Displaying items by tag: Szathmáry Károly

szerda, 11 május 2022 10:10

Félidőben az NB1

Félidejéhez ért az idei szektorlabda NB1-es csapatbajnokság. Az eddig lezajlott tizennyolc forduló után csapatunk holtversenyben áll a dobogó harmadik fokán, kilenc ponttal lemaradva az éllovastól. A tavaszi játéknapon a Laczkó, Szathmáry, Ács, Demény, Baross, Roller összetételű Forte az alábbi eredményeket érte el.

Dunakanyar Forte ALC

A nagy rivális Kecskemét ellen kezdtünk, akik ellen nagyon szerettünk volna revansot venni az első körben elszenvedett vereségért. Némi nehezítés volt, hogy Ács Marci nem érkezett meg időben, így az utolsó pillanatban kellett cseréljünk. A Marci helyére beugró Roller Dani szinte az utolsó pillanatig tartotta a Hírös legnagyobb sztárját, Seremet Szilárdot, ám a meccs végén egy védelmi hibát kihasználva a kecskeméti győzött. Hasonló volt a helyzet a Baross - Nagy Béla meccsen is, Gabi a végén vétett hátul, amit kíméletlenül kihasznált ellenfele. Laczkó Balázs és Szathmáry Karcsi azonban magabiztosan nyerték a maguk mérkőzését ifj. Nagy Attila és Góbi István ellen, így Forte 4-4 Hírös ALSE Kecskemét

A szombathelyieket legyőztük Lakitelken. Most ifj. Farkas Gábor pillanatyni esélyt sem adott Baross Gabinak, és Demény Zoli sem tudott ellenszerrel szolgálni Debreczy Istvánnal szemben. Laczkó Balázs lemészárolta Mészáros Györgyöt, így Szirmay Endre utolsó percekben esett egyenlítő gólja Szathmáry ellen azt jelentette, hogy Forte 3-5 Vasi GE

Szeged nagyon megvert minket az első meccsen, bőven volt mit javítani. A nevek alapján egyértelműen a mi csapatunk volt az esélyesebb most is, ám hasonlóan az első meccshez, bedaráltak minket a déliek. Balla József Laczkót is legyőzte, míg Papp Takács Deménynél, Deme Gyula pedig Ácsnál bizonyult jobbnak. Szathmáry Plemic elleni győzelme csak az eredmény kozmetikázására volt elég. Forte 2-6 ALC KSE Szeged

Nagyon hiányzott egy győzelem a nehézkes kezdés után, de az ellenfél a bajnokaspiráns Testvériség volt. Azonban erre a meccsre végre összeszedte magát a csapat! Ács Marci legyőzte Szatmári Tamást, és bár Demény kikapott Lukács Viktortól, Laczkó döntetlenje Magyarral, valamint Szathmáry sima győzelme Koczor ellen meghozta az első három tavaszi pontot. Forte 5-3 Testvériség SE

A Testvériség második csapata ellen már kötelező volt a győzelem, de nem adták könnyen magukat Berendék. Apropó Berend! Csaba az év öngólját vétette Szathmáry ellen. Laczkó viszont meglepetés vereséget szenvedett Terjék Zsolttól, míg Baross remizett Kondor Gábor ellen, így nagyon kellett az a sovány 1-0 Marcitól Hidi Andrással szemben. Forte 5-3 Testvériség SE II

Dunakanyar Forte ALC Szathmáry Károly szektorlabda NB1

Aki azt gondolja, hogy ezzel beindult a henger, nem jár messze az igazságtól, de egy döccenő még hátra volt a talán legerősebbnek ítélt ellenfél, a Komló ellen. Ács Marci nem bírt korunk legjobbjával, Fülöp Elemérrel, Szendrey pedig megsemmisítette Deményt, ahogyan Baross Gabi is elvérzett Pákaival szemben, így Szathmáry Major elleni győzelme csak azt jelentette, hogy a döccenő döccenő maradt szakadék helyett. Forte 2-6 DÖKE Komló

A Szigetszentmiklós elleni elsőkörös győzelmet meg szeretettük volna ismételni. Laczkó legyőzte Bottyánt, Szathmáry Csekeit, Roller Lukáccsal, Ács pedig Komáromival remizett, így bár az egyéni meccsek szorosak lettek, a csapat magabiztosan győzött. Forte 6-2 Benfica Mundial '93 FCSE Szigetszentmiklós

