|
DÖKE Komló
|
Olcsvári András
|
1-4
|
Pákai György
|
Szathmáry Károly
|
3-3
|
Fülöp Elemér
|
Baross Gábor
|
2-4
|
Trecskó János
|
Roller Dániel
|
0-0
|
Szendrey Tibor
|
Forte
|
3-5
|
Józsefvárosi SzE
|
Olcsvári András
|
2-4
|
Mártonfi István
|
Szathmáry Károly
|
3-1
|
Horváth Dénes
|
Baross Gábor
|
0-0
|
ifj. Morvai Tamás
|
Roller Dániel
|
0-2
|
Horváth Imre
|
Forte
|
4-4
|
Energofish Marosvásárhely
|
Olcsvári András
|
3-0
|
Dr. Havas Péter
|
Szathmáry Károly
|
2-3
|
Moldován Károly
|
Baross Gábor
|
2-1
|
Incze István
|
Roller Dániel
|
0-2
|
Varga Ervin
|
Forte
|
4-4
|
Benfica Mundial '93 FCSE Szigetszentmiklós
|
Olcsvári András
|
1-2
|
Bottyán Zoltán
|
Szathmáry Károly
|
3-4
|
Komáromi Zsolt
|
Baross Gábor
|
2-0
|
Szegedi András
|
Roller Dániel
|
1-0
|
Lukács László
|
Forte
|
5-3
|
Hírös ALSE Kecskemét
|
Olcsvári András
|
3-4
|
ifj. Nagy Attila
|
Szathmáry Károly
|
3-2
|
Seremet Szilárd
|
Baross Gábor
|
1-0
|
Góbi István
|
Roller Dániel
|
1-1
|
Nagy Béla
|
Forte
|
2-6
|
Testvériség II
|
Olcsvári András
|
0-1
|
Kondor Balázs
|
Szathmáry Károly
|
1-3
|
Terjék Zsolt
|
Baross Gábor
|
1-2
|
Kondor Gábor
|
Roller Dániel
|
1-0
|
Berend Csaba
|
Forte | 4-4 | ALC KSE Szeged |
Laczkó Balázs | 1-6 | Kiss II István |
Szathmáry Károly | 4-2 | Plemic Stevan |
Ács Márton | 2-0 | Balla József |
Baross Gábor | 0-1 | Deme Gyula |
Forte | 1-7 | Testvériség SE |
Laczkó Balázs | 1-3 | Szatmári Tamás |
Szathmáry Károly | 1-3 | Lukács Viktor |
Ács Márton | 1-1 | Magyar Antal |
Olcsvári András | 0-2 | Koczor János |
Forte | 3-5 | Vasi GE |
Laczkó Balázs | 2-5 | ifj. Farkas Gábor |
Olcsvári András | 0-0 | Debreczy István |
Ács Márton | 1-1 | Mészáros György |
Baross Gábor | 0-0 | Serák György |
Forte | 3-5 | DÖKE Komló |
Laczkó Balázs | 1-2 | Fülöp Elemér |
Szathmáry Károly | 2-1 | Szendrey Tibor |
Ács Márton | 0-1 | Pákai György |
Olcsvári András | 1-1 | Trecskó János |
Forte | 5-3 | Józsefvárosi SzE |
Laczkó Balázs | 2-2 | Horváth Dénes |
Szathmáry Károly | 3-1 | Mártonfi István |
Olcsvári András | 1-0 | ifj. Morvai Tamás |
Baross Gábor | 0-2 | Horváth Imre |
Forte | 6-2 | Energofish Marosvásárhely |
Laczkó Balázs | 1-1 | Moldován Károly |
Szathmáry Károly | 7-1 | Dr. Havas Péter |
Olcsvári András | 1-0 | Koszta Zoltán |
Ács Márton | 0-0 | Varga Ervin |
Forte | 3-5 | Benfica Mundial '93 FC SE Szigetszentmiklós |
Laczkó Balázs | 1-2 | Komáromi Zsolt |
Szathmáry Károly | 3-1 | Lukács László |
Ács Márton | 0-0 | Bottyán Zoltán |
Baross Gábor | 0-1 | Csekei Zoltán |
Forte | 5-3 | Hírös ALSE Kecskemét |
Laczkó Balázs | 2-1 | Seremet Szilárd |
Szathmáry Károly | 2-2 | Nagy Béla |
Ács Márton | 3-0 | ifj. Nagy Attila |
Baross Gábor | 0-1 | Góbi István |
Forte | 2-6 | Testvériség II |
Laczkó Balázs | 2-4 | Berend Csaba |
Szathmáry Károly | 0-1 | Kondor Gábor |
Olcsvári András | 0-0 | Terjék Zsolt |
Baross Gábor | 1-1 | Kondor Balázs |
Statisztikák
M | Gy | D | V | GK | P | Telj. | |
Laczkó Balázs | 25 | 10 | 5 | 10 | 47-53 | 25 | 50 % |
Szathmáry Károly | 35 | 19 | 7 | 9 | 92-58 | 45 | 64,3 % |
Ács Márton | 22 | 8 | 9 | 5 | 19-13 | 25 | 56,8 % |
Demény Zoltán | 5 | 0 | 1 | 4 | 4-12 | 1 | 10 % |
