Negyvenhatan álltak asztal mellé az idei Testvériség Kupán, köztük a Forte nyolc játékosa is. Érdekesség, hogy egyedül a másodosztályban nem volt érdekelt egy gombozónk sem, a többi kategóriában azonban taroltunk! Az utánpótlás korú játékosok számára kiírt versenyen Berend Csaba tanítványai -Barsi Gellért és Weiss Benedek- szerepeltek, akik közül előbbi a harmadik helyet szerezte meg a két Testvériség játékos, Kondor Balázs és Kim Levente mögött.
A minősítéssel nem rendelkezők között volt érdekelt Nagy Péter és Csegezi Péter, akik mindketten évtizedes kihagyás után tértek vissza a játékhoz a közelmúltban. Kettejük közül Csegezi nem érte be a visszatéréssel, de egyenesen a kategóriagyőzelemig menetelt, megelőzve az Újbuda versenyzőjét, Benke Ádámot és a szombathelyi Benkő Jánost.
A harmadosztályúak között Oláh Tamás, Balizs Benedek és Dobos Attila sikeréért szoríthattunk. Tamás visszatérése óta három versenyen három serleget szerzett, ám ezúttal hajszállal lemaradt a dobogóról, amelynek legalsó fokára a józsefvárosi Mihály Zoltán állhatott fel Dobos Attila és Balizs Benedek mellé.
Az elsőosztályúak versenyében Szathmáry Károly győzelmében reménykedhettünk, bár az előjelek nem Karcsi sikere mellett szóltak. Miután klubvezetőnk az utóbbi években megosztotta energiáit, és a 12 érintéses asztali-labdarúgásban, valamint a subbuteoban is próbálgatja szárnyait, a szektorlabdázók ranglistáján mind hátrébb és hátrébb szorult, így a versenynek mindössze hatodik kiemeltként vágott neki. Hogy még nem felejtett el gombfocizni, annak csapattársa, Oláh Tamás érezhette jelét, aki ellen 9-4-re győzött Karcsi. Ezután szoros győzelmek következtek, majd a világ jelenleg legmagasabban jegyzett játékosa, Pákai György elleni döntetlen megtörte kissé Karcsi lendületét. A rá következő meccs azonban helyrerázta játékosunkat, miután megsemmisítő, 9-1-es győzelemmel küldte le a pályáról Horváth Dénest. Az utolsó két fordulóra már Szathmáry állt az élen hat győzelemmel és egy döntetlennel, így azzal a tudattal vágott neki a Bottyán Zoltán elleni mérkőzésnek, hogy ha győz, megnyeri a versenyt. Hatalmas taktikai csatát vívott a két játékos, és Karcsi csak az utolsó percben tudta kiharcolni a döntetlent. Az utolsó, Vágó László elleni meccsen tehát kellett még egy döntetlen... Egy perccel a vége előtt még 2-1-re vezetett Vágó, Karcsi pedig stílszerűen egy hatalmas góllal egyenlített, és nyerte meg végül a kupát.
Nehéz kilenc fordulóval a hátunk mögött elmondható, hogy az idei Testvériség Kupa egyértelműen legsikeresebb csapata a Dunakanyar Forte ALC volt. Részletes eredménykekel hamarosan jelentkezünk.
Végeredmény
Főverseny:
1. Szathmáry Károly - Forte
2. Szatmári Tamás - Testvériség
3. Pákai György - Testvériség
II. osztály:
1. Komáromi Zsolt - Benfica-Mundial Szigetszentmiklós
2. Debreczy István - Vasi GE
3. Horváth Dénes - Józsefvárosi SzE
III. osztály
1. Balizs Benedek - Forte
2. Dobos Attila - Forte
3. Mihály Zoltán - Józsefvárosi SzE
Minősítéssel nem rendelkezők:
1. Csegezi Péter - Forte
2. Benke Ádám - Újbuda
3. Bankő János - Vasi GE
Utánpótlás:
1. Kondor Balázs - Testvériség
2. Kim Levente - Testvériség
3. Barsi Gellért - Forte