Kezdjük azzal, hogy egy kastélyban ülünk!
Igen, bár ez inkább csak egy kúria. Tavaly nyáron Életemmel megláttunk egy hirdetést, amely szerint "Sződön kastély kiadó", én pedig félig brahiból felhívtam a számot, bemutatkoztam, mint "báró von Szathmáry", és két hétre rá itt laktunk. Kicsit olyannak érzem így magam, mint Eric Cantona, csak nincs trónszékem. De a viccet félretéve, egyszerű volt a döntés, mert ugyanannyit fizetünk, mint egy negyven négyzetméteres panelért, a környezet és a csend pedig egyszerűen mesés itt.

És mi a helyzet Zalával?
Szintén tavaly nyáron vettünk egy telket a Balatontól húsz percre. Imádjuk azt a vidéket. Tudod, nekünk nincs saját ingatlanunk, albérletben lakunk, és be kell lássuk, hogy öregségünkre ezt már nem fogjuk tudni finanszírozni. Azt is be kell lássuk, hogy hiába vagyunk szerelmesek Vácba, sosem lesz annyi pénzünk, hogy a környéken vehessünk bármit. Így aztán könnyen lehet, arra kényszerülünk, hogy valamikor majd elhagyjuk ezt a környéket. Zala olyan hely, amit talán megengedhetünk magunkak, és a vidéket is szeretjük. Aztán hogy sikerül-e házat is építeni a telekre..? az a jövő zenéje. Igazából jelenleg három lehetőséget látok nyugdíjas korunkra: a) felépül a házunk, b) dolgozom, míg bírok, c) a nyugdíjkorhatár elérésekor azonnal öngyilkos leszek. Próbálom az 'a' felé terelni az életemet.

Itt jött a képbe a Vasi.
Igen. Tavaly novemberben, amikor kiderült, hogy kvázi szabadon igazolható vagyok, több csapat is megkeresett, hogy játsszak náluk, de én a Vácot akartam feltámasztani, így sorra elutasítottam mindenkit. Aztán kiderült, hogy a váciak közül senki nem tervez 2024-re, így hát abban maradtam magammal, hogy befejezem a gombfocit. Ekkor jött oda hozzám Mártonfi Pisti, hogy menjek a Vasiba. Nagyon nem tetszett az ötlet, mert Benkő Janival nem voltunk egymásról jó véleménnyel, nem gondoltam, hogy jól sülhet el. Na meg aztán a Vasiról mindenki úgy tudja - és ekkor még én is úgy hittem -, hogy "zsoldos brigád", nem gondoltam, hogy jó fényt vetne rám, ha oda megyek. Ugyanakkor Jani építészmérnök, így felmerült bennem, hogy talán segíthetne a ház tervezésében. Így azt mondtam neki, hogy segítek nyerni egy bajnoki címet, ha cserében segít nekünk eligazodni az építkezés útvesztőjében, és elvezet minket addig, míg a házunk tervei elkészülnek. Igent mondott, és kezet ráztunk. Pár nappal később már ugyanitt ült, mint most te, beszélgettünk, és rajzolt.

Szóval ez egy munka volt számodra.
Annak indult. De fontos kiemelni, hogy amikor azt mondják a Vasiról, hogy "zsoldosok", az nem igaz. A pletykákkal ellentétben itt senki nem kap fizetést, senki nem "gombozik pénzért". Nekem azonban segített, hogy üzletként fogtam fel, mert így profi módon vetettem bele magam a felkészülésbe. Minden hétfőn lenn voltunk Életemmel a művházban, és 2-3 órát gyakoroltam - legtöbbször egyedül - hogy tudjam tartani, amit vállaltam. Volt honnan felzárkózni, mert önmagam árnyéka voltam csak. Nem játszottam előtte majdnem egy évet, és igazából már vagy tizenöt éve csak vegetáltam. Azt hiszem Szirmay Bandi volt a kulcsa annak, hogy egyre inkább a csapat részévé váltam, mert Bandi bácsi így fogadott minket már az első közös játék alkalmával: "örülök, hogy itt vagytok, most már közénk tartoztok". Ekkor bezárult körülöttünk egy kör, és mi belül voltunk, megóvva mindentől és mindenkitől. Különösen fontos volt ez azok után, ami egy évvel korábban történt. Ahogy teltek a hónapok, egyre inkább kedztem "vasivá" válni, és most már nyugodtan kimondhatom, hogy akármit is hozzon a jövő, valamilyen módon mindenképp a Vasi része szeretnék lenni. A prioritások változtak persze: első a család, második a Vác, de már a Vasi a harmadik. Na és persze Benkő Janival is másképp nézünk egymásra így, hogy jobban megismertük egymást, ki merem jelenteni, hogy szeretem azt az embert. Összességében elmondhatom, hogy a Vasiban több szeretetet kaptunk egy év alatt, mint a teljes gombozó társadalomtól hosszú éveken át. Persze ehhez nyilván mi is kellettünk.

