Displaying items by tag: Bártfay Csaba
Hétfő hat
2024. június 15. piros betűkkel kerül be a váci gombfocizás krónikájába. A művelődési ház évtizedes újratalálkozáosk színterévé vált egy napra.
Elhunyt Bártfay Csaba
1963 júliusában egy - saját elmondása szerint - kövér kisfiú lépett be a Váci Forte edzésére, és bár a Zentel Róberttől elszenvedett 14-0 arányú vereség ezt még nem vetítette elő, ezzel a pillanattal megváltozott a klub, a játék, a sportág és sokunk jövője. Mindaz, ami az elmúlt hatvan esztendőben történt, mára történelemmé vált. Közösségünk legnagyobbjától búcsúzunk.
Bártfay László (minthogy Szent Csaba hiányában a keresztségben nem kaphatta a Csaba nevet), 1963-ban, tizenhároméves korában került kapcsolatba az asztali labdarúgással. Az akkor a sportág egyeduralkodójának számító Váci Forte mágnesként vonzotta a gyerekeket, Csaba pedig barátja, Hanzel Tibi oldalán játékra jelentkezett. A klub akkori vezetője, Zentel Róbert 1964-ben megjegyzi Naplójában, hogy a fiatal Bártfay nagyot fejlődött, hiszen gólt tudott szerezni a Penarol ellen. A mérkőzés eredménye 22-1 volt. A klub azonban feloszlott, a gombozás pedig szamiszdatban folyt tovább Vácott, Teknős Károly otthonában. Kettejük barátságáról sokat elmond, hogy Csaba dolgozószobájának egyik jellegzetes eleme egy képkeret, benne egy fotó a régi barátról.
Valamikor a nyolcvanas évek elején, úton a Teknős és Bártfay család. Miközben a Forte játékosairól keveset tudunk a klub feloszlása után, az bizonyos, hogy Teknős és Bártfay több kísérletet is tett a klub felélesztésére, de egészen a nyolcvanas évek közepéig nem jártak sikerrel. Legendák keringenek ugyanakkor arról, ahogy a két család fel-felbukkant egy-egy verseny helyszínén, így ők ketten szinte végig aktívak voltak mindaddig, míg végre el nem jött a várva várt klubalapítás a Reménységben.
1986, Komárom. Bártfay, Hanzel és Teknős mellett (a fotón mögött) immár egy új korosztály képviselője, Pozsonyi József pózol büszkén az új klub első komolyabb sikere után. Az NB1 felé igyekvő csapat első lépése volt ez, de nem a legfontosabb. Csaba nem pusztán klubot alapított, nem csupán bajnokokat akart nevelni, ő egy közösséget hozott létre, amelynek alappillérei a fiatalok voltak. A nyolcvanas évek generációja közül - a teljesség igénye nélkül, és bocsánatot kérve azoktól, akik e nehéz pillanatban íródó sorokból kifelejtődnek - csak néhány név, akik Bártfay alatt bontogatták szárnyaikat: Pozsonyi, Vendég, Kukel, Demény, Heidt, Mészáros, Cserey, nem utolsó sorban pedig a legpengébbek, a Kovácsok... de nem csak a fiatalok, hanem a korábbi játszótársak is újra együtt lehettek, Klima, Zentel, Hanzel, ismét Kovács... és természetesen a váci csapat játéknapjai nem létezhettek Irén néni, Ancsa, Kati, Bogi, Gabi néni, a teljes Kovács család anyukával, apukával, PG, Karcsi bácsi... szóval a család nélkül... varázslatos idők voltak... és mindezek közepén ott állt Csaba, aki mindezt összefogta.
