Displaying items by tag: Szathmáry Károly
Karcsika a bajnok
A Váci Bajnokság hetedik fordulójában senki nem tudott százszázalékos teljesítményt nyújtani, és ezzel megszerezni a 45 pontot, ami azt jelenti, hogy az utolsó játéknap eredményeitől függetlenül Szathmáry Károly nyerte az idei harmadik bajnokságot.
Ezüstös OB
A hétvége folyamán zajlott a szektorlabdázók 2025. évi Országos Egyéni Bajnoksága. A Váci Fortét Rauscher Tamás, ifj. Morvai Tamás és Szathmáry Károly képviselte, de a szintén a váci edzéseket látogató Mártonfi István és Mülek Antal is asztalok mellé állt.
Szathmáry Szegeden
Szegeden találkoztak a szektorlabda szakág legjobbjai, hogy a helyi klub ikonikus alakjának, Hédl Ferencnek emléke előtt tisztelegjenek. Csapatunkat Szathmáry Károly képviselte a kilencfordulós svájci rendszerben lebonyolított versenyen.
Csíkban is Karcsika nyert
Csíkszeredán, az V. StickBreakers Cuppal folytatódott az idei versenyévad, Szathmáry Károly pedig a tavalyi torna ezüstérmeseként érkezett Erdélybe, ahol az akkori dobogósok mellett több kiváló játékos is szerette volna magáénak tudni az első helyet.
Szathmáry nyert Lakitelken
A hétvégi NB1 másnapján Lakitelken csaptak össze a gombfoci szerelmesei, az immár hagyományossá vált Tőserdő Kupán. Szathmáry Károly címvédőként érkezett a versenyre, amely kilencfordulós svájci rendszerben került lebonyolításra.
Kapura!
Rendhagyó edzéssel folytatódott a váciak felkészülése. Mártonfi Pisti hétvégi kálváriája a gólhelyzetekkel rávilágított a kapura lövések külön gyakorlására, erre szántuk a tegnap estét.
Szezon eleji forma
Nem sikerült éremmel távozni a hétvégi Szili Balázs Emlékversenyről, pedig minden kategóriában jó esélyekkel pályáztunk az első helyekre, a legközelebb Rauscher Tamás került céljához.
Átigazolási hír
Az NB1 novemberi zárófodulója óta lógott a levegőben a bejelentés azzal kapcsolatban, hogy Karcsi marad-e még egy évet a Vasi GE csapatánál, vagy pedig már idén visszatér Vácra. Benkő János és Szathmáry Károly végül salamoni döntést hoztak.
Dominók
Javában zajlik az átigazolási időszak. Laczkó Balázs hazatéréséről már beszámoltunk, egy olyan transzfer pedig, ami két másik klub között jött létre, olyan dominót indíthat, ami még nálunk is éreztetheti hatását.