Displaying items by tag: Vác
VÁC
2024 fontos év a váci gombfocizás történetében. Hosszú éveken át kapcsolatunk a várossal csak névleg létezett, idén azonban újra felmelegedett az együttműködés Vác és egyesületünk között.
Hétfő hat
2024. június 15. piros betűkkel kerül be a váci gombfocizás krónikájába. A művelődési ház évtizedes újratalálkozáosk színterévé vált egy napra.
Versennyel ünnepeljük az újrakezdést
Tavaly március óta csak elvétve gombfocizhattunk, a novemberi Dunakanyar Kupa után pedig teljes egészében leállt nemcsak a versenyszerű játék, de még az edzések is. Bár a versenysportok engedélyezve voltak az elmúlt hónapokban is, problémát jelentett, hogy a sportágnak helyet biztosító intézmények egytől egyik bezárni kényszerültek. A nemrég bejelentett könnyítések lehetőséget teremtenek arra, hogy mindazok, akik már rendelkeznek védettségi igazolvánnyal, újra beléphessenek a művelődési házba, mi pedig úgy éreztük, hogy ezt meg kell ünnepelnünk, így a MALSZ elnökével történt egyeztetés után versenyt hirdetünk, hogy június ötödikén nálunk induljon újra a szektorlabda sportág. Alább a részletek.
Versenykiírás
A verseny neve: Az Első Kupa
A verseny időpontja: 2021. június 5, 10-16 óra között
A verseny helyszíne: Madách Imre Művelődési Központ, 2600 Vác, Dr. Csányi László Krt. 63
A verseny lebonyolítója: Szathmáry Károly, +36703811335
Nevezési feltételek:
- érvényes MALSZ versenyengedély. Tekintve, hogy a versenyrendszer tavaly félbeszakadt, a 2020-as engedélyeket is érvényesnek tekintjük
- érvényes védettségi igazolvány megléte
- 2.000 Ft nevezési díj megfizetése
Nevezés módja: E-mailen az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát., vagy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címeken 2021. június 4. 12:00 óráig
A versenyre maximum huszonöt fő nevezését áll módunkban elfogadni, a jelentkezés sorrendjében. A létszám nyomon követhető lejjebb. A versenyre nevezők kötelesek betartani a járványügyi intézkedéseket, azaz a művelődési ház közforgalmi helyein (folyosó, büfé, mellékhelyiség, stb.) kötelező a maszk viselése. A nevezők a versenyen saját felelősségükre vesznek részt.
Az eddigi nevezők
1) Szathmáry Károly - Dunakanyar Forte ALC
2) Kondor Gábor - Budapest Testvériség
3) Kondor Balázs - Budapest Testvériség
4) Szabó Márton - Gombfoci 11 Egyesület Újbuda
5) Theodos Sándor - Gombfoci 11 Egyesület Újbuda
6) Debreczy István - Vasi GE
7) Erdőteleki MIklós - Gombfoci 11 Egyesület Újbuda
8) Németh István Emánuel - Gombfoci 11 Egyesület Újbuda
9) Serák György - Vasi GE
10) Szirmay Endre - Vasi GE
11) Oláh Tamás - Dunakanyar Forte ALC
12) Bottyán Zoltán - Vasi GE
13) Körmendi Gábor - Józsefvárosi SzE
14) Berend Csaba - Budapest Testvériség
15) Angler Lajos - Vasi GE
Az NB3-on szerepelt a Vác III
Véget ért a 2019. évi NB3-as csapatbajnokság alapszakasza. Az idei csapatbajnokság sem indult zökkenőmentesen, miután legnagyobb ellenfelünknek a naptár bizonyult. Dobos Attila, harmadik számú csapatunk kapitánya igen erős csapatot állított fel az idei NB3-ra. A Dobos, Csegezy, Olcsváry, Nagy felállású ex-kolozsvári alakulat vígan dobogó esélyes lehetett... volna. Néhány nappal a verseny kezdete előtt kiderült, hogy míg a mérkőzések szombaton vannak, Csegezy és Nagy vasárnapra vettek ki szabadságot, így egyikük sem tud megjelenni. Rajtuk kívül csak olyan játékosaink voltak bevethetők, akik az NB2-es, illetve az NB1-es csapatainkban szerepelnek, így kétségessé vált Vác III indulása. A megoldást végül egy villám-igazolás szolgáltatta, a játékhoz mintegy ötven év kihagyás után visszatérő Szabó Márton személyében. Érdekesség, hogy Marci úgy szerepelt a váci csapatban, hogy korábban nem hogy váci edzésen nem járt, de a csapat kilencven százalékával soha életében nem találkozott. Attila annyit mondott csak róla a verseny előtt, hogy "jó arc, szívesebben gombfociznék egy csapatban vele, mint az elsőosztályból sokakkal", azaz néhány órával később leigazoltuk Szabó Mártont, akiről kiderült, hogy nem csak jó arc, de még gombfocizni is tud. Örömmel üdvözöljük hát egyesületünknél.