Erdélyi barátaink alaposan megizzasztottak minket az első játéknapon, így most koncentráltabban állt asztalok mellé csapatunk. Laczkó és Szathmáry kivégezte Inczét és Valicsot, Baross Havas doktort győzte le, Roller pedig Moldovánnal végzett döntetlenre, így fölényes győzelmet arattunk. Forte 7-1 Energofish Marosvásárhely

Már csak a bajnok Józsefváros maradt hátra, és nem akármilyen mérkőzés kerekedett a két csapat között. Hihetetlen taktikai csata jellemezte a meccset, és három pályán is gól nélkül maradtak a játékosok, egyedül a Horváth Imre - Laczkó Balázs összecsapáson esett találat, amelyek közül Balázs szerezte a többet, így Forte 5-3 Józsefvárosi SzE

Tizennyolc fordulóval a bajnokság kezdete után, és ugyanennyivel a vége előtt a megszerezhető 54 pontból 31-et gyűjtött csapatunk. A rendkívül kiegyenlített mezőnyben élen áll a Testvériség 40 egységgel, őket szorosan követi Komló 39-cel, majd Kecskemét és mi következünk a harmadik helyen. Tapad ránk Szombathely és Szeged. A senki földjén áll Szigetszentmiklós és Józsefváros, míg a csodát a Tesi II és Marosvásárhely remélik, akik nagyon messze kerültek a bennmaradástól. Folytatása következik ősszel.

Részletes eredmények itt

Published in Hírek
kedd, 15 február 2022 10:49

NB1

2022. évi elsőosztályú csapatbajnokság

 

Forte
1-7
EMK ALC Szeged
Laczkó Balázs
0-4
Najror Zoltán
Szathmáry Károly
2-3
Balla József
Ács Márton
0-0
Plemic Stevan
Roller Dániel
0-1
Rákos Norbert
     
Forte
2-6
Testvériség SE
Laczkó Balázs
0-4
Koczor János
Szathmáry Károly
3-1
Magyar Antal
Ács Márton
0-3
Lukács Viktor
Baross Gábor
0-2
Szatmári Tamás
     
Forte
5-3
Vasi GE
Laczkó Balázs
4-0
Szirmay Endre
Szathmáry Károly
4-4
Mészáros György
Ács Márton
1-0
Debreczy István
Roller Dániel
0-1
ifj. Farkas Gábor
     
Forte
3-5
DÖKE Komló
Laczkó Balázs
3-0
Trecskó János
Szathmáry Károly
3-3
Pákai György
Ács Márton
0-1
Szendrey Tibor
Baross Gábor
0-2
Fülöp Elemér
     
Forte
6-2
Józsefvárosi SzE
Laczkó Balázs
2-2
ifj. Morvay Tamás
Szathmáry Károly
3-0
Horváth Imre
Ács Márton
2-0
Mártonfi István
Roller Dániel
0-0
Körmendi Gábor
     
Forte
5-3
Energofish Marovásárhely
Laczkó Balázs
2-0
Valics Lehel
Szathmáry Károly
2-3
Varga Ervin
Ács Márton
0-0
Incze István
Baross Gábor
1-0
Moldován Károly
     
Forte
5-3
Mundial '93 FC SE Szigetszentmiklós
Laczkó Balázs
1-1
Csekei Zoltán
Szathmáry Károly
0-0
Bottyán Zoltán
Ács Márton
2-0
Lukács László
Roller Dániel
0-0
Komáromi Zsolt
     
Forte
3-5
Hírös ALSE Kecskemét
Laczkó Balázs
2-1
Góbi István
Szathmáry Károly
1-2
ifj. Nagy Attila
Ács Márton
1-1
Nagy Béla
Baross Gábor
3-4
Seremet Szilárd
     
Forte
7-1
Testvériség II
Laczkó Balázs
j.n
Szathmáry Károly
6-4
Berend Csaba
Ács Márton
1-0
Kondor Balázs
Roller Dániel
0-0
Kondor Gábor
     
Forte
2-6
ALC KSE Szeged
Laczkó Balázs
1-3
Balla József
Szathmáry Károly
3-0
Plemic Stevan
Ács Márton
0-1
Deme Gyula
Demény Zoltán
2-3
Papp-Takács Sándor
     