Ahogyan pedig a váci csapat egyre nőtt, úgy jöttek a sportág nagyjai, Szendrey, Jurcsik... 1990-re újra bajnokesélyes csapat állt ösze Vácott, a döntő pedig közelgett. Aki valaha is ebben az életben járt Vácott gombfocizni, vagy leült beszélgetni egy nagyot Szendrey Tibivel, az kívülről tudja a történetet, de bizonyára sosem fogja megunni, hogy újra és újra meghallgassa, miként alakult az NB1 utolsó mérkőzése 1990-ben. Keressétek hát fel Tibit, és hallgassátok meg tőle magától. Hogyan állt fel Szendrey 0-3-ról, hogyan fordította meg a mindent eldöntő mérkőzést a Tesi ellen, hogy hogyan bukta el ugyanezekben a másodpercekben a bajnoki címet az addig remeklő Bártfay, és hogyan lett így bajnok a Testvériség. Ebben az időben Bártfay volt a legnagyobb. Olyannyira, hogy a váci csapatból ő tudott először egyéni országos bajnoki címet szerezni, mégpedig ugyanebben az évben.
Béres, a rekordbajnok. Lutor, a gombozás egyik legprecízebb játékosa, és a Bajnok, Bártfay Csaba 1990-ben. Mára egyikük sincs már közöttünk. Béres László keze utolérhetetlen volt, míg a két Csaba a sportágat a mai napig meghatározó fejlesztésekkel szálltak versenybe. Bártfay örök elégedetlen, és örök kísérletező volt, és ez volt sikerének a kulcsa. Emberfeletti időt töltött azzal, hogy a legkülönfélébb műanyagokat tanulmányozza, vagy figyelje a labdák röppályáját egy-egy kapuralövéskor. A versenyeken körbejárt egy tolómérővel, és a nagy játékosok eszközeiről készített rajzot, hogy felfedezze azt a mindent megmagyarázó képletet, ami alapján elkészülhet a tökéletes gomb, és a tökéletes pálca. Tőle eredeztethető az úgynevezett "kalapos" gomb, ami mára gyakorlatilag az egyetlen használatban lévő típus a versenyeken, vagy épp a lexán pálca, amivel a váciak már a kilencvenes évek óta játszi könnyedséggel szórják a gólókat a legnehezebb helyzetekből is. Sokan talán fel sem fogják, micsoda hatása volt a teljes sportágra, és hogy a gombfoci ma teljesen más lenne, ha ő nincs. Szerencsénkre volt.
Helyszín, a Váci Reménység klubhelyisége, 1992. Az időközben felnőtté váló váci ifjak, és középütt a Mester, aki a régi barát, Teknős Karcsi hirtelen halála után egymaga vette vállára a csapatot. Felesleges a kommentár, hiszen az arcok elárulnak mindent. Ezekben az időkben egy elárvult kisfiút hoz le a nagypapa egy este játszani, Csabiból pedig Csaba bácsi válik, és elkezdődik egy különös kapcsolat, ami az emberi kapcsolatok széles skáláján ível át, és változtat meg gyökeresen egy életet. Karcsika apjaként tekint Csabára, aki pedig mindent igyekszik átadni a kisfiúnak, ami ahhoz szükséges, hogy tovább vihesse a lángot. Kettejük kapcsolata meghatározta a váci csapat elkövetkező két évtizedét, ami magában rejtett sok csodát, és bizony kettejük terhe sokszor nehezebbnek bizonyult annál, mint amit elbírtak. Ezzel azonban egy újabb időszámítás kezdődik, egy új generáció bontakozik ki Csaba bácsi nevelése alatt.