Tavaly...
Erről nem beszélünk. Sem itt, sem máshol, sem veled, sem mással. Végre vége, és nekem ennyi elég.

Hogy áll most a Forte?
Nagy utat tettünk meg az elmúlt évben, amiért sokaknak vagyok hálás. Elsősorban Életemnek, mert ha ő nincs, akkor nemhogy Forte nincs, de Karcsika sincs. Aztán azoknak a srácoknak, akikkel megalapítottuk A Ligát. Ha ők nem fogadják el a meghívást, akkor egyedül gombozgattam volna, így azonban a társaság megteremtett egy klubéletet, ahová könnyebb volt már be(vissza)vonzani az embereket. És hát nem utolsó sorban rettenetesen hálás vagyok Kovács Petinek, mert vele együtt érkezett meg a váci gombfocizásba az, ami számomra a legfontosabb: úgy kezdünk működni, mint Bártfay Csaba idején. Igyekszünk úgy meghozni a döntéseinket, hogy arra gondolunk, ő mit tenne most. Ez az út pedig a tisztelettel és a becsülettel van kikövezve, így élvezetes. Nagyon izgalmas időszakot élünk, mert építjük a csapatot 2025-re. Nagyon sok szempontot kell figyelembe venni, így még nem egyértelmű, hogy kik alkotják majd a csapatot, de a Váciak Kupáján kijelentettük, hogy nevezünk, és már van is négy fix emberünk, akik mellé félig-meddig már jelentkezett egy ötödik. Fontos, hogy csak a "hétfő hatos" brigádból válogatunk, Vác Vác lesz.

Te mit szeretnél? Hol folytatod?
Jó döntést hozni! A Forténak mindenképp futnia kell. Meglátjuk, kinek milyen szerep jut ebben.

Igazolások?
Nem nevezném igazolásoknak. Abban maradtunk, hogy a hétfői edzéseket látogatókból építkezünk. Persze vannak olyan srácok - nem kell messzire menni, jelenleg én magam is ilyen vagyok -, akik jelenleg más csapat kötelékébe tartoznak, nekik saját döntésük, hogy hol folytatják. A teljesség igénye nélkül ilyen Mártonfi Pisti, Morvai Tomi, Baross Gabi vagy Primon Csabi. Akit befogadott a "hétfő hatos" csapat, az maga dönt arról, hogy velünk tart-e. Senkit nem agitálunk, senkit nem bélyegzünk, mert a hétfő hatnak az a lényege, hogy olyan srácok gomboznak együtt, akik kedvelik és tisztelik egymást. Így természetesen azt is tiszteletben tartjuk, ha valaki másik csapatban szerepel a CSB-n. Kívülről viszont semmiképp nem igazolunk, azaz ha magunk közül nem áll össze NB2-es csapat, akkor várunk még egy évet.

Hatvan pont előnyöd van a ranglistán.
Azért ez durva, mi?! Hogy őszinte legyek, nem hittem volna, hogy ide jutok. Szerettem volna nem kilógni lefelé a csapatból az NB1-en, és hozni egy elfogadható teljesítményt. Én voltam ugye a csapat legyengébb játékosa még januárban! De tényleg komolyan vettem, hogy ez egy megbízatás, és a legtöbbet kell magamból kihozni, később pedig már csapattagnak is éreztem magam, így még többet tettem bele, és hát lett ebből egy pontkirályi cím, amivel oroszlánrészem lett az NB1 megnyerésében. Az év második felére már az egyéni versenyeken is kezdtem eredményt elérni, pedig az nem volt prioritás eleinte. De A Liga, Petike, és az a miliő, amiben készülhettem egész évben... élvezem a játékot, na! És A Találkozó! Az volt mindennek a csúcsa! Onnantól ismét szerelmes vagyok a gombfociba. Együtt látni újra azokat az embereket, akik az elmúlt bő harminc évemet jelentették. Csodálatos élmény volt! Hartmann Lacival beszélgettünk a Tizeken, és azt mondta, hogy "a gombfoci úgy működik, hogy mindig van egy hülye, aki azért hogy játszhasson, mindent felvállal". Mosolyogtam magamban, mert tényleg rengeteget robotoltam ebben az évben, és szépen is alakul a dolog. Na és ki jár a legjobban? Hát én, amiért ilyen csodálatos környezetben gombfocizhatok.