Forte
5-3
Testvériség
Laczkó Balázs
3-3
Magyar Antal
Szathmáry Károly
3-0
Koczor János
Ács Márton
1-0
Szatmári Tamás
Demény Zoltán
2-3
Lukács Viktor
     
Forte
3-5
Vasi GE
Laczkó Balázs
3-1
Mészáros György
Szathmáry Károly
1-1
Szirmay Endre
Demény Zoltán
0-2
Debreczy István
Baross Gábor
1-4
ifj. Farkas Gábor
     
Forte
2-6
DÖKE Komló
Szathmáry Károly
2-1
Major István
Ács Márton
2-3
Fülöp Elemér
Demény Zoltán
0-4
Szendrey Tibor
Baross Gábor
0-3
Pákai György
     
Forte
5-3
Józsefvárosi SzE
Laczkó Balázs
3-1
Horváth Imre
Szathmáry Károly
0-0
Körmendi Gábor
Ács Márton
0-0
Horváth Dénes
Demény Zoltán
0-0
Mártonfi István
     
Forte
7-1
Energofish Marosvásárhely
Laczkó Balázs
6-3
Incze István
Szathmáry Károly
7-1
Valics Lehel
Baross Gábor
2-1
Dr. Havas Péter
Roller Dániel
1-1
Moldován Károly
     
Forte
6-2
Benfica Mundial '93 FCSE Szigetszentmiklós
Laczkó Balázs
2-1
Bottyán Zoltán
Szathmáry Károly
2-1
Csekei Zoltán
Ács Márton
1-1
Komáromi Zsolt
Roller Dániel
0-0
Lukács László
     
Forte
4-4
Hírös ALSE Kecskemét
Laczkó Balázs
2-1
ifj. Nagy Attila
Szathmáry Károly
3-1
Góbi István
Baross Gábor
1-2
Nagy Béla
Roller Dániel
1-2
Seremet Szilárd
     
Forte
5-3
Testvériség II
Laczkó Balázs
1-2
Terjék Zsolt
Szathmáry Károly
4-1
Berend Csaba
Ács Márton
1-0
Hidi András
Roller Dániel
0-0
Kondor Gábor
     
Forte
4-4
ALC KSE Szeged
Olcsvári András
2-1
Najror Zoltán
Szathmáry Károly
2-0
Kiss István
Baross Gábor
0-1
Balla József
Roller Dániel
1-3
Priszlinger Zoltán
     
Forte
1-7
Testvériség
Olcsvári András
1-3
Lukács Viktor
Szathmáry Károly
0-1
Szatmári Tamás
Baross Gábor
0-1
Koczor János
Roller Dániel
0-0
Magyar Antal
     
Forte
3-5
Vasi GE
Olcsvári András
2-2
Szirmay Endre
Szathmáry Károly
4-3
ifj. Farkas Gábor
Baross Gábor
0-3
Debreczy István
Roller Dániel
0-2
Mészáros György
     
Forte
2-6
DÖKE Komló
Olcsvári András
1-4
Pákai György
Szathmáry Károly
3-3
Fülöp Elemér
Baross Gábor
2-4
Trecskó János
Roller Dániel
0-0
Szendrey Tibor
     
Forte
3-5
Józsefvárosi SzE
Olcsvári András
2-4
Mártonfi István
Szathmáry Károly
3-1
Horváth Dénes
Baross Gábor
0-0
ifj. Morvai Tamás
Roller Dániel
0-2
Horváth Imre
     
Forte
4-4
Energofish Marosvásárhely
Olcsvári András
3-0
Dr. Havas Péter
Szathmáry Károly
2-3
Moldován Károly
Baross Gábor
2-1
Incze István
Roller Dániel
0-2
Varga Ervin
     
Forte
4-4
Benfica Mundial '93 FCSE Szigetszentmiklós
Olcsvári András
1-2
Bottyán Zoltán
Szathmáry Károly
3-4
Komáromi Zsolt
Baross Gábor
2-0
Szegedi András
Roller Dániel
1-0
Lukács László
     
Forte
5-3
Hírös ALSE Kecskemét 
Olcsvári András
3-4
ifj. Nagy Attila
Szathmáry Károly
3-2
Seremet Szilárd
Baross Gábor
1-0
Góbi István
Roller Dániel
1-1
Nagy Béla
     
