Displaying items by tag: Váciak Kupája

hétfő, 25 április 2022 10:19

Laczkó Balázsé az idei Kupa

Hét versenyző állt asztalok mellé március ötödikén a váci művelődési házban, hogy összemérjék szektorlabda tudásukat az idei Váciak Kupáján. A teljes körmérkőzéses rendszerben bonyolított versengésből messze kiemelkedett Laczkó Balázs, aki minden mérkőzését magabiztosan nyerve végzett az élen.

Laczkó Balázs

A második helyet Szathmáry Károly szerezte meg, egymás elleni jobb eredményének köszönhetően Debreczy István előtt. A Dobos, Olcsvári, Demény hármas két ponton belül végzett ebben a sorrendben, míg a rendkívül rossz napot kifogó Roller Dani egyetlen pontot gyűjtve lett sereghajtó.

Laczkó második Váciak Kupája diadalát aratta, beérve ezzel a képzeletbeli dobogó harmadik fokán álló Demény Zoltánt. A Kupa történetében a legtöbb győzelmet -szám szerint hatot- Szathmáry Károly érte el, megelőzve a négy aranyig jutó Kovács Balázst.

Published in Hírek
szerda, 17 november 2021 11:15

Ismét Döme

A pandémiás helyzet okán már-már úgy tűnt, hogy közel ismét előfordulhat az a csúfság egyesületünkkel, hogy nem rendezzük meg a Váciak Kupáját. Aztán a nyár hozott némi felüdülést, és miután mindenki beleunt (nem lehet beleunni) a Balatonba, egy maréknyi játékos ellátogatott a művelődési házba, leporolta a gombfocijait, felporozta a pályát, és csak azért is megküzdött a vándorserlegért!

Váciak Kupája 2021 

Rendkívül hosszú idő telt el azóta, hogy csapattagjaink együtt játszhattak, így ez a kupa elsősorban a viszontlátás öröméről, és a játékkal való ismerkedésről szólt. Szinte hihetetlen, hogy mennyit lehet felejteni ennyi idő alatt. Azonban a helyenként alacsony színvonal annál derűsebb pillanatokat okozott, hiszen a régi barátok egyetlen lehetőséget sem szalajtottak el, amkor kiröhöghették a másikat, de méginkább, amikor saját magukat. Volt lehetőség mindkettőre. Az első fordulóban csak döntetlenek születtek, a másodikra azonban valamelyest összeszedte magát Demény és Szathmáry, akik Csegezi és Olcsvári legyőzésével léptek egyet előre. Döme lendülete nem akaródzott megtörni, ő is legyőzte Dobost, míg Karcsi rálépett a mészárszékre, és hatot kapott Pozsonyitól. Csegezi Olcsvári legyőzésével zárkózott.

Hogy Döme élete se legyen olyan könnyű, Karcsika hintett neki egy ötöst, mintegy jelezvén, hogy azért még ő is itt van. Csegezi Peti arany-álmait Dobos Attila tette tönkre, míg Józsika és Bandó remije egyiküknek sem ért sokat. Jöhetett az utolsó forduló, aminek fej-fej mellett vágott neki az élen Szathmáry és Demény, kettejük összecsapását pedig Karcsi nyerte, azaz ha ugyanannyi pontot szereznek a végén, ő nyeri a versenyt. Nos, Döme talán büszkeségét felpiszkálhatta az előző csúfos vereség, és Pozsonyin töltötte ki mérgét, aki -ahogy azt mondani szokás- egy hétre érkezett. Ezzel így rendben is lenne a dolog, Karcsi nagyon megverte Dömét, Döme nagyon megverte Józsit, Józsi pedig nagyon megverte Karcsit. Hogy Döme élete végül mégis könnyű legyen, arról Csegezi tett, aki úgy határozott, hogy a végére ő is nagyon megveri Karcsit, sőt, még meg is előzi a tabellán. Hogy senki ne zárjon győzelem nélkül, Olcsvári Bandó legyűrte Dobos Attilát, így a második és a hatodik helyezett között végül csak két pont lett a különbség. Döme ezzel másodjára nyerte meg a Kupát, 2005-ös diadala után.

Demény Zoltán 2021

Eredmények

Demény Zoltán

1-1

Olcsvári András

Pozsonyi József

2-2

Csegezi Péter

Szathmáry Károly

3-3

Dobos Attila

Demény Zoltán

4-0

Csegezi Péter

Pozsonyi József

1-1

Dobos Attila

Szathmáry Károly

3-0

Olcsvári András

Demény Zoltán

3-0

Dobos Attila

Pozsonyi József

6-3

Szathmáry Károly

Csegezi Péter

3-1

Olcsvári András

Demény Zoltán

2-5

Szathmáry Károly

Pozsonyi József

2-2

Olcsvári András

Dobos Attila

4-2

Csegezi Péter

Demény Zoltán

7-1

Pozsonyi József

Szathmáry Károly

1-5

Csegezi Péter

Dobos Attila

0-1

Olcsvári András

 