Többször is elragadtak az érzelmek a versenyeken.
Az évemet végig kísérte egy folyamatos bizonyítási vágy, egy bizonyítási kényszer, és ezt a terhet, amit önként és feleslegesen tettem magamra, nem tudtam kezelni. Azt éreztem, hogy ha nem adok be egy szektort, ha nem lövök be egy helyzetet, akkor a kritikusaim majd jót nevethetnek rajtam, így a szezonom jelentős részét belengte a félelem. Sportpszichológiai szakkönyvet vettem, abban próbáltam megoldást találni, valamennyi, de nyilván nem elég sikerrel. Két eset biztosan volt, amikor csúnyán elgurult a gyógyszerem, de milyen érdekes: épp azt a két versenyt nyertem meg. Nem is emlékszem szívesen egyikre sem. Csak a Tizeken tudtam végre felszabadulni. Ott már azt tudtam mondani, hogy senkinek sem kell bebizonyítsak semmit, csak élveznem kell a játékot, és hát ennek az lett a vége, hogy meglehetős előnnyel nyertem meg. Elhangzott vala, hogy Anita nem tesz jót a teljesítményemnek... Én azért mégis inkább nyertem VELE egy NB1-et, pontkirály lettem a bajnokságban, veretlenül nyertem meg a Tizeket, a ranglistán pedig olyan előnnyel vezetek, ami még számomra is hihetetlen, már csak azért is, ahonnét év elején indultam. Száznegyven pontot szereztem elsőosztályúként! Szóval akik ezzel (is) támadtak, azok bekaphatják!

Csak így?
Csak így!

Kétszer is úgy buktál el egy aranyat, hogy egyszerűen nem álltál ki a meccsre.
Egyiket sem érzem veszteségnek, vagy úgy, hogy bármit feláldoztam volna bármiért. Egyszerűen nem voltam elég jó. Jobbnak kell lennem! Elég jónak ahhoz, hogy a nélkül is meg tudjak nyerni egy versenyt, hogy szembe mennék az elveimmel, és olyan emberek ellen gombfocizzak, akik nem érdemlik meg. OK, elismerem, úgy nehéz, hogy a döntőre nem áll ki az ember, itt a Jóisten akarta, hogy ne nyerjek. Egyszer majd, amikor a Váci Forte meze lesz rajtam a csapatbajnokságon, talán ott állnak majd velem szemben ezek az emberek, és akkor a Lazio kifut ellenük a pályára.

Hova tovább?
Na igen... új motivációt találni egy ilyen év után nem könnyű. A Váci Forténak nyernie kell egy NB2-t, ez azért elég nagy meló lesz, akár játékosként, akár klubvezetőként, vagy akár csak ha kísérőként veszem is ki belőle a részem. Egyéniben viszont valami irracionálisat kell kitaláljak. Azt hiába mondom, hogy meg kell nyerjem ezt vagy azt a versenyt, mert nem tudhatom hogyan alakul az élet. Idén lejátszottam versenyeken százharmichat meccset, amiből kilencvenkilencet nyertem, és csak tizenegy vereségem volt. Rúgtam négyszázegy gólt száznegyvennéggyel szemben. Ha ezen sikerülne kicsit javítani, az jó lenne. Hogyan mérhető ez? Talán cél lehet, hogy minden versenyen javítsak a ranglista pontjaimon. Amit viszont már tudok, hogy jövőre kevesebb versenyen indulok majd. Dolgozom, csinálom a vállalkozásom, a családban is helyt kell álljak, így egyszerűen elfáradtam. Volt olyan időszak az évben, amikor hat héten keresztül egyetlen nap sem volt, amit otthon töltöttem volna. Szóval úgy tervezem, hogy jövőre havi egy verseny fér bele, hogy pihenni is tudjak valamikor.

Manchester United vagy Lazio?
Azt, hogy valaki Bártfay Csaba csapatát használja, először ki kell érdemelni. Így a Uniteddel játszom, és csak különleges alkalmakra veszem elő a Laziot. De az is zseniális volt, amikor úgy estem be egy Liga-fordulóra, hogy már nem volt időm hazamenni a gombfocimért, és akkor Zentel Gyuri bácsi Torinójával játszottam. Óriási élmény volt! A Lazio egy tisztelgés Csaba bácsi előtt. Karcsika és a Manchester United összeforrt az évtizedek alatt, így velük versenyzek, de amikor úgy érzem, hogy kiérdemeltem, akkor mindig megtiszteltetésként élem meg, hogy az asztalra tehetem a Laziot.

Végezetül, mire vagy a legbüszkébb 2024-ből?
A Találkozóra és az Utánpótlás versenyre, na meg persze Rauscher Tamásra. Egyértelműen ezek voltak az év fénypontjai. Tamás visszatérése, a lelkesedése, a rácsodálkozásai, az őszinte öröm, amit a játék okoz számára... szenzációs! De mindezek közül semmi nem sikerült volna, ha Anita és Petike nincsenek mellettem egész évben. Nekik köszönhető az, hogy most itt tartok, itt tartunk. Jövő nyáron pedig Bártfay Kupa, már nagyon izgatott vagyok, hogy mi mindent fogunk kitalálni!