Forte
2-6
Testvériség II
Olcsvári András
0-1
Kondor Balázs
Szathmáry Károly
1-3
Terjék Zsolt
Baross Gábor
1-2
Kondor Gábor
Roller Dániel
1-0
Berend Csaba
     
Forte 4-4 ALC KSE Szeged
Laczkó Balázs 1-6 Kiss II István
Szathmáry Károly 4-2 Plemic Stevan 
Ács Márton 2-0 Balla József
Baross Gábor 0-1 Deme Gyula
     
Forte 1-7 Testvériség SE
Laczkó Balázs 1-3 Szatmári Tamás
Szathmáry Károly 1-3 Lukács Viktor
Ács Márton 1-1 Magyar Antal
Olcsvári András 0-2 Koczor János
     
Forte 3-5 Vasi GE
Laczkó Balázs 2-5 ifj. Farkas Gábor
Olcsvári András 0-0 Debreczy István
Ács Márton 1-1 Mészáros György
Baross Gábor 0-0 Serák György
     
Forte 3-5 DÖKE Komló
Laczkó Balázs 1-2 Fülöp Elemér
Szathmáry Károly 2-1 Szendrey Tibor
Ács Márton 0-1 Pákai György
Olcsvári András 1-1 Trecskó János
     
Forte 5-3 Józsefvárosi SzE
Laczkó Balázs 2-2 Horváth Dénes
Szathmáry Károly 3-1 Mártonfi István
Olcsvári András 1-0 ifj. Morvai Tamás
Baross Gábor 0-2 Horváth Imre
     
Forte 6-2 Energofish Marosvásárhely
Laczkó Balázs 1-1 Moldován Károly
Szathmáry Károly 7-1 Dr. Havas Péter
Olcsvári András 1-0 Koszta Zoltán
Ács Márton 0-0 Varga Ervin
     
Forte 3-5 Benfica Mundial '93 FC SE Szigetszentmiklós
Laczkó Balázs 1-2 Komáromi Zsolt
Szathmáry Károly 3-1 Lukács László
Ács Márton 0-0 Bottyán Zoltán
Baross Gábor 0-1 Csekei Zoltán
     
Forte 5-3 Hírös ALSE Kecskemét
Laczkó Balázs 2-1 Seremet Szilárd
Szathmáry Károly 2-2 Nagy Béla
Ács Márton 3-0 ifj. Nagy Attila
Baross Gábor 0-1 Góbi István
     
Forte 2-6 Testvériség II
Laczkó Balázs 2-4 Berend Csaba
Szathmáry Károly 0-1 Kondor Gábor
Olcsvári András 0-0 Terjék Zsolt
Baross Gábor 1-1 Kondor Balázs

Statisztikák

  M Gy D V GK P Telj.
Laczkó Balázs 25 10 5 10 47-53 25 50 %
Szathmáry Károly 35 19 7 9 92-58 45 64,3 %
Ács Márton 22 8 9 5 19-13 25 56,8 %
Demény Zoltán 5 0 1 4 4-12 1 10 %
Baross Gábor 24 5 5 14 17-36 15 31,2 %
Roller Dániel 17 2 8 7 7-16 12 35,3 %
Olcsvári András 15 4 4 7 18-26 12 40 %
Published in Szektorlabda 2022
kedd, 15 február 2022 08:52

Szathmáry és Mártonfi már kerettag

Végetért a 12 érintéses szakág világbajnoki selejtezősorozata, amelyen egyesületünk két játékosa is érdekelt volt. Mártonfi István voltaképp csak edzés gyanánt vett részt a sorozatban, hiszen ő a román válogatottal utazik Argentínába. Szathmáry Károly esetében viszont volt tétje a kvalifikációnak. A hosszú kihagyás után a szakághoz visszatérő Európa bajnok az ötödik helyen végzett a selejtezők során, amivel kiharcolta a jogot, hogy részt vegyen az októberben, Buenos Airesben megrendezésre kerülő mundiálon.

Szathmary Karoly

Karcsi ezzel teljesítette az utazás feltételeinek egyik részét. Jelentős probléma azonban, hogy sem a szövetség, sem az egyesület nem rendelkezik olyan anyagi háttérel, hogy megfinanszírozzon egy ekkora utat, így az elkövetkező hónapok feladata, hogy a közel kétmillió Forintot valahogyan összegyűjtsük, amiben számítunk az Ön segítségére is. A VB-re való kijutást támogatandó, az alábbi számlaszámon várjuk felajánlásaikat. Kérjük, hogy a megjegyzés rovatba írja be, hogy "adomány".