Végeredmény

1. Demény Zoltán - 10 pont
2. Csegezi Péter - 7 pont
3. Szathmáry Károly - 7 pont
4. Pozsonyi József - 6 pont
5. Olcsvári András - 5 pont
6. Dobos Attila - 5 pont

 

Érdekes egybeesés, hogy ugyanezen a hétvégén rendezte a Nemzetközi Szektorlabda Szövetség az Európa Bajnokságot. Hogy mi váciak se maradjunk ki a jóból, a fiúk mókás kedvükben úgy határoztak, hogy ők is játszanak egy "EB-t". Lehetett volna egy szimpla román - magyar meccs, hiszen Olcsvári, Csegezi és Dobos kolozsvári születésűek, de hát milyen lenne egy EB két országgal... mivel Bandó esztergomi, és napi szinten jár át Párkányba, Józsika pedig hát Pozsonyi, ők lettek Szlovákia. Péter és Attila maradtak Románia, míg Döme és Karcsi képviselték a magyar színeket. A négykezes meccsekre leginább a móka volt jellemző, és a vérremenő harcot a mi fiaink nyerték, megelőzve erdélyi barátainkat. A szlovák csapat tagjai identitás-zavarukban csak az utolsó helyet "szerezték meg".

Published in Hírek
vasárnap, 17 február 2019 12:43

Új név a serlegen

Új név került fel a Váciak Kupája vándorserlegére, miután a tizenhárom fő részvételével, immár tizenötödik alkalommal megrendezett kupát Debreczy István nyerte. A dobogó második és harmadik fokára Baross Gábor és Szathmáry Károly állhatott fel.

Published in Hírek
CIMKÉK
szerda, 24 január 2018 09:31

Ismét Szathmáry nyert

Idén is Szathmáry Károly győzelmével zárult a Váciak Kupája. Ezzel a győzelemmel Karcsi zsinórban harmadszor hódította el a klub éves háziversenyének vándorserlegét. A dobogón két újoncot köszönthettünk, miután a második helyen Debreczy István, a harmadikon pedig Berend Csaba zárt.

Published in Hírek
hétfő, 30 január 2017 10:35

XIII. Váciak Kupája

Szathmáry Károly nyerte az idei Váciak Kupáját! Karcsika ezzel negyedik alkalommal végzett az élen az idén tízenharmadjára megrendezett tornán, utolérve ezzel a szintén négy győzelmet magáénak tudó, és a mostani versenyt kihagyó Kovács Balázst.

Published in SZEKTORLABDA - 2017
szombat, 14 január 2017 16:57

KARCSIKA NEGYEDSZER

Szathmáry Károly nyerte az idei Váciak Kupáját! Karcsika ezzel negyedik alkalommal végzett az élen az idén tízenharmadjára megrendezett tornán, utolérve ezzel a szintén négy győzelmet magáénak tudó, és a mostani versenyt kihagyó Kovács Balázst.

Published in Hírek
péntek, 09 december 2016 07:56

Váciak Kupája

2004 decemberében gyűltek össze elsőízben a váci gombfocisok, hogy megküzdjenek a Váciak Kupájának vándorserlegéért. Az elmúlt években a verseny áttolódott januárra, így a korábbi évzáró bankettet évnyitó váltotta fel. A Váciak Kupáján csak a váci csapat tagjai, és a csapathoz kötődő barátaink vesznek részt, különös tekintettel a volt kolozsvári játékosokra.

VacKupa2004

Az eredeti elképzelések szerint a Váciak Kupája vándorserlegét háromszor elnyerő játékos végleg megőrziné a kupát. Ezt a fegyvertényt Kovács Balázs könyvelhette el 2012-es győzelmével, azonban úgy határozott, hogy gyűljenek tovább a nevek a serleg talapzatán. Balázs még egy győzelmet tudhatott magáénak, így négyszeres bajnokként akasztotta szögre -reméljük átmenetileg- csapatát. A kupát a legtöbbször Szathmáry Károly nyerte el, aki Balu távozása után csak elvétve adta ki kezéből a végső győzelmet.

VacKupa2012

A Váciak Kupájának eddigi győztesei:

2004: Kovács Péter
2005: Demény Zoltán
2006: Szathmáry Károly
2007: Mártonfi István
2008: Kovács Balázs
2009: Kovács Balázs
2010: Ács Márton
2011: Szathmáry Károly
2012: Kovács Balázs
2013: Laczkó Balázs
2014: Kovács Balázs
2015: Szathmáry Károly
2016: Szathmáry Károly
2017: Szathmáry Károly
2018: Debreczy István
2019: Szathmáry Károly
2020: a koronavírus járvány miatt elmaradt
2021: Demény Zoltán
2022: Laczkó Balázs
2023: az egyesület átszervezése miatt elmaradt
2024: 

Published in Statikus tartalom