1994, Vác Város Önkormányzata. Az ifjúsági Európa bajnokság első két helyzetettje, Szathmáry Károly és Kovács Balázs kitüntetésben részesült. "Én csak úgy mondom neked, Karcsika". Így kezdődtek azok a beszédek, amelyekre nem csak illett, de oda is kellett figyelni. A fotó jellemző, Csaba neveli Karcsikát. Mindig ugyanarra: becsületre, tisztességre, az ellenfél megbecsülésére. Arra, hogy a csapat mindig az egyén fölött áll. Önfeláldozásra. Erről szólt, és mindig is erről kell szólnia a váci csapatnak. Gyarlók vagyunk, és néha megfeledkezünk ezekről. Néha elfelejtjük mindazt, ami Vácot Váccá tette és teszi. De amikor ezeben a napokban eszünkbe jutnak a történetek, a példabeszédek, amelyeket Csabától hallottunk, eszünkbe jut újra, hogy mit jelent vácinak lenni, mit jelent ebben a csapatban játszani, és mit jelent ezért a közösségért dolgozni. "Én csak úgy mondom neked...". Mindannyian hallgattuk, mindannyian tanultunk. Hatalmas az ő öröksége, igyekszünk méltók lenni hozzá.
Új csapat épül. Az NB1-en még a Bártfay - Hanzel - Kovács - Zentel - Klima - Pozsonyi hatos köreiből kerül ki a kezdő, de egyre sűrűbben férkőzik oda a csapat közelébe a kor legnagyobb ígérete, Kovács Péter, aki talán a legszorosabb kapcsolatot ápolta Csabával. Már az ajtón kopogtat a csapat későbbi kapitánya, Kovács Balázs, vagy a később a klub történetének legeredményesebbjévé váló Szathmáry Karcsi. A névsor később kiegészült Laczkó Balázzsal és Kollár Tiborral, akik ugyanezt az utat járták be néhány évvel később. De említhetnénk Józsa Sanyit, aki Karcsikával hosszú napokat töltött Csaba műhelyében, hogy elsajátítsa a gombfocigyártás minden csínját-bínját. Szombat reggel nyolc óra. Ekkorra kellett érkezni Csaba bácsihoz, hogy az ember mehessen pöckölőt csinálni a műhelybe. 8:05-kor a kapu bezárult. Egy újabb lecke a tiszteletről. Tisztelni a másik ember idejét, amit ránk szán. Ez is egy volt azok közül, amelyet megtanulhattunk. És mennyi van még... Ha pedig már a műhely. Csaba nevéhez fűződött a kilencvenes évek második felében trafikokban kapható játék, az úgynevezett Ziccer gombfoci, amit sokan a mai napig a valaha kapható legjobb minőségű gombnak tartanak.
A kilencvenes évek közepe. Éder és Horváth, a Magyar Asztali Labdarúgó Szövetség korábbi-, és akkori elnöke. Csaba szemében nem volt helye a játékban a becstelenségnek, ahol tudott, szembeszállt a bundával, a csalással, az elnyomással, így természetesen a MALSZ vezetésében is helyet követelt magának. Keresztes hadjárata a sportágban jelenlévő tisztességtelenség ellen nem bizonyult sikeresnek, a szövetség ombudsmanjaként falakba ütközött, és rövidesen lemondott. Minthogy a sportágból nem sikerült kiűzni az oda nem illő viselkedést, méginkább arra nevelte tanítványait, hogy maradjanak meg a becsület és fair play szellemében, mert hitt ezek erejében, és abban, hogy ez ellen a csalásnak nincs esélye, a jó győzni fog. Ezek miatt (is) vált Vác a feddhetetlenség mintaképévé, és végül a várt siker sem maradt el.
2002-ben Szathmáry lett a váci csapat történetének második magyar bajnoka. Csaba talán úgy érezhette, hogy ezzel munkája végére ért, és átadta a stafétát. Bár már nem versenyzett, egészen idáig elkísérte az ekkor már Laczkó Balázzsal kiegészült csapatot az NB1-re, de innentől fogva már csak az edzéseket látogatta, itt adta át tudását az újonnan érkezőknek, többek közt Ács Mártonnak és Kollár Tibornak, akik a csapat későbbi erősségei lettek. A csapat 2004-ben, negyven esztendővel az utolsó cím után újra magyar bajnok lett. Ez az üveg bor, pontosabban a hozzá írott kis kártya egy fontos jelképpé vált, álljon itt a szövege mementóul.
