Június 28-án a Váci Madách Imre Művelődési Központ adott otthont a Bártfay Kupának. Egyesületünk 2010 után rendezett újra nagyszabású szektorlabda versenyt, amelyre nem csak az ország minden pontjáról, de még Erdélyből is érkeztek játékosok. Az 57 nevező közül ketten visszaléptek a versenytől, így egyetlen nevezővel maradt el a létszám az elmúlt évek legmagasabbikától, a tavalyi Palota Kupáétól. Amiben azonban a váci verseny más volt, hogy Tízek pontszerző mivolta miatt a mezőnyt mindenképp egyben kellett elindítani, hiszen az érvényben lévő szabályzat szerint csak az a verseny szerepelhet az Év Játékosa díjért folyó csatában, amelyen minden játékos lehetőséget kap a pontszerzésre, így még az előtt, hogy a kategóriás versenyek elkezdődhettek volna, a teljes mezőnyt meg kellett méretni, méghozzá okkal, mert akadt meglepetés!

A főverseny tíz csoportban kezdte meg a versengést, ahonnét a csoportelsők egyenes ágon juthattak a legjobb tizenhat közé, míg a csoportok második helyezettjei - kiegészülve a két legjobb harmadikkal - szemtől szemben csaptak össze a rájátszásban. Hogy még izgalmasabb legyen, a párosítás vaksorsolással alakult ki, a csíkszeredai Bors Attila keze nyomán.

A csoportkör végén olyan játékosok intettek búcsút a további versengésnek, mint - hogy csak az elsőosztályúakat említsük - Bottyán Zoltán, Ács Márton, vagy Terjék Zsolt, de nem akármilyen meglepetésre búcsúzott már az alapszakaszban Horváth Dénes, vagy - fájdalmunkra - ifj. Morvai Tamás, aki elsőízben szerepelt versenyen a Forte színeiben.

A pozitív meglepetés pedig - vagy mondjuk úgy, az alapszakasz hőse - Németh István Emánuel volt, aki harmadosztályú versenyző létére nem hogy beverekedte magát a tizenhatba, hanem egyenesen csoportelsőként masírozott a főtáblára! Hogy ez mekkora meglepetés, azt mi sem bizonyítja jobban, semhogy a versenyigazgató figyelmét úgy kellett felhívni a verseny vége felé közeledve arra az egyszerű tényre, hogy a harmadosztály döntője nem a harmadosztály döntője, hanem az ottani győztest várja majd nagy szeretettel Emu a fináléban, így az eredményhirdetés közepette egy pályán még zajlottak az események, de erről majd később.

Az alapszakasz végeztével kialakultak hát a kategóriák, kezdjük mindjárt a legkisebbekkel! Az utánpótlásneveléséről híres Soproni MAFC három titánját küldte harcba a váciak szintén három játékosa ellen, közéjük pedig Debrecenből ékelődött Matkó Dóra, hogy megkavarja az állóvizet. Sokáig úgy tűnt, hogy Dóri megleckézteti a legényeket, hiszen egyikük sem tudott túljárni az eszén. Igaz, a három Inczédi-fi, nevesen Steiger Magor, Kelemen Gergő és Stöckert Ottó azért legalább egy döntetlent kiharcoltak ellene. A váci - párdon, gödi - fiúknak ezúttal csak egymás között termett babér, a végelszámolásnál viszont így is minenki hazavitt valami apróságot a díjak közül.

Az ifúságiak mezőnyének sereghajtója a verseny legfiatalabb tagja, Mártonfi Zoltán lett, aki ezzel az "A jövő reménysége" különdíjat vehette át. Bronzérmes lett Kovács Borisz, szintén Gödről, akit a nagyobbik Mártonfi, Levente előzött meg az ezüstért folyó harcban. Mindhárman fejet hajthattak azonban soproni ellenfelük, Stöckert Ottó előtt, aki megérdemelten végzett kategóriája élén. Matkó Dóra mindösszesen egy gólt kapott egész nap, de azt a meccset is megnyerte, így kissé furának tűnik, hogy a juniorok közt "csak" harmadik lett, de ez is csak azt mutatja, hogy milyen szoros volt a mezőny. Volt a versenynek egy olyan pillanata, amikor úgy tűnt, hogy Kelemen Gergőt senki és semmi nem gátolhatja meg abban, hogy versenyt nyerjen, azonban erről elfelejtették tájékoztatni csapattársát, Steiger Magort, aki a zárófordulón legyőzte, és megelőzte őt. Ezzel a junior kategória első két helye is Sopronba került, Inczédi Gergő pedig büszkén tekinthetett fiaira az eredményhirdetésen.

balról: Matkó Dóra, Steiger Magor, Mártonfi Zoltán, Mártonfi Levente, Stöckert Ottó és Kelemen Gergő

A minősítéssel még nem rendelkező játékosok között is akadt izgulni valója a Forténak, bár Rauscher Tamás kevés híján továbbjutott még a főversenyben is, mindössze a legjobb harmadikok közötti rangsoroláson vérzett el, miután a csoportban legyőzte a későbbi csoportgyőztes Horváth Imrét, és döntetelnre végzett Horváth Dénes ellenében. Tamás elképesztő formában gombfocizott, kilenc lejátszott mérkőzéséből mindössze kétszer kapott ki, és hat meccsen még gólt sem kapott! Az, hogy valakinek a ranglistán még nincs 150 pontja, nem jelenti azt, hogy ne tudna gombfocizni, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy Rauscher ilyen pazar teljesítménnyel sem fért oda kategóriája dobogójának a közeléhez sem. Az ide sorolt játékosok teljes körmérkőzést játszottak, az egyébként jól kezdő Szabó Márton pedig két forduló után, egészségügyi problémák miatt feladni kényszerült a verseny, így eredményei törlésre kerültek.

