A Váci Bajnokság nyolcadik fordulójára hatan gyűltünk össze a Házban, köztük az a Mártonfi István, aki a második helyről várta a záróakkordot, és aki olyan fáradtan érkezett, hogy hamar egyértelművé vált: nem játssza végig a napot. Ezt nem bánta "Öreg Morvás", aki szintén elfáradt a nap végére, ám annál inkább Rauscher Tomi, a Cremonese ugyanis ha kell, csütörtök estig is játszik egyhuzamban hétfő délutántól. Aki még nem bánta, az Kovács Peti volt, akinek így még az is belefért, hogy kapjon egy hatost Karcsikától, valamint kikapjon "Kis Morvástól", a megszerzett harmadik hellyel előzni tudott összetettben.
A bajnokságot Karcsika nyerte Petike és Pisti előtt. Az NB2 utáni estén még csak egy laza levezetésre jönnek majd össze a fiúk, azonban novemberben elrajtol a bajnokság következő kiírása.