Üdv néked, minden szektoroknak atyja!
Gratulálok első Egyéni Országos Bajnoki címed megnyerése alkalmából. Az út jó! Egyenes úton, becsülve az ellenfelet, győzni csak így érdemes!
Légy büszke rá, hogy te lehetsz az Egyik.
Baráti üdvözlettel: a Másik
Csaba vezérletével tehát a régi nagy gombozók átadták helyüket az ifjaknak a csapatban, és szép fokozatosan az edzéseken is. Egyre ritkábbá vált, hogy láthattuk őket játszani. A fenti fotó az egyik utolsó ilyen alkalomkor készült 2010 magasságában. Ahogyan fél évszázaddal korábban Hanzel Tibivel érkezett, úgy vele együtt is fejezte be aktív pályafutását. A leginkább élő kapcsolata Kovács Petivel maradt fenn, akivel a dolgozószobában dartsoztak, de sűrűn vendégeskedett nála Kollár Tibi és Szathmáry Karcsi is. Irén néni elvesztése után valami megtört benne, de unokái iránt érzett mély szeretete új értelmet adott életének. Utolsó éveiben betegségekkel küzdött, ami egyre jobban megnehezítette a mindennapjait, így utolsó hónapjait egy otthonban töltötte, ahol még utoljára találkozhatott régi tanítványaival.
Ezúton szeretnénk kifejezni együttérzésünket a családnak és a barátoknak! Nyugodj békében, Csaba bácsi!
Klubunk története
Vácott a gombfocizás az 1950-es évek végén indult el szervezett körülmények közt. A Pártházban ez idő tájt mintegy ötven játékos járt össze, hogy megmérkőzzenek egymással, a csapat vezetője Zentel Róbert volt. 1960-ban Robi bácsi tudomást szerzett arról, hogy az ország több pontján is hasonló klubokba tömörülnek a gombozók, amely klubok közül a Balogh László vezette pécsi csapathoz látogatott el először. Megdöbbentette az a fajta játék, amit ott látott, hiszen Vácott sokan még mindig valódi gombokkal játszottak, míg Pécsett már esztergált csapatokkal is lehetett találkozni. Robi bácsi a fejébe vette, hogy magasabb szintre emeli a váci gombfocit, és megalapította a Váci Forte Sportegyesületen belül az asztali-labdarúgó szakosztályt. Mintegy harminc társa követte a szakosztályba, akik első mérkőzésüket a Járási Tanács ellen vívták, 1960-ban, és 32-0 arányban múlták felül az ellenfelet.
Pécs mellett Rákospalota csapata ellen vívott felkészülési mérkőzéseket a váci alakulat, majd később Debrecen ellen mérettek meg a játékosok, utóbbiak ellen már némi sikerrel is. Az első év egyértelműen arról szólt, hogy az új játékstílust megszokják a váciak. Aztán 1963-ban már nagyszerű sikernek örülhetett a Zentel Róbert, Zentel György, Teknős Károly, Kovács Tibor, Pfliegel Tibor és Bartos Ferenc alkotta Vác I, miután otthonukban, a Mecsek Kupán győzték le a Pécsi VSK-t, elhódítva ezzel a kupát. Rá egy évre már egyértelműen Vác volt a sportág egyeduralkodója, miután az elsőízben kiírt NB1-es csapatbajnokságot is első helyen zárták. 1964-ben ismét Vác nyerte a bajnokságot, majd -miután egyre nagyobb tömegek gyűltek össze a váci pártházban- a klubot feloszlatták. Egyedül Teknős Károly maradt aktív a csapatból, aki budapesti csapatok színeiben versenyzett tovább.