Jól jellemzi ezt a meglepetésekkel teli napot az, hogy a verseny vége előtt kicsivel Marschal István, a csíkszeredai vezér elköszönt, mert egyetlen pillanatig sem merült fel bennük, hogy díjat kellene átvenniük. Pedig de! Németh Gyula ugyanis nem kisebb bravúrt követett el, mintsem hogy maga mögé utasította sokkal rutinosabb ellenfeleit, és felállhatott a dobogó második fokára, közvetlenül a Gombfoci 11 újbudai versenyzője, Leányvári László mögé. Hogy Inczédi Gergő Sopronja nem maradjon újabb arany nélkül, arról a harmadosztályból nemrég visszaesett Rácz Ferenc gondoskodott, aki könnyedén nyerte meg ezt a kategóriát, és lépett vissza a harmadosztályúak közé.

balról: Leányvári László, Rácz Ferenc és Németh Gyula

És akkor az ominózus harmadosztály, és az elfeledett Emu. Eredetileg tíz harmadosztályú versenyző szerepelt a verseny programjában, Szathmáry Károly pedig két, egyenként ötfős csoportba sorolta őket. Miután Németh bravúros csoportgyőzelmével kiharcolta a főversenyben való részvételt, még mindig nem kilenc játékos maradt, hiszen a rájátszásban Papp-Takács Sándor és Theodos Sándor is állt még, így egyáltalán nem lehetett tudni, hogy mi lesz a sorsuk, ezért nem lehetett a kategóriát a tervezett időpontban indítani, meg kellett várni, míg ők is búcsúztak a főágon. Igen ám, így viszont módosítani kellett volna a lebonyolításon, hiszen egyel több fordulót játszott a mezőny, mint a verseny teljes időbeosztása.

A harmadosztályú játékosok hősök! Az egyik csoportot nagyon szép teljesítménnyel nyerte Telek Zsolt, míg a másik ágon Papp-Takács Sándor sétált be a négybe (illetve ötbe). És ekkor véget kellett volna érjen a verseny, ehelyett míg az egyik teremben a főági döntőre készülődött a mezőny, a másikban a Theodost és Primont legyőző Telek és Papp-Takács küzdött azért, hogy megmérkőzhessen Némethtel az aranyért. Míg a mezőny a pályákat pakolta a teherautóra, Telek-Németh mérkőzés zajlott a sarokban, melynek második félideje alatt Deme Gyula és Szathmáry Károly a többi kategória díjátadóját tartotta. Ekkor este fél nyolc állt az órán, ami azért volt kardinális kérdés, mert nyolc órakor a ház bezárja kapuit. A harmadosztályú döntőn nem esett gól, jöhetett a szétlővés, a heroikus küzdelem végén pedig Németh István Emánuel emelhette magasba öklét, majd a Bártfay Kupa serlegét.

balról: Telek Zsolt, Németh István és Papp-Takács Sándor

A verseny előtt azon tanakodott Hidi András, hogy hogyan tudná megnyerni a másodosztályt. Nos, olyan jól sikerült számára a verseny, hogy le kellett cserélje másodosztályú érmét egy elsőosztályúra, csak úgy, mint Laczkó Balázsnak, de talán egyikük sem bánja. Az a faramuci helyzet állt elő, hogy a másodosztály svájci rendszerű különversenyének győztese a főversenyben legmesszebb jutó versenyzőjével játszhatta a döntőt, míg a második a főversenyben második legmesszebb jutójával a bronzmeccset. Ilyen lebonyolítás még nem volt korábban, de úgy tűnik jól sült el a dolog, mert mind a négy érintett elégedett volt a végén. A főverseny dobogójára azonban két másodosztályú versenyző is felállhatott, így még tovább bonyolódott a helyzet: a főverseny negyedikje, Kondor Gábor mérkőzött Deme Gyulával az aranyért, míg a bronzért két váci, Kovács Péter és ifj. Morvai Tamás. Deme egyébként ihletett formában játszva, meglehetős könnyedséggel masírozott be a döntőbe, és Kondor Gábor sem jelentett számára megugorhatatlan akadályt. A bronzmeccsen örömgombfocit láthattunk, Tomi pedig legyőzte Petikét.