NB3 alapszakasz
csoportkör | ||
Vác | 6-0 | Újbuda II |
Laczkó Balázs | 7-1 | Németh István |
Szathmáry Károly | 5-3 | Vargha Ákos |
Demény Zoltán | 4-0 | Szirtes András |
Göd | 6-0 | MTK |
Pozsonyi József | 3-1 | Rácz Ferenc |
Cserey László | 3-0 | Dobolyi János |
Dobos Attila | 1-0 | Szöllősi László |
Csörög | 6-0 | Forte ifi |
Simó Gergely | 5-0 | Óvádi Mátyás |
László Márk | 1-0 | Weiss Benedek |
Oláh Tamás | 4-1 | Rédey Vince |
Kecskemét II | 6-0 | Forte ifi |
Nagy Dániel | 4-0 | Óvádi Mátyás |
Nagy Atila | 9-0 | Barsi Gellért |
Radnóti Péter | 5-0 | Rédey Vince |
Csörög | 4-2 | Maroslele II |
Simó Gergely | 3-0 | Balázs Sándor |
László Márk | 4-0 | Balázs Máté |
Oláh Tamás | 1-2 | Papp Tihamér |
Göd | 5-1 | Újbuda II |
Pozsonyi József | 1-1 | Németh István |
Cserey László | 4-0 | Vargha Ákos |
Nagy Péter | 2-0 | Szirtes András |
Csörög | 4-2 | Újbuda I |
Simó Gergely | 0-1 | Benke Ádám |
László Márk | 1-0 | Németh Antal |
Oláh Tamás | 2-1 | Theodos Sándor |
Vác | 6-0 | Marosle I |
Laczkó Balázs | 7-1 | Fejes Ferenc |
Szathmáry Károly | 4-3 | Maczelka László |
Demény Zoltán | 4-0 | Maczelka Árpád |
Csörög | 3-3 | Szombathely II |
Simó Gergely | 0-2 | Garamvölgyi József |
László Márk | 0-0 | Illés Péter |
Oláh Tamás | 1-0 | Benyák Albert |
Maroslele II | 6-0 | Forte ifi |
Balázs Sándor | 6-1 | Rédey Vince |
Balázs Máté | 6-1 | Barsi Gellért |
Papp Tihamér | 1-0 | Weiss Benedek |
Szeged III | 4-2 | Göd |
Najror Zoltán | 2-1 | Pozsonyi József |
Papp-Takács Sándor | 0-0 | Cserey László |
Bánfalvi Szabolcs | 2-2 | Dobos Attila |
Vác | 4-2 | MTK |
Laczkó Balázs | 1-3 | Rácz Ferenc |
Szathmáry Károly | 8-0 | Dobolyi János |
Demény Zoltán | 3-2 | Szöllősi László |
Csörög | 6-0 | Erzsébetváros II |
Simó Gergely | 1-0 | I. Debreczenyi Attila |
László Márk | 1-0 | Mecsér Béla |
Oláh Tamás | 4-2 | Rozsnyai Gábor |
Újbuda I | 6-0 | Forte ifi |
Benke Ádám | 4-2 | Óvádi Mátyás |
Németh Antal | 2-0 | Rédey Vince |
Theodos Sándor | 3-1 | Weiss Benedek |
Vác | 6-0 | Göd |
Laczkó Balázs | 7-5 | Pozsonyi József |
Szathmáry Károly | 6-1 | Nagy Péter |
Demény Zoltán | 2-1 | Dobos Attila |
Szombathely II | 6-0 | Forte ifi |
Garamvölgyi József | 1-0 | Óvádi Mátyás |
Illés Péter | 1-0 | Barsi Gellért |
Benyák Albert | 1-0 | Weiss Benedek |
Kecskemét II | 3-3 | Csörög |
Nagy Dániel | 2-0 | Simó Gergely |
Nagy Atila | 0-1 | László Márk |
Radnóti Péter | 1-1 | Oláh Tamás |
Erzsébetváros II | 6-0 | Forte ifi |
I. Debreczenyi Attila | 1-0 | Óvádi Mátyás |
Mecsér Béla | 1-0 | Barsi Gellért |
Rozsnyai Gábor | 1-0 | Weiss Benedek |
Vác | 5-1 | Szeged III |
Laczkó Balázs | 5-4 | Najror Zoltán |
Szathmáry Károly | 9-2 | Papp-Takács Sándor |
Demény Zoltán | 1-1 | Bánfalvi Szabolcs |
Göd | 2-4 | Maroslele I |
Pozsonyi József | 0-1 | Fejes Ferenc |
Cserey László | 1-2 | Maczelka László |
Dobos Attila | 4-2 | Maczelka Árpád |
A legjobb nyolc között | ||
Vác | 5-1 | Újbuda I |
Laczkó Balázs | 3-2 | Benke Ádám |
Szathmáry Károly | 3-2 | Németh Antal |
Demény Zoltán | 1-1 | Theodos Sándor |
Csörög | 5-1 | Maroslele I |
Simó Gergely | 0-0 | Fejes Ferenc |
László Márk | 2-0 | Maczelka László |
Oláh Tamás | 5-0 | Maczelka Árpád |
Kecskemét II | 2-4 | Göd |
Nagy Dániel | 0-1 | Pozsonyi József |
Nagy Atila | 1-2 | Cserey László |
Radnóti Péter | 4-2 | Dobos Attila |
Vác | 4-2 | Szombathely II |
Laczkó Balázs | 4-2 | Garamvölgyi József |
Szathmáry Károly | 5-1 | Illés Péter |
Demény Zoltán | 0-1 | Benyák Albert |
Szeged III | 3-3 | Csörög |
Najror Zoltán | 4-0 | Simó Gergely |
Papp-Takács Sándor | 1-1 | László Márk |
Bánfalvi Szabolcs | 0-1 | Oláh Tamás |
Vác | 3-3 | Csörög |
Laczkó Balázs | 6-1 | Simó Gergely |
Szathmáry Károly | 2-5 | László Márk |
Demény Zoltán | 2-2 | Oláh Tamás |
Göd | 5-1 | Szombathely II |
Pozsonyi József | 3-0 | Garamvölgyi József |
Cserey László | 1-0 | Illés Péter |
Dobos Attila | 2-2 | Benyák Albert |
Göd | 4-2 | Csörög |
Pozsonyi József | 2-0 | Simó Gergely |
Cserey László | 0-1 | László Márk |
Dobos Attila | 3-1 | Oláh Tamás |
Vác | 3-3 | Kecskemét II |
Laczkó Balázs | 2-2 | Nagy Dániel |
Szathmáry Károly | 4-1 | Nagy Atila |
Demény Zoltán | 1-3 | Radnóti Péter |
Göd | 4-2 | Újbuda I |
Pozsonyi József | 2-1 | Benke Ádám |
Cserey László | 0-1 | Németh Antal |
Dobos Attila | 1-0 | Theodos Sándor |
Nagy Péter |
A legjobb nyolc végeredménye
M | Gy | D | V | GK | ||
1. Vác | 7 | 5 | 2 | 0 | 32-10 | 17 pont |
2. Szeged III | 7 | 4 | 2 | 1 | 25-17 | 14 pont |
3. Göd | 7 | 4 | 0 | 3 | 21-21 | 12 pont |
4. Kecskemét II | 7 | 2 | 4 | 1 | 23-19 | 10 pont |
5. Csörög | 7 | 2 | 4 | 1 | 23-19 | 10 pont |
6. Maroslele | 7 | 2 | 0 | 5 | 14-28 | 6 pont |
7. Szombathely II | 7 | 1 | 1 | 5 | 17-23 | 4 pont |
8. Újbuda | 7 | 1 | 1 | 5 | 17-23 | 4 pont |
Egyéni eredmények
M | Gy | D | V | GK | P | % | |
Vác | |||||||
Laczkó Balázs | 9 | 7 | 1 | 1 | 42-21 | 15 | 83 % |
Szathmáry Károly | 9 | 8 | 0 | 1 | 46-18 | 16 | 89 % |
Demény Zoltán | 9 | 4 | 3 | 2 | 18-11 | 11 | 61 % |
Göd | |||||||
Pozsonyi József | 9 | 5 | 1 | 3 | 18-13 | 11 | 61 % |
Cserey László | 8 | 4 | 1 | 3 | 11-5 | 9 | 56 % |
Dobos Attila | 8 | 4 | 2 | 2 | 16-13 | 10 | 62 % |
Nagy Péter | 2 | 1 | 0 | 1 | 3-6 | 2 | 50 % |
Csörög | |||||||
Simó Gergely | 10 | 3 | 1 | 6 | 10-18 | 7 | 35 % |
László Márk | 10 | 8 | 2 | 0 | 17-3 | 18 | 90 % |
Oláh Tamás | 10 | 6 | 2 | 2 | 22-12 | 14 | 70 % |
ifi | |||||||
Óvádi Mátyás | 6 | 0 | 0 | 6 | 2-15 | 0 | 0 % |
Barsi Gellért | 4 | 0 | 0 | 4 | 1-17 | 0 | 0 % |
Weiss Benedek | 5 | 0 | 0 | 5 | 1-7 | 0 | 0 % |
Rédey Vince | 4 | 0 | 0 | 4 | 2-17 | 0 | 0 % |
ÚJRA GOMBFOCI VÁCOTT
A minap folytatott egyeztetések után immár bizton állíthatjuk, hogy a gombfocizás visszatér a váci Madách Imre Művelődési Központba! Minden páratlan héten pénteken 17 órától várunk mindenkit a "művház" 48-as termébe!