Dunakanyar Forte ALK
11600006-00000000-79406637

Segítségüket köszönjük!

Published in Hírek
csütörtök, 25 november 2021 12:28

Bronzérem az OB-ról

November 14-én Budapesten került megrendezésre az idei 12 érintéses asztali labdarúgó egyéni országos bajnokság, amely egyben kvalifikációs verseny is volt a jövő októberi buenos aires-i világbajnokságra. A mostani hétvégén Mártonfi István és Szathmáry Károly képviselte csapatunkat. Mártonfi idén ezüstérmet szerezett az EB-n a román csapattal, a dobogó sem volt megcélozhatatlan magasság számára. Szathmáry hosszú évek óta nem szerepelt a 12 érintéses szakágban és az OB-ra minimális felkészülés után érkezett, céljául pedig a selejtezőcsoportból való továbbjutást tűzte ki.

Martonfi Istvan

A két váci játékos külön csoportba sorolódott. Mártonfi az idei Európa bajnokság két döntősével, Kovács Nándorral és Kiss Leventével is megmérkőzött a selejtezőkben, mögöttük jutott tovább. Szathmáry legnagyobb ellenfele a sokszoros bajnok Puskás László volt, aki az egyetlen vereséget mérte játékosunkra.

A legjobb nyolc között Mártonfi a debreceniek játékosával, Lukács Lászlóval találkozott. Az oda-viszavágó drámai végjátékot hozott, hiszen Pisti csak az utolsó pillanatban tudott egyenlíteni, hogy tizenegyesekre mentse a párharcot. Ebben azonban ellenfele bizonyult jobbnak, így nem sikerült kiharcolni az elődöntőben való részvételt.

Szathmary Karoly

Szathmáry negyeddöntőbeli ellenfele a Testvériségben versenyző Koczor János volt. Mindkét játékos támadó játékot mutatott be, a helyzetkihasználásuk azonban kritikán alulira sikeredett. Végül Karcsi két alacsony színvonalú mérkőzés végén, kettős győzelemmel jutott a négybe, ahol az idei évben nagyot futó Kiss Levente már túl nagy falatnak bizonyult, bár pontosabb kifejezés talán, hogy Kiss Levente megsemmisítő erejű vereséget mért Szathmáryra... Kiss később a döntőt is könnyedén nyerte, így az Év Játékosa cím mellé a Magyar Bajnoki címet is bezsebelhette.

A bronzmeccsen Karcsinak lehetősége nyílt "megbosszúlni" Mártonfit, hiszen a Puskás ellen alulmaradt Lukács László várt rá. Szathmáry az első percben szerzett két gyors gólt, amivel demoralizálta ellenfelét, aki szinte gólképtelenné vált ezen a mérkőzésen. Karcsinak sem ment igazán a góllövés, de még így is növelni tudta előnyét, így a harmadik hely Vácra került.

12 erinteses dobogo 2021

Érdekesség, hogy Szathmáry eleddig utolsó versenye a szakágban szintén egy országos egyéni bajnokság volt évekkel ezelőtt, amikor szintén a harmadik helyen végzett, még ha az érmet akkor más nyakába is akasztották. Ez az újbóli bronz talán pontot tesz egy sötét korszak végére. Hála és köszönet érte a szakág új vezetőjének, Kovács Nándornak!

Published in Hírek
csütörtök, 15 július 2021 11:36

Szabadidő Magazin - M4 Sport - gombfoci

Published in Videók
csütörtök, 15 július 2021 11:29

Szabadidő Magazin - M4 Sport - szektorlabda II

Published in Videók
szombat, 12 június 2021 09:36

Debreczy az első bajnok

Tizenöt mindenre elszánt gombozó gyűlt össze a váci Madách Imre Művelődési Központ kamaratermében, hogy a koronavírus járvány harmadik hulláma utáni könnyítésekkel élve újraindítsa a gombfocizást Magyarországon. A versenyen természetesen csak a védettségi igazolással rendelkezők vehettek részt, egyesületünket Oláh Tamás és Szathmáry Károly képviselte.

