Tekintsünk hát el a fordulóktól, izgalmaktól, és vegyük sorra az érdekesebb eredményeket, amelyekből Balázs szolgáltatott bőven, hiszen 5-4-re verte Mártonfi Pistit, míg Petikével és Karcsikával 4-4 és 3-3 lett a vége. Nem volt unalmas a Szathmáry - Kismorvás meccs sem, ahol ifj. Morvai miliméterek híján 4-4-re mentette a meccset, maradt a 4-3.
Levi három ikszet is hozott, megviccelte például Kismorvást. Teó két hatalmas gólt vágott Mártonfi Pistinek a vadiúj gyakorlópályán, amelyet Szathmáry Karcsi Youtube-csatornájához készítettünk, ahol is néhány héten belül megkezdődik a szektorlabda szabályos ismertetője. A videosorozat végén pedig a pályát elárverezzük, hogy a befolyó összeget az utánpótlásba fektessük.