balról: Kondor Gábor, Deme Gyula és ifj. Morvai Tamás

És akkor kanyarodjunk vissza a főversenyhez, akiktől a legjobb tizenhatnál vettünk búcsút. A tizenhat mezőnyét tehát négy előosztályú, tizenegy másodosztályú és egy harmadosztályú versenyző alkotta, akik négy csoportba kaptak besorolást. Mint már tudjuk, a harmadosztályúak hősök. Emu egy Kondor elleni döntetlen után legyőzte Körmendit, és úgy állt oda Farkassal szemben, hogy saját kezében volt a sorsa. Percekkel a vége előtt egy rendkívül izgalmas meccsen Farkas 3-2-re vezetett, bármi lehetett még. Lett is! Újabb három Farkas-gól, ami az újbudai tündérmese végét jelentette. Amire talán senki nem gondolt, hogy a D csoportban helyet kapó mindkét elsőosztályú ki fog esni, pedig pontosan ez történt! Debreczy István és Koczor János sem tudott meccset nyerni ebben a kvartettben, nem úgy, mint Hidi és Roller, akik így máris a nyolcban találták magukat!

Pákai György és Kovács Péter meggyőző játékkal jutottak tovább, Pákai még gólt sem kapott, miközben Petike rúgott nyolcat. Nagy Béla és Csekei Zoltán csak asszisztálni tudtak. Eközben a negyedik négyesben valódi dráma zajlott. Már önmagában az is emberfeletti, hogy Horváth Imre bejutott a tizenhatba, ráadásul csoportelsőként, de akik a helyszínen látták, egy garast sem tettek volna arra, hogy - és itt sajnos szó szerint kell érteni - túléli a nyolcaddöntőket. Volt olyan alkalom, amikor Karcsika rohant az öltözőbe, ahol Imre két meccs között lefeküdt pihenni, máskor mások próbáltak vigyázni rá, ő azonban mindhárom meccset lejátszotta, és emelt fővel, veretlenül búcsúzott a tornától. Nem úgy Trecskó János, aki nem elég, hogy nem tudta legyőzni Demény Zoltánt sem, de kikapott Laczkótól, így csak a kilencedik helyért mehetett tovább, míg a Forte-játékosok száma háromra nőtt a legjobb nyolcban.

Pákai őrületes játékot mutatott, és a nyolc között már 22-2-re növelte aznapi gólkülönbségét, precizitása pedig félelmetes volt, amelynek ezúttal Roller itta meg a levét. Elkezdtek hullani a váciak. Demény Zoltán számára túl nagy falatnak bizonyult Kondor Gábor, Dömétől azonban nem akármilyen teljesítmény már az sem, hogy a legjobb tizenhatba jutott, a nyolc pedig valóságos bravúr! Bravúrt pedig bemutatott Hidi András is. Sokat elárul továbbjutása körülményeiről, hogy Kovács Peti a meccs után hüledezve mutogatta, hogy mekkora gólt kapott. Utolsó reményünk Laczkó Balázs maradt hát, aki ennek megfelelően legyőzte Farkas Gábort, és bejutott a négy közé, hogy ő is megmérkőzzön Pákaival!

Ki kell jelenteni, Pákai ezúttal alulmaradt Laczkóval szemben, aki azonban nem csak Pákait, de önmagát is legyőzte. A mérkőzés utolsó perceiben több meccslabdát - köztük egy igen nagy ziccert is - csúnyán eldurrantott, így szétlövés következett, amelyben Balázs nem tudott gólt szerezni, szemben Pákaival, a marosvásárhelyi játékos készülhetett a döntőre. A másik ágon Hidi András és Kondor Gábor mérkőztek - ki gondolt volna erre néhány órával korábban?? - Hidi pedig magabiztosan győzte le csapattársát. A bronzmeccs sokáig úgy tűnt, hogy újabb 0-0 lesz, Balázs azonban nem kívánt egy harmadik szétlövést játszani (Berend ellen a rájátszásban is erre kényszerült), és az utolsó percben egy bődületesen nagy szektort tálalt Kondor térfelének közepére, amit amúgy Lazckósan, nekifutásból be is vágott.

A finálé pillanatokig sem volt kérdés. Pákai olyan tükörsima győzelmet aratott, amelynek csak a mértéke lehetett kérdés. Az elmúlt évtized egyik legeredményesebb versenyzője tehát Vácról is győztesként távozott egy veretlen nap végén.

balról: Hidi András, Pákai György és Laczkó Balázs

A verseny tartogatott újításokat, így például az eredményhirdetéskor már a tévén olvashatta a mezőny a friss ranglistát. A lelátón helyet foglaló nézők számára izgalmas meccseket kínált a hétvége, a közvetítést pedig bárki visszanézheti a Szektorlabda Videók Youtube csatornáján, ahol Matkó Péter és Kovács Nándor felváltva kommentálták az eseményeket, készítették az interjúkat.

Mind a mezőny, mind pedig egyesületünk minden tagja - csak úgy, mint családtagjaink - mindent megtettek annak érdekében, hogy méltóképp tisztelegjünk a sportág egyik nagyja, csapatunk első magyar bajnoka, mindannyinunk barátja és tanítója, Bártfay Csaba előtt.