Két évtizeden át próbálta Bártfay Csaba és Teknős Károly újraéleszteni a váci gombfocit, és a nyolcvanas évek közepére végre sikerrel jártak. A Váci Reménység SE színeiben a hatvanas évek nagy csapatából Teknős Károly, Zentel György és Kovács Tibor is visszatért, kiegészülve a '63-ban még a tartalékok közt szereplő Bártfay Csabával, Hanzel Tiborral és Klima Antallal. A hangúly azonban az utánpótláson volt, a klub pedig nőttön nőtt. 1990-ben a Bártfay, Jurcsik, Szendrey felállású Vác az NB1 harmadik helyéig menetelt. Nem kellett sokat várni a játék térhódítására Vácott, a nyolcvanas években és a kilencvenes évek elején egy új generációt nevelt ki a Teknős Károly halála után az ifjúságot szárnyai alá vevő Bártfay Csaba. A kilencvenes évek derekára edzéseink olyan színvonalat képviseltek, hogy a sportág legnagyobbjai jártak le Vácra hétről hétre. Bártfay Csaba amellett, hogy Vác első egyéni Magyar Bajnoka lett, olyan technikai újításokat hozott a játékba, amelyek alapjaiban reformálták meg a gombfocit. 1995-re az új eszközök, a lelkes fiatalok újabb bajnoki címet hoztak Vácnak! Bártfay Csaba, Haznel Tibor és Klima Anta mellett Kovács Péter és Pozsonyi József szerepelt a csapatban. Az NB1 rájátszását a váci művelődési házban rendezték, ahol is a KÖSZI csapata végzett az élen, megelőzve a váciakat, azonban Kiss István jogosulatlan szerepeltetése miatt kizárásra kerültek, így Vác lett a bajnok.
Ezzel a címmel az "öregek" elköszöntek a csapattól, és átadták helyüket az ifjúságnak. Az elkövetkező években rengeteget változott a csapat összetétele, míg a 2000-es évek elejére összeállt a Kovács Balázs, Laczkó Balázs és Szathmáry Károly tengely, akik mellett Pozsonyi József és Baross Gábor kaptak szerepet. A végső megoldás azonban kintről érkezett, Ács Márton személyében. Az ekkor már a Váci Lakóterületi SE szakosztályának színeiben versenyző csapat 2004-ben visszahódította a bajnoki címet.
A sportág ekkor nehéz korszakát élte, hiszen két szövetség működött hazánkban, és kettejük csatája temérdek áldozatot követelt. A csapat minden kétséget kizáróan egyeduralkodó volt ebben az időszakban, és a Bajnokok Ligájának serlege még hiányzott a polcról, nemzetközi porondon pedig csak a nemrégiben alakult Magyar Szektorlabda Szövetség tagjai szerepelhettek. 2005 és 2008 között négy kiírásból négyet nyert meg a Vác: az első két évben Pozsonyi József, Demény Zoltán és Szathmáry Károly alkották a csapatot, míg 2007-ben a Kovács Balázs és Szathmáry Károly mellett Ács Márton, 2008-ban pedig Laczkó Balázs szerepelt a BL-ben. A szektorlabda szövetség azonban elenyészett, Vác pedig újrakezdésre kényszerült a félévszázados MALSZ-ban.
2011-ben Vác két csapattal vágott neki az NB3 küzdelmeinek, és az első két helyen végeztek. Az 'A' jelű csapat Kovács Balázs, Laczkó Balázs, Ács Márton, Kollár Tibor felállásban előzte meg a Szathmáry Károly, Pozsonyi József, Demény Zoltán és Béres II Zoltán felállású "Tarcsit". 2012-ben a másodosztályban is aranyat szerzett az első gárda, míg Vác II megkapaszkodott az NB2-ben. 2013-tól ismét az elitben gombfociztak a váciak, azonban egyszer sem tudtak legerősebb csapatukkal felállni. Ács Mártont Kollár Tibor pótolta, míg a cserepadról legtöbbször Baross Gábor váltotta hol Kovács Balázst, hol Szathmáry Károlyt. Mindezek ellