szerda, 11 március 2026 16:26

Féltávnál a bajnokság

Rohan velünk az idő: nem elég, hogy még alig mozogtuk le a karácsonyi bejglit - tegyük hozzá, gombfocizással nem is könnyű -, és alig ért véget a Váci Bajnokság, már az idei elsőnek is a feléhez érkeztünk. Az NB1 után érezhetően alábbhagyott az edzés-látogatási kedv, így egyelőre nyolcfős tabellát böngészgethetünk.

Váci Bajnokság 2026 március

Csalóka a tabella, mert bár Karcsika tetemes előnnyel vezet, gyorsan hozzá kell tenni, hogy Petike egy eredménnyel kevesebbel rendelkezik, egy erős ötödik fordulóval a hátrány máris nyolc pontra csökkenthető. Vannak tehát a szorgalmasak: ilyen még Primon Csabi és Rauscher Tomi, akik mind a négy fordulón jelen voltak, kettejük közül a Cremonese áll jobban, aki pályafutása során először fordul a dobogóról! Aztán vannak a támadó erők, akik háromszor is asztalok mellé álltak, és a következő alkalommal előzésre, felzárkózásra készülnek, mint Petike és Teóka, és vannak az altatók, akik a szezon első felében éppen csak megmutatták magukat, a következő négy hétben viszont akár a tabella élére is ugorhatnak, mint például a két Morvás, vagy az egyetlen játéknapján egy harmadik helyet hozó Mülek Anti.

Váci Bajnokság 2026 március

Némi játék a számokkal, de ha átlag pontszámokat nézünk, akkor a szorgalom és játékerő párosából kizárjuk a szorgalmat, és egészen más megvilágításba kerül, hogy ki mennyire tud gombozni. Ha így néznénk a dolgot, akkor Karcsika és Petike a helyén marad, ugyanakkor  a két Morvásnak van keresnivalója, hiszen Tomcsi a harmadik, apuka pedig a negyedik az ilyen összevetésben. A fennmaradó négy fordulóban tehát rengeteg kérdés vár válaszra: Kovács Peti ismét beelőzi Szathmáry Karcsit? Rauscher Tomi meg tudja őrizni a dobogót, vagy a két Morvai csatájának áldozatául esik? Feltámad Primon, hajrázik Rozman, vagy lendületet kap Mülek? És hogy ne menjünk nagyon messze - hová tűnt Damon Hill?? - az egészet felrúgja Laczkó vagy Mártonfi, akik mindketten dobogóra férhetnek, már amikor játszanak?

Unatkozni nem fogunk. Hétfő6!