Két teljes kört játszottak a fiúk, és hamar kiderült, hogy Pisti és Tomi már NB1-es formában van, míg Petike és Karcsika most csak az edzőpartner szerepét öltheti magára. Bár Szathmáry az első meccsen még megverte Morvait, ennél több győzelmet nem tudott felmutatni, mint ahogyan Kovács is csak kettejük meccsén hagyta el a pályát győztesen, sőt még pontot sem szerzett a másik négy összecsapáson. Tomi és Pisti különcsatájából Pisti jött ki jobban, akinek kimondottan jót tett, hogy eltört a passzoló pálcája, mert azóta sorra nyeri a meccseket. Egymás ellen 2-1 és 1-2 szerepelt az eredménytáblákon, Pisti azonban jobban elverte Karcsiékat, mint Tomi tette, így gólkülönbséggel megelőzte Morvást. Petike már egymás ellenivel bizonyult jobbnak Karcsinál, letaszítva ezzel a sereghajtó pozíciójába.
Összetettben továbbra is Petike vezet három forduló után Karcsi előtt, de Pisti kettőből két napgyőzelemmel előzésre kész. Tomi feljött a negyedik helyre. Jól sikerült hát a felkészülés a hétvégi NB1-re. Hajrá Kecskemét és hajrá Vasi!