csütörtök, 22 február 2024 17:45
Morvai és Mártonfi zárkózik
kedd, 16 január 2024 11:15
Egy gól döntött
Csonka fordulóval folytatódott A Liga, miután a játékosok egy része január első-, míg egy kisebb része január második hétfőjén tudta vállalni a játékot. Az utolsó pillanatokban közülük is lemondták ketten a részvételt az esti fordulón, ahol így négy játékos állt asztalok mellé, hogy két teljes kört játsszon.
kedd, 09 január 2024 07:45
Morvai és Morvai
A karácsonyi ünnepek után, a harmadik fordulóval folytatódott A Liga. Az idei első játékra öt állandó tag mellett egy rendkívül kedves meglepetés is érkezett, Morvai Tamás édesapja személyében, aki hosszú évek kihagyása után fogott ismét pálcát a kezébe. A játékosok természetesen szeretettel fogadták, jó volt újra az asztal mellett látni.
szombat, 16 december 2023 12:24
Ismét egy negyvenötös
A második forduló is negyvenötpontos első hellyel zárult A Ligában. Ezúttal öt versenyző érkezett a játéknapra, de tízembernyi gólt termeltek ki. Már az első körben közel tízig jutott Baross és Szathmáry, hogy aztán Gabi Terjék ellen már átlépje a tízgólos álomhatárt, miközben Szathmáry és Lukács Viktor mérkőzése is kilencgólosra sikeredett.
szerda, 13 december 2023 17:16
Átigazolási hír
kedd, 21 november 2023 08:06
45-ös rajt A Ligában
kedd, 14 november 2023 11:38
Rajtol 'A Liga'
Az elmúlt hetek történései után új utat kellett kijelölni a váci gombfocizás számára, így néhány jól irányzott telefonhívás után egy új bajnoki versengést indítunk útjára, meghívásos alapon, 'A Liga' néven. Fontos szempont volt, hogy szem előtt tartsuk a váci gombfocizás hagyományait, következésképp a meghívottak kivétel nélkül olyan játékosok, akik nem…
vasárnap, 05 november 2023 12:32
Hivatalos nyilatkozat
A Dunakanyar Forte Asztali Labdarúgó klub az alábbi hivatalos nyilatkozatot teszi. A Magyar Asztali Labdarúgó Szövetség NB1-es csapatbajnokságából az Egyesület visszalép. Az Egyesület azt az álláspontot képviseli, hogy korábbi tagjai, nevesen Ács Márton, Baross Gábor, Laczkó Balázs, Roller Dániel és…
csütörtök, 02 november 2023 17:04
Elhunyt Bártfay Csaba
csütörtök, 26 október 2023 08:05
Támogatás a város részéről
Vác Város önkormányzata megtartotta októberi ülését, ahol civil szervezetek támogatásáról is döntöttek, számolt be a vac.hu. A meghozott határozatok értelmében egyesületünk egyszeri háromszázezer forintos támogatásban részesül rendezvény szervezésére. Ez nem véletlen, hiszen éppen ezzel a kéréssel fordultunk az önkormányzathoz, és…
péntek, 29 szeptember 2023 14:13
Balaton Kupa
Megtisztelő meghívásnak tehetett eleget Szathmáry Károly, aki első ízben szerepelt a Balatonalmádiban megrendezett Balaton Kupán. Közel hetven esztendővel ezelőtt a balatonalmádi általános iskola diákjai gombfocizni kezdtek, és mind a mai napig - még ha sajnálatosan megfogyatkozva is - folytatják a…