Szathmáry Károly a verseny egyértelmű esélyeseként érkezett, de tudása alatt játszva, mindig visszalépett, amikor a dobogó közelébe ért volna, és bár egyedül Terjék Zsolt tudta legyőzni, így is tíz vesztett ponttal végzett kilenc forduló alatt. Karcsi a célzásokkal volt különösen nagy bajban, rengeteg irány hibát vétett, és csak ellenefelein múlt, hogy ezeket milyen arányban használták ki. A legbeszédesebb számadat talán, hogy az éppen csak minősítéssel rendelkező Erdőteleki Miklós hét ajtó-ablak ziccert hibázott el kettejük meccsén.
Mártonfi Pistinek a kapura lövés nem ment, szám szerint huszonhárom ziccert hagyott ki, ami elképesztő mennyiség. Indítványozta is kapura lövő edzések bevezetését. Pisti sem játszott igazán jól, de mezőnyben több szép megmozdulása is volt, egyértelműen a helyzetkihasználáson ment el számára a verseny.
Morvai Tomi szintén a célzással bajlódott, meccsei jellemzően védelmi hibákon úsztak el, így bár a másodosztály egyik nagy esélyese volt, végül nem sikerült dobogóra állnia.
Rauscher Tomi továbbra is fejlődik, elsősorban védekezésben. Miközben a váci edzéseken is egyre ritkábban kap sok gólt, most a versenyen is egyedül Trecskó János volt képes egynél többször bevenni a kapuját. Támadásban azonban még van hová előbbre lépni, mert a nyolc meccsen szerzett három gól kevéske. Az utolsó fordulóban Tamás a minősítés nélküliek dobogójáért játszott Mülek Antival, a meccs vége felé pedig a felső kapufát bombázta telibe, pedig egy góllal meglett volna az első nagy siker.
A versenyt Hidi András nyerte, de dobogón végzett a szintén Liga-tag Terjék Zsolt is. Rauscher Tomi ezzel az eredménnyel lekerült a sportág ranglistájáról, míg Szathmáry Karcsi az első helyen maradt, de előnye már csak kerek ötven pont az őt üldöző Fülöp Elemér előtt.