Eljött a nap, és az első megmérettetés, a nem titkoltan a feljutásért küzdő, kiváló ifjú játékosokból álló Sopron ellen. Dobos és Böcskei Barna nem bírtak egymással, Olcsváry verte Böcskei Imrét, Marci pedig vereséggel mutatkozott be Füzy Csaba ellen, így Forte 3-3 SMAFC
A feloszlott Modern SE tavaly főképp az egykori Komárom csapatára épült, akik így most visszatértek a gyökereikhez, és újra komáromi színekben neveztek a csapatbajnokságra. A Bedecs-Fortuna-Tóth Imre felállású alakulat akár az NB2-ben is megállná a helyét, ezt bizonyítandó, minden pályán győzedelmeskedtek fiaink felett. Forte 0-6 Komárom
Józsefváros második csapata meg akarja nyerni az NB3-at. Sőt, meg akarja nyerni az NB2-t is! Szabó Marci döntetlent ért el Nagy Kristóf ellen, a többiek azonban alulmaradtak, így Forte 1-5 Józsefváros II
Maroslele második csapata ellen győzelmi reményekkel lépett pályához csapatunk, és Dobos Attila le is győzte Maczelka Árpádot, Marci pedig remizett Balázs Mátéval. Hogy ne legyen váci siker, arról Széll Gergő intézkedett Olcsváry legyőzésével. Forte 3-3 Maroslele II
És az első győzelem! A debreceni srácok a 12 érintéses szakágban jeleskednek, a szektorlabdába csak bele-bele kóstolgatnak, így ellenük illett hozni a győzelmet. Dobos 3-1-re nyert Matkó Péter ellen, Olcsváry ikszelt Pocsay Sándorral, Szabó pedig legyőzte Kovács Nándort. Forte 5-1 Debreceni SC
A Vasi GE negyedik(!!!) csapata ellen Dobos pontot hullajtott Horváth Sándor ellen, Szabó pedig kikapott Görcz Gergőtől. A meccset Olcsváry mentette X-re Illés Péter legyőzésével. Forte 3-3 Vasi IV
Rögtön a négy után jött a három, akik értelemszerűen erősebbek voltak, és ezt a pályán is bizonyították. Benkő János legyőzte Dobost, Meskó-Csépány Krisztián Szabót, az egyetlen pontot pedig Olcsváry szállította Lakner Ádám ellen. Forte 1-5 Vasi III
Olyan szépen indul az eredménysor Maroslele ellen: Attila 7-0-lal mészárolta le Pap Tihamért, azonban Bandó és Marci is verséget szenvedtek, így Forte 2-4 Maroslele
Újbuda feljutásért küzdő csapata nem ígérkezett könnyű ellenfélnek, de arra kevesen gondoltak, hogy gólt sem tudunk rúgni ellenük a három pályán. Hogy ne legyen csúfos a vereség, arról Marci gondoskodott Németh István elleni döntetlenjével. Forte 1-5 Újbuda
Ezzel csapatunk a hetedik helyen zárta az idei NB3-as alapszakaszt, így nem jutott az őszi rájátszásba. A feljutásért a Sopron, Józsefváros II, Komárom, Maroslele négyes küzd majd. Hétvégén félidejéhez érkezik az elsősztályú csapatbajnokság, míg rá egy hétre az NB2 is. Mindkét osztályban szoríthatunk a Forténak!