Baross Gábor | 24 | 5 | 5 | 14 | 17-36 | 15 | 31,2 % |
Roller Dániel | 17 | 2 | 8 | 7 | 7-16 | 12 | 35,3 % |
Olcsvári András | 15 | 4 | 4 | 7 | 18-26 | 12 | 40 % |
Elrajtolt az NB1
Két év szünet után újra elrajtolt a szektorlabdázók legrangosabb eseménye, az NB1-es csapatbajnokság. Egyesületünk a Laczkó Balázs, Szathmáry Károly, Ács Márton, Baross Gábor, Roller Dániel kvintettel vágott neki az első fordulónak. A Lakitelken megrendezett forduló meglepően szoros küzdelmet hozott, csapatunk pedig hullámzó teljesítménye ellenére jó szájízzel utazott haza egy nagyszerű hétvége után.
Az első körben a Szeged ellen állt asztal mellé csapatunk. Laczkó meglepően sima vereséget szenvedett Najror ellen, míg Roller Rákos ellen kapott ki úgy, hogy a meccs végén nagyszerű egyenlítési lehetőséget szalasztott el. Ács és Plemic nem találtak fogást egymáson. Hogy a vereség nagyon sima legyen, arról Szathmáry gondoskodott, aki nem tudta megőrizni 2-0-ás előnyét Balla József ellen, és ő is kikapott. Forte 1-7 EMK ALC Szeged
A Testvériség elleni mérkőzés nem ígérkezett könnyűnek. Laczkó, Ács és Baross még rúgott gólig sem jutottak, így Szathmáry Magyar elleni győzelme értéktelennek bizonyult. Forte 2-6 Testvériség SE
Presztizs csata következett a szombathelyiek ellen. Laczkó felszívta magát, és nagyon megverte Szirmayt, míg Ács Marci megskalpolta Debreczyt. Roller Dani Farkas Gábor ellen is egyenlíthetett volna a végén, míg Szathmáry átmentette korábbi formáját, és ismét gyermeteg taktikai hibákat vétve ezúttal egy 4-0-ás vezetést nem tudott megőrizni az utolsó öt percre. Azonban ez is elég volt az első győzelemhez: Forte 5-3 Vasi GE
A bajnokaspiráns első ránézésre nehéz falatnak tűnt, ám talán a legjobb meccsünket vívtuk Komló ellen. Laczkó elpáholta Trecskót, Baross pedig kikapott Fülöptől. Az utolsó percben Szathmáry vezetett Pákai ellen, míg Ácsnak ragyogó esélye mutatkozott az egyenlítésre Szendreyvel szemben. Marci nem tudott élni a lehetőséggel, míg Pákai szép akció végén 3-3-ra mentett Karcsi ellen, így Forte 3-5 DÖKE Komló
A Szili Balázs halála után meggyengült címvédő nem tanúsított komoly ellenállást. Bár Morvay ikszre hozta a Laczkó elleni meccset, és a Roller - Körmendi sem hozott döntést, Szathmáry és Ács simán verték Horváth Imrét és Mártonfit. Forte 6-2 Józsefvárosz SzE
Tovább kapaszkodtunk a tabellán, de a vártnál nehezebb győzelemmel. Szathmáry Karcsi ismét kidobott az ablakon egy kétgólos előnyt, ezúttal Varga Ervin ellen. Szerencséjére a többi pályán gólt sem kaptunk, így hozta a csapat a kötelezőt. Forte 5-3 Energofish Marosvásárhely
Szigetszentmiklóssal mindig nagy taktikai csatát vívunk, most sem volt ez másként. Laczkó és Csekei összebirkóztak egy ikszet, csak úgy, mint Roller és Komáromi, vagy Szathmáry és Bottyán. Ács Marci Lukács Laci legyőzésével szállította a győzelmet. Forte 5-3 Benfica Mundial '93 FC SE Szigetszentmiklós
A dobogó felé igyekezvén találtuk magunkat, így a következő vereség nagyon fájt. Laczkó legyűrte Góbit, Baross Gabi pedig heroikus küzdelemben maradt alul Seremettel szemben. Ács Marci győzelme az utolsó pillanatban szállt el Nagy Béla ellen, míg Szathmárynak szinte egy pillanatig sem volt esélye ifj. Nagy Attila legyőzésére, így egy nyerhető meccsen Forte 3-5 Hírös ALSE Kecskemét
Egy kötelező győzelem maradt a nap végére, a Testvériség második csapatából mindössze Kondor Gábor tudott elcsenni egy pontot Baross ellen, így Forte 7-1 Testvériség SE II
Az így összegyűjtött 15 pont a negyedik helyre elég, öt ponttal az első helyezett Komló mögött. A hétvégére rányomta a bélyegét, hogy a teremben az indokoltnál több pálya volt felállítva, így a felesleg összezsúfolta a szükséges asztalokat, ami miatt a játékosok közt nemhogy másfél méter nem volt, de sokszor el sem fértek egymás mellett. A termet a verseny alatt egy alkalommal sem szellőztették ki, nem voltak kihelyezett kézfertőtlenítők. Ha ehhez hozzátesszük, hogy sportesemény lévén oltási igazolvány nélkül is részt lehetett venni, akkor indokolttá vált volna legalább egy negatív tesztet kérni, ám nemhogy nem követelte meg a rendezőség, lehetőséget sem teremtett rá. Utólag egyértelmű felelőtlenség volt részt venni az eseményen, amelynek elhalasztását mind egyesületünk, mind a szövetség elnökségének egyes tagjai indítványozták, sikertelenül. Hogy mennyire rossz ötlet volt, az csak pár nappal később derült ki, amikor csapatunk három tagja is pozitív koronavírus tesztet produkált. Ennek fényében kértük a Magyar Asztali Labdarúgó Szövetséget, hogy amennyiben a járványügyi adatok nem mutatnak drasztikus javulást, tegyék meg a megfelelő intézkedéseket a játékosok védelme érdekében, ellenkező esetben nem tudjuk vállalni a további szereplést.
Hogy ne csak a negatívomokról ejtsünk szót, el kell mondani, hogy játékosaink egyöntetűen vélekedtek úgy, hogy hosszú évek óta ez volt a legjobb NB1-es fordulónk. A csapategység csodás volt, nagyszerűen működött a kommunikáció, és ragyogóan éreztük magunkat együtt. Ez a csapat még sokra lehet hivatott, így reméljük, hogy a járvány végre visszavonulót fúj, és tovább harcolhatunk egymásért.
Részletes eredmények itt
RTL Klub - XXI. század
Szabadidő Magazin - M4 Sport - szektorlabda II
Debreczy az első bajnok
Tizenöt mindenre elszánt gombozó gyűlt össze a váci Madách Imre Művelődési Központ kamaratermében, hogy a koronavírus járvány harmadik hulláma utáni könnyítésekkel élve újraindítsa a gombfocizást Magyarországon. A versenyen természetesen csak a védettségi igazolással rendelkezők vehettek részt, egyesületünket Oláh Tamás és Szathmáry Károly képviselte.
A versenyzők két csoportba sorolódtak, a megszokott módon vaksorsolással, hogy aztán a csoportgyőztesek a másik csoport második helyezettjével küzdjenek meg a döntőbe jutásért. Az 'A' jelű csoportban Szathmáry nehezen lendült játékba, mivel főleg a szervezés okozta fejtöréssel bajlódot, de ahogyan elültek a hullámok, úgy talált egyre inkább magára, és végül nagy fölénnyel végzett az első helyen. A másik továbbjutó helyért ádáz harc kerekedett, négyen végeztek három ponton belül. Közülük a szombathelyi Szirmay Endre megérdemelten végzett legelöl, hiszen három riválisa közül egyik sem tudta legyőzni az egymás elleni mérkőzéseiken.
A 'B' csoportban még komolyabb tömörülés mutatkozott, amelyből egy fejhosszal kiemelkedett a Vasi GE játékosa, Debreczy István. Ami aztán mögötte következett... Az utolsó forduló előtt még négyen pályáztak a második helyre, ők végül kettő ponton belül zártak, ezt a két pontot pedig a józsefvárosi Körmendi Gábor verte a többiekre.
A helyosztók mindenki számára teremtettek játéklehetőséget, és még azoknak is volt okuk örömre, akiknek a csoportkörben kevés lelkendezni valójuk akadt. Erre a legjobb példa az Újbuda játékosa, Erdőteleki Miklós, aki a csoportban mindössze kettő gólt tudott szerezni, ám a tizenharmadik helyért csapattársaival vívott csatákban előbb négy gólt szerzett Németh István Emánuel ellen, majd a 1-1 után szétlövéssel legyőzte Theodos Sándort. A kilencedik helyre négyen pályáztak, a Testvériség játékosa, Kondor Gábor pedig könnyedén lépett át a vasi Serák Györgyön, hogy aztán szétlövéssel győzze le az újbudai Szabó Mártont drámai meccsen 5-4-re verő Oláh Tamást. Az ötödik pozícióért vívott meccsre simán lépett be Angler Lajos és Kondor Balázs testén keresztül Bottyán Zoltán és Berend Csaba, közülük pedig Bottyán bizonyult jobbnak.
Az elődöntők érdekes helyzetet szültek. Már a verseny kezdetekor tudható volt, hogy nagyon szűk az az időkeret, amíg a terem rendelkezésre áll, így sem ebédszünetre nem volt idő, sem pedig arra, hogy az egyenes kieséses szakaszban hosszabbításra kerülhessen sor egy esetleges döntetlen esetén. Ezért az a mentőmegoldás született, hogy a döntetlen esetén a csoportban előbb végzett versenyző jut tovább, ilyen mérkőzés pedig csak egy kerekedett a teremben. Debreczy István magabiztosan verte csapattársát, Szirmay Endrét és jutott a fináléba, míg a másik asztalon Szathmáry és Körmendi gyűrték egymást. Gábor hamar megszerezte a vezetést, Karcsi pedig helyzetek sorát dolgozta ki, ám ellenfele kapusa minden alkalommal jól zárta a szöget. Végül húsz másodperccel a mérkőzés vége előtt sikerült az egyenlítés, így a hazai játékos készülhetett a döntőre. A versenyzők egész nap fegyelmezetten tartották a feszített tempót, így a tervezetthez képest sikerült 3-4 percet nyerni a beosztáson. Hogy a hazai pálya ne lejtsen, az a döntés született, hogy Körmendi és Szathmáry egy hirtelen halálig tartó szétlövést rendeznek. Az első körben mindketten hibáztak, a másodikban azonban Körmendi kíméletlennek bizonyult, így az eredetihez képest a Józsefváros játékosa állhatott fel Debreczy ellen az aranyéremért!
A bronzmeccs meglepően simára sikeredett, a felszabadultan játszó Szirmay egy jó hangulatú mérkőzésen alaposan elpáholta Szathmáryt. A döntő is lehetett volna izgalmasabb, de Debreczy magabiztosan nyert, és lett ezzel -a reményeink szerint- a járvány utáni élet első bajnoka! A verseny végeztével többekben felmerült az igény, hogy júliusban ismét megrendezzünk egy ilyen napot, ennek a szervezése még folyamatban van. Addig is Vác jelenlegi bajnoka, Debreczy István!
Végeredmény
1. Debreczy István - Vasi GE
2. Körmendi Gábor - Józsefvárosi SzE
3. Szirmaqy Endre - Vasi GE
4. Szathmáry Károly - Dunakanyar Forte ALC
5. Bottyán Zoltán - Vasi GE
6. Berend Csaba - Testvériség SE
7. Kondor Balázs - Testvériség SE
8. Angler Lajos - Vasi GE
9. Kondor Gábor - Testvériség SE
10. Oláh Tamás - Dunakanyar Forte ALC
11. Serák György - Vasi GE
12. Szabó Márton - Újbuda
13. Erdőteleki Miklós - Újbuda
14. Theodos Sándor - Újbuda
15. Németh István Emánuel - Újbuda
NB1
2020. évi elsőosztályú csapatbajnokság
Forte | 3-5 | Hírös ALSE Kecskemét |
Szathmáry Károly | 1-2 | ifj. Nagy Attila |
Laczkó Balázs | 3-1 | Góbi István |
Ács Márton | 1-1 | Nagy Béla |
Balizs Benedek | 1-2 | Seremet Szilárd |
Forte | 5-3 | DÖKE Komló |
Szathmár Károly | 5-2 | Trecskó János |
Laczkó Balázs | 2-1 | Fülöp Elemér |
Ács Márton | 0-1 | Pákai György |
Balizs Benedek | 0-0 | Szendrey Tibor |
Forte | 0-8 | Vasi GE |
Szathmáry Károly | 2-3 | Debreczy István |
Laczkó Balázs | 0-3 | Bottyán Zoltán |
Ács Márton | 0-2 | Mészáros György |
Balizs Benedek | 1-3 | ifj. Farkas Gábor |
Forte | 2-6 | Testvériség SE |
Roller Dániel | 0-0 | Koczor János |
Laczkó Balázs | 1-5 | Magyar Antal |
Ács Márton | 0-0 | Lukács Viktor |
Balizs Benedek | 0-1 | Szatmári Tamás |
Forte | 5-3 | Józsefvárosi SzE |
Szathmáry Károly | 1-1 | Körmendi Gábor |
Laczkó Balázs | 1-0 | Szili Balázs |
Ács Márton | 0-1 | Mártonfi István |
Roller Dániel | 2-1 | Horváth Dénes |
Forte | 5-3 | Csokonyavisonta |
Szathmáry Károly | 4-0 | ifj. Primon Csaba |
Laczkó Balázs | 3-0 | Primon László |
Ács Márton | 1-2 | Primon Csaba |
Roller Dániel | 1-1 | Jónás István |
Forte | 2-6 | Testvériség II |
Szathmáry Károly | 6-8 | Terjék Zsolt |
Laczkó Balázs | 4-0 | Simon Ferenc |
Roller Dániel | 0-1 | Kondor Gábor |
Balizs Benedek | 0-1 | Berend Csaba |
Forte | 4-4 | Szigetszentmiklós |
Roller Dániel | 0-2 | Lukács László |
Laczkó Balázs | 6-1 | Szegedi András |
Ács Márton | 1-1 | Komáromi Zsolt |
Balizs Benedek | 1-1 | Csekei Zoltán |
Forte | 6-2 | Szegedi ALC |
Szathmáry Károly | 0-3 | Plemic Stevan |
Laczkó Balázs | 5-4 | Najror Zoltán |
Ács Márton | 3-1 | Papp-Takács Sándor |
Balizs Benedek | 2-0 | Rákos Norbert |
Statisztikák
M | Gy | D | V | GK | P | Telj. | |
Szathmáry Károly | 7 | 2 | 1 | 4 | 19-19 | 5 | 35% |
Laczkó Balázs | 9 | 7 | 0 | 2 | 25-15 | 14 | 77% |
Ács Márton | 8 | 1 | 3 | 4 | 5-8 | 5 | 31% |
Balizs Benedek | 7 | 1 | 2 | 4 | 5-8 | 4 | 28% |
Roller Dániel | 5 | 1 | 2 | 2 | 3-5 | 4 | 40% |
Józsefváros a bajnok
Minden osztályban véget ért az idei szektorlabda Csapatbajnokság. Elsődleges célunk az volt, hogy az idei esztendő választ adjon arra a kérdésre, ki melyik csapatban kap szerepet 2020-ban így, hogy most már mindhárom osztályban van érdekeltségünk, hiszen legjobbjaink az elsőosztályba visszakapaszkodva vitézkedhettek. Az NB1-be visszarázódni nagy kihívás volt, de épp az utolsó fordulóra úgy érződött, hogy kezd a csapat összeállni, és egyre inkább hasonlított arra, mint amelyik annak idején a dobogóért és a bajnoki címért harcolt. Ez még messze van, de nagyszerű alapokat sikerült letenni.