kedd, 20 június 2017 12:32

Mindenki nyert Gödön

Hétvégén került megrendezésra Gödön a I. Hungarian Open elnevezésű nagyszabású asztali labdarúgó verseny. A Budapest Subbuteo, a Magyar Asztali Labdarúgó Szövetség és a Forte közös rendezésében létrehozott rendezvény az első nagy nemzetközi torna volt, amelynek hazánk adott otthont a subbuteo szakágban. A verseny második napján a 12 érintéses szakág EB-kvalifikációi is befejeződtek.

Dunakanyar Kupa a Hungarian Openen

Sporttörténeti jelentőséggel bírt a hétvégi gödi verseny. Tavaly ugyanitt, a Duna-part Nyaralóházakban láthattuk először együtt játszani a szektorlabda, a subbuteo és a 12 érintéses asztali labdarúgás szerelmeseit, míg idén a subbuteo volt a fő attrakció. Baross Gábor, a szakág első embere szerette volna megmutatni a subbuteo-nagyhatalmaknak, hogy Magyarországon is komolyan veszik a világ legnépszerűbb futballutánzó játékát, így hazánkban első ízben rendezett olyan nemzetközi versenyt, amelyet a subbuteosok nemzetközi szövetsége (FISTF) is felvett versenynaptárába. A I. Hungarian Openre végül öt ország versenyzői neveztek, akik közül kimagaslottak az osztrák játékosok.

I. Hungarian Open subbuteo verseny Gödön

Természetesen egyesületünk sem maradhatott ki egy ilyen jelentőségű eseményből, így Szathmáry Károly is leadta nevezését a számára teljesen ismeretlen szakág versenyére. Az elmúlt hetek lelkes gyakorlása pedig meg is hozta számára a dicsőséget, hiszen messze túlszárnyalta saját elvárásait, és gólt tudott szerezni. Igaz, a saját kapujából huszonkilenc alkalommal kellett kiszedegetnie a labdát, de Karcsi mentalitásába ez bőven belefért, ellenben az esetleges nulla rúgott góllal. Klubunk subbuteo-királya, Baross Gábor természetesen a TFKN Dragons csapatának színeiben versenyzett, és jutott tovább csoportjából, hogy aztán pótselejtezőn búcsúzzon a versenytől. A legeredményesebb magyar játékos a szintén az osztrák bajnokságban pallérozódó Száki Adrián lett, aki a legjobb nyolc közé tudta beverekedni magát, ahol a későbbi győztes Günther Bamberzky nemes egyszerűséggel kivégezte.

Száki Adrián jutott a legtovább a Hungarian Openen

A nyílt versenyen egyébként 26 versenyző indult, köztük olyan ismerősen csengő nevek, mint a 12 érintéses játék atjya (egyben subbuteo-szűz) Puskás Zoltán Debrecenből, vagy épp a Lenz házaspár, akik tavaly már megkeserítették a magyar játékosok életét a gödi versenyen. A tavalyi győztes, Robert Lenz idén is eljutott a legjobb négyig, azonban Bamberzky számára is kemény falatnak bizonyult, így idén be kellett érnie a harmadik hellyel. Günther Bamberzky idén egyszerűen legyőzhetetlennek bizonyult... Az Open verseny döntőjében nagy csatában 5-4-re legyőzte Alexander Haast, majd a Veterán kategóriában is diadalmaskodott, miután jobb gólkülönbséggel maga mögé utasította a sportág másik nagy öregjét, a világranglistán hetedik helyezett Erich Hinkelmannt. A veterán kategória harmadik helyezettje a spanyol Julio Candelas lett.

Günther Bamberzky játékban

Ha már a spanyoloknál tartunk... Arról, hogy ne minden kategóriát az osztrákok nyerjenek, Julia Eglicerio gondoskodott, miután a női kategória döntőjében legyőzte az osztrák Ivana Gütlt. Érdekes kérdést vet fel, hogy hányadikként végzett volna a női versenyen Bettina Lenz, azonban ő csak az Open kategóriában indult.

julia eglicerio nyerte a női versenyt

A fiatalok is megmérkőztek egymással az U19-es bajnoki címért. A Budapest Subbuteo ifjú játékosa, Katona Viktor még csak ismerkedik a játékkal, így gyakorlatilag semmi esélye nem volt az osztrák bajnokságban edződő játékosokkal szemben, rúgott gól nélkül kényszerült befejezni a versenyt, amelyet Marios Strommer nyert Daniel Vranovitz és David Scherbantin előtt.

utánptólás játékosok a Hungarian Openen

Az egyéni versenyek lezárulttával pihenőre tértek a játékosok, hogy másnap csapatban is összemérjék tudásukat. A Budapest Subbuteo mindent elkövetett annak érdekében, hogy sikerüljön meglepetést okozni, de ez most elmaradt. Arról, hogy legyen magyar érem a versenyen, a TFKN Dragons -egyébként osztrák- csapata gondoskodott, ahol Száki Adrián, Baross Gábor és Baross Zoltán is légióskodnak. Mindhárman pálya mellé léphettek a versenyen, és megszerezték a harmadik helyet. A csapatbajnokságot a TFC Mattersburg nyerte, megelőzve a TSC Royal 78 csapatát.

a TFC Mattersburg csapata

A csapatversennyel párhuzamosan zajlott a 12 érintéses verseny, a Dunakanyar Kupa is, amely egyben az Európa bajnoki selejtezők utolsó állomása is volt. Évek óta nem gyűlt össze annyi játékos egy "brazil" versenyen, mint most Gödön! A már jól megszokott Debrecen, MTK, Forte hármas mellett ezúttal a Testvériség is képviselte magát, ráadásul mindjárt öt fővel, így végül tizenöten álltak pálya mellé! Hamar kiderült, hogy a Tesi nem csak nézőnek érkezett a versenyre, előbb Lukács Viktor verte Balizs Benedeket, majd Koczor János Szathmáry Károlyt, amivel klubunk mindkét továbbjutásra esélyes játékosa elvérzett már a csoportkörben, bár Karcsi nagyot küzdve kevés híján bombameglepetést produkált, amikor az utolsó percekben 4-2-es hátrányból egyenlített a sokkal esélyesebb Puskás László ellen, majd a győzelemért is támadott, sikertelenül... A hatos döntőbe papírforma szerint jutott be Puskás László, Puskás Zoltán és Kiss Levente. Horváth Imre döntőbe jutása nem meglepetés, mint ahogyan kiesése sem lett volna szenzáció. Nem úgy Koczor János és Lukács Viktor esete, akik életük első 12 érintéses versenyén verekedték be magukat a hatba!

Koczor János bravúrosan szerepet a Dunakanyar Kupán

Az előbb azt írtuk, hogy a Tesi nem csak nézőnek jött, és ezt az állításunkat a döntőben is igazolták. Lukács Horváthot győzte le, Koczor pedig Puskás Zoltánt verte, míg Horváth ellen döntetlenre végzett. Sőt mi több, Koczor ezzel egyenesen addig menetelt, míg azon kapta magát, hogy már a bronzmeccsre készülődik a korábban már legyőzött Puskás Zoltán ellen! Kiss Levente és Puskás László nagyon elhúzott a mezőnytől, őket nem lehetett megszorítani, így az teljesen egyértelmű volt, hogy a finálét ők vívják, ahogyan tették azt a tavalyi a gödi versenyen. Akkor Puskás nyert 7-6-ra hosszabbításban, most azonban egyikük sem találta a góllövő cipőt... azaz pálcát. Kiss vezetést szerzett, amire Puskás azonnal reagált. Levente második góljára azonban már nem jött válasz. A bronzmeccsen a legmeglepettebbnek maga Koczor János tűnt, aki időnként rúgott egy gólt, majd tűnődve figyelte, ahogy Puskás Zoltán egyre idegesebben puskázza el még a legnagyobb ziccereket is. Hiába futott Zoltán az eredmény után, képtelen volt kiegyenlíteni, így Koczor 3-2-es győzelmet aratott. Az ötödik helyen Lukács, a hatodikon Horváth végzett.

A Dunakanyar Kupa dobogósai

A csoportból kiesett versenyzők is játszottak még egy jót a hetedik helyért, amelyet holtversenyben szerzett meg Lukács László és Szathmáry Károly, de "idegenben rúgott" góllal Lukács lett hivatalosan a hetedik. Csapatunk többi kiesett játékosa nem szállt harcba a helyezésekért. Az EB-selejtezők végeredménye nem okozott meglepetést, azaz Magyarországot Puskás László, Puskás Zoltán, Kiss Levente, Horváth Imre és Nagy Lajos képviselheti majd csapatban a kontinensviadalon.

És hogy miért a cím, azaz miért nyert mindenki? Ezen a hétvégén bebizonyosodott, hogy megfér egymás mellett a két új szakág, a subbuteo és a 12 érintéses asztali labdarúgás. Megmutathattuk a subbuteo nagyhatalomnak, Ausztriának, hogy kishazánkban is egyre nő a sportág népszerűsége, és játékosaink is ügyesen fejlődnek. A 12 érintéses szakágban hatalmas áttörést jelenthetnek a Szathmáry Károly által gyártott pályák, amelyek már alkalmasnak tűnnek a magas szintű játékra (ezek a pályák is ezen hétvégén debütáltak, elsöprő sikerrel). Mind a versenyzők, mind a kilátogató nézők, mind pedig a sportvezetők jól érezték magukat, hasznos előrelépéseket tehettünk mindkét szakág továbbfejlesztésére.

Balizs Benedek és a szép új pálya

A versenyhez nem szorosan kapcsolódva egy kisebb összejövetel is zajlott, ahol csapattársai köszöntötték Szathmáry Károlyt annak apropóján, hogy szinte napra pontosan huszonöt éve érkezett meg nagypapájával a Váci Reménység edzésére, és kezdte meg gombfocis pályafutását. A huszonötödik évfordulón pedig Karcsi feliratkozott azon kevés ember listájára, akik mindhárom szakág ranglistáján szereplnek, hiszen mind a szektorlabda, mind a 12 érintéses asztali labdarúgás, mind pedig a subbuteo szakágban rendelkezik már hivatalos versenyeredményekkel. Csapatunkból ezt csak Baross Gábor mondhatja még el magáról.

Végeredmény

Subbuteo Open:
1. Günther Bamberzky (Wiener Neustadt - AUT)
2. Alexander Haas (TSC Royal 78 - AUT)
3. Robert Lenz (TFC Mattersburg - AUT)
3. Christian Haas (Wiener Neustadt - AUT)

Subbuteo Csapat:
1. TFC Mattersburg (AUT)
2. TSC Royal 79 (AUT)
3. TFKN Dragons (AUT)

Subbuteo Női:
1. Julia Eglicerio (Moralzarzal CAD - ESP)
2. Ivana Gütl (TSC Royal 78 - AUT)

Subbuteo U19:
1. Marios Strommer (Wiener Neustadt - AUT)
2. Daniel Vranovitz (TSC Royal 78 - AUT)
3. David Scherbantin (TSC Royal 78 - AUT)

Subbuteo Veterán:
1. Günther Bamberzky (Wiener Neustadt - AUT)
2. Erich Hinkelmann (TCF Mattersburg - AUT)
3. Julio Candelas (Moralzarzal CAD - ESP)

12 érintéses:
1. Kiss Levente (Debreceni ALE)
2. Puskás László (Debreceni ALE)
3. Koczor János (Testvériség SE)
4. Puskás Zoltán (Debreceni ALE)
5. Lukács Viktor (Testvériség SE)
6. Horváth Imre (MTK)
7. Lukács László (Testvériség SE)
8. Szathmáry Károly (Forte ALC)
9. Kovács Nándor (Futmesa Debrecen)
10. Mártonfi István (Tiszavasvári SE)
11. Bodó Attila (Palotai Csokonai ALE)
12. Kondor Gábor (Testvériség SE)
13. Balizs Benedek (Forte ALC)
14. Kollár Tibor (Forte ALC)
15. Oláh Tamás (Forte ALC)

Megosztom

Submit to FacebookSubmit to Google PlusSubmit to Twitter