Dunakanyar Forte ALC verseny

A versenyzők két csoportba sorolódtak, a megszokott módon vaksorsolással, hogy aztán a csoportgyőztesek a másik csoport második helyezettjével küzdjenek meg a döntőbe jutásért. Az 'A' jelű csoportban Szathmáry nehezen lendült játékba, mivel főleg a szervezés okozta fejtöréssel bajlódot, de ahogyan elültek a hullámok, úgy talált egyre inkább magára, és végül nagy fölénnyel végzett az első helyen. A másik továbbjutó helyért ádáz harc kerekedett, négyen végeztek három ponton belül. Közülük a szombathelyi Szirmay Endre megérdemelten végzett legelöl, hiszen három riválisa közül egyik sem tudta legyőzni az egymás elleni mérkőzéseiken.

 A 'B' csoportban még komolyabb tömörülés mutatkozott, amelyből egy fejhosszal kiemelkedett a Vasi GE játékosa, Debreczy István. Ami aztán mögötte következett... Az utolsó forduló előtt még négyen pályáztak a második helyre, ők végül kettő ponton belül zártak, ezt a két pontot pedig a józsefvárosi Körmendi Gábor verte a többiekre.

A helyosztók mindenki számára teremtettek játéklehetőséget, és még azoknak is volt okuk örömre, akiknek a csoportkörben kevés lelkendezni valójuk akadt. Erre a legjobb példa az Újbuda játékosa, Erdőteleki Miklós, aki a csoportban mindössze kettő gólt tudott szerezni, ám a tizenharmadik helyért csapattársaival vívott csatákban előbb négy gólt szerzett Németh István Emánuel ellen, majd a 1-1 után szétlövéssel legyőzte Theodos Sándort. A kilencedik helyre négyen pályáztak, a Testvériség játékosa, Kondor Gábor pedig könnyedén lépett át a vasi Serák Györgyön, hogy aztán szétlövéssel győzze le az újbudai Szabó Mártont drámai meccsen 5-4-re verő Oláh Tamást. Az ötödik pozícióért vívott meccsre simán lépett be Angler Lajos és Kondor Balázs testén keresztül Bottyán Zoltán és Berend Csaba, közülük pedig Bottyán bizonyult jobbnak.

Dunakanyar Forte ALC verseny

Az elődöntők érdekes helyzetet szültek. Már a verseny kezdetekor tudható volt, hogy nagyon szűk az az időkeret, amíg a terem rendelkezésre áll, így sem ebédszünetre nem volt idő, sem pedig arra, hogy az egyenes kieséses szakaszban hosszabbításra kerülhessen sor egy esetleges döntetlen esetén. Ezért az a mentőmegoldás született, hogy a döntetlen esetén a csoportban előbb végzett versenyző jut tovább, ilyen mérkőzés pedig csak egy kerekedett a teremben. Debreczy István magabiztosan verte csapattársát, Szirmay Endrét és jutott a fináléba, míg a másik asztalon Szathmáry és Körmendi gyűrték egymást. Gábor hamar megszerezte a vezetést, Karcsi pedig helyzetek sorát dolgozta ki, ám ellenfele kapusa minden alkalommal jól zárta a szöget. Végül húsz másodperccel a mérkőzés vége előtt sikerült az egyenlítés, így a hazai játékos készülhetett a döntőre. A versenyzők egész nap fegyelmezetten tartották a feszített tempót, így a tervezetthez képest sikerült 3-4 percet nyerni a beosztáson. Hogy a hazai pálya ne lejtsen, az a döntés született, hogy Körmendi és Szathmáry egy hirtelen halálig tartó szétlövést rendeznek. Az első körben mindketten hibáztak, a másodikban azonban Körmendi kíméletlennek bizonyult, így az eredetihez képest a Józsefváros játékosa állhatott fel Debreczy ellen az aranyéremért!

A bronzmeccs meglepően simára sikeredett, a felszabadultan játszó Szirmay egy jó hangulatú mérkőzésen alaposan elpáholta Szathmáryt. A döntő is lehetett volna izgalmasabb, de Debreczy magabiztosan nyert, és lett ezzel -a reményeink szerint- a járvány utáni élet első bajnoka! A verseny végeztével többekben felmerült az igény, hogy júliusban ismét megrendezzünk egy ilyen napot, ennek a szervezése még folyamatban van. Addig is Vác jelenlegi bajnoka, Debreczy István!

Körmendi Gábor, Debreczy István, Szirmay Endre

 

Végeredmény

1. Debreczy István - Vasi GE
2. Körmendi Gábor - Józsefvárosi SzE
3. Szirmaqy Endre - Vasi GE
4. Szathmáry Károly - Dunakanyar Forte ALC
5. Bottyán Zoltán - Vasi GE
6. Berend Csaba - Testvériség SE
7. Kondor Balázs - Testvériség SE
8. Angler Lajos - Vasi GE
9. Kondor Gábor - Testvériség SE
10. Oláh Tamás - Dunakanyar Forte ALC
11. Serák György - Vasi GE
12. Szabó Márton - Újbuda
13. Erdőteleki Miklós - Újbuda
14. Theodos Sándor - Újbuda
15. Németh István Emánuel - Újbuda

Published in Hírek
péntek, 06 november 2020 06:23

Dunakanyar Kupa 2020

Sajnos nem tudjuk szám szerint, hogy hányadik Dunakanyar Kupát rendezzük november hetedikén, mivel a hatvanas évek közepétől a hetvenes végéig nem sok írás maradt fenn, de tény, hogy az első verseny ezzel a névvel 1961-ben került megrendezésre Vácott. Tavaly az év legerősebb mezőnyét igyekeztünk összehozni, hogy egy meghívásos versenyen tisztelegjünk elődeink előtt, valamint hogy a világ legjobbjainak játékával mutassuk meg, hogy milyen magasságokat lehet elérni ebben a játékban.

Published in Hírek
kedd, 25 február 2020 08:49

NB1

2020. évi elsőosztályú csapatbajnokság

 

Forte 3-5 Hírös ALSE Kecskemét
Szathmáry Károly 1-2 ifj. Nagy Attila
Laczkó Balázs 3-1 Góbi István
Ács Márton 1-1 Nagy Béla
Balizs Benedek 1-2 Seremet Szilárd
     
Forte 5-3 DÖKE Komló
Szathmár Károly 5-2 Trecskó János
Laczkó Balázs 2-1 Fülöp Elemér
Ács Márton 0-1 Pákai György
Balizs Benedek 0-0 Szendrey Tibor
     
Forte 0-8 Vasi GE
Szathmáry Károly 2-3 Debreczy István
Laczkó Balázs 0-3 Bottyán Zoltán
Ács Márton 0-2 Mészáros György
Balizs Benedek 1-3 ifj. Farkas Gábor
     
Forte 2-6 Testvériség SE
Roller Dániel 0-0 Koczor János
Laczkó Balázs 1-5 Magyar Antal
Ács Márton 0-0 Lukács Viktor
Balizs Benedek 0-1 Szatmári Tamás
     
Forte 5-3 Józsefvárosi SzE
Szathmáry Károly 1-1 Körmendi Gábor
Laczkó Balázs 1-0 Szili Balázs
Ács Márton 0-1 Mártonfi István
Roller Dániel 2-1 Horváth Dénes
     
Forte 5-3 Csokonyavisonta
Szathmáry Károly 4-0 ifj. Primon Csaba
Laczkó Balázs 3-0 Primon László
Ács Márton 1-2 Primon Csaba
Roller Dániel 1-1 Jónás István
     
Forte 2-6 Testvériség II
Szathmáry Károly 6-8 Terjék Zsolt
Laczkó Balázs 4-0 Simon Ferenc
Roller Dániel 0-1 Kondor Gábor
Balizs Benedek 0-1 Berend Csaba
     
Forte 4-4 Szigetszentmiklós
Roller Dániel 0-2 Lukács László
Laczkó Balázs 6-1 Szegedi András
Ács Márton 1-1 Komáromi Zsolt
Balizs Benedek 1-1 Csekei Zoltán
     
Forte 6-2 Szegedi ALC
Szathmáry Károly 0-3 Plemic Stevan
Laczkó Balázs 5-4 Najror Zoltán
Ács Márton 3-1 Papp-Takács Sándor
Balizs Benedek 2-0 Rákos Norbert

Statisztikák

  M Gy D V GK P Telj.
Szathmáry Károly 7 2 1 4 19-19 5 35%
Laczkó Balázs 9 7 0 2 25-15 14 77%
Ács Márton 8 1 3 4 5-8 5 31%
Balizs Benedek 7 1 2 4 5-8 4 28%
Roller Dániel 5 1 2 2 3-5 4 40%
Published in Szektorlabda 2020
2. oldal / 10