Mivel Laczkó Balázs nem tudott a csapattal tartani, az a faramuci helyzet állt elő, hogy a kettes pályán mindenképp egy cserejátékos kapott lehetőséget, amely posztot felváltva töltötte be Horváth Dénes és Pozsonyi József, akik helyenként Morvait és Szathmáryt is helyettesítették, azaz jutott játékidő mindenkinek. Egyedüliként az elsőpályások ellen mérkőző Kovács Péter játszotta végig a teljes játéknapot.
Józsika - miskolci lakos lévén - csak elvétve találkozik a játékkal, így számára inkább egyfajta örömgombfoci volt a hétvége, de így is csak versenyrutin hiánya okozta vesztét a házigazdák elleni első fordulóban, ahol mókás körülmények között szenvedte el a vesztes találatot: elfelejtette, hogy a kapussal nem futhat ki a büntetőterületen kívüli labdára, ellenfele pedig könyörtelenül bevágta a jogosan megítélt szabadrúgást. A csapat ennek ellenére megnyerte a mérkőzést, csak úgy, mint a rákövetkező, Szigetszentmiklós elleni összecsapást, ahol pedig Karcsika betlizett kevés híján: az első percekben több alkalommal is - szó szerint - nem találta a labdát, meglepett ellenfele pedig három gyors góllal alapozta meg a meccs hangulatát. Karcsi megtisztogatta játékosait a félidőben, és egyenlíteni tudott, így a csapat ismét győzött.
Úgy tűnt, az 5-3-as győzelmek napja lesz ez, hiszen a Testvériség második csapata ellen is ilyen arányban sikerült nyerni. Erre a meccsre Karcsika cseréltette le magát, a helyére beálló Dénes pedig megtette azt, amire Szathmáry nem szokott képes lenni: legyőzte Kondor Gábort. Józsika megint 1-0-ás előnyről kapott ki, Kondor Balázs akkora gólt rúgott neki, hogy arra nehéz volt szavakat találni. Petike, Morvás és Dénes szállították a szükséges pontokat, a csapat rendkívül erős egységet mutatott. Elérkezett az ebédszünet, amikor is csapatunk előrehozott meccset vívott a Vác ALK ellen. Kismorváson semmi nem múlott, azonban Petike és Józsika alulmaradtak, így Karcsika szállíthatta a döntetlent. Illetve szállíthatta volna, mert játékosai ezen a meccsen is önálló életet éltek, és többször kikerülték a labdát. A Jóisten valamiért nem akarta, hogy megynerjük ezt a meccset, amit azzal koronázott meg, hogy Karcsi bohózatba illő öngóllal tette biztossá a vereséget: a labda cimbalomszögből, a kapust megkerülve pattogott be saját kapujába.
A Szeged elleni párharc fontos meccsnek ígérkezett, kellett a győzelem. Petike heroikus küzdelmet folytatott Kiss Istvánnal, és sikerült is megfékeznie a szögediek legjobbját, lehetővé téve ezzel társainak, hogy ismét meghozzák az 5-3-as győzelmet, amit a kecskemétiek ellen is meg tudott ismételni a csapat, köszönhetően többek között annak, hogy Józsika - életében először - legyőzte Nagy Lajost! Jöhetett a fekete leves, azaz a Vasi - Tesi - Komló hármas. Az első fordulóban a Vasi elleni meccs botrányba fulladt, Karcsi pedig - ismerve önnön vérmérsékletét - úgy döntött, nem kockáztatja, hogy egy kiprovokált balhé miatt őt is eltiltsák, így a sokkal higgadtabb Pozsonyi állt asztalhoz Debreczy ellen, és csak a balszerencsének köszönhette, hogy meg kellett elégedjen a döntetlennel, amivel egyébként csapatunk legjobbjának bizonyult, a bajnok ellen nem volt esélyünk.
A Testvériség ellen sokáig tartottuk a döntetlent, és akár a győzelemre is megvolt az esély, hiszen Szathmáry két nagy helyzetet is elpuskázott döntetlen állásnál, alig egy perccel a vége előtt. A kihagyott helyzetek megbosszulták magukat, és az utolsó másodpercekben a Tesi szerezte meg a győzelmet. A Komló ellen Karcsi hamar eldöntötte a meccset Trecskó ellen, de ugyanígy hamar eldőlt az is, hogy Józsika nem tudja tartani a lépést Szendreyvel. Fülöp Petike ellen ment egyel, Dénes pedig Majorral birkózott, hogy behúzza a csapatikszet, sajnos sikertelenül.
A csapat így kilenc mérkőzésből ötöt megnyerve, továbbra is a középmezőnyben találja magát, de hogy mennyire tömör ez a mezőny, azt mi sem mutatja jobban, mint hogy pontegyenlőséggel állunk a harmadik helyezett Testvériség csapatával. A bajnokság ősszel folytatódik, és bár a bajnoki cím sorsa eldőlni látszik, a dobogó reális célkitűzés a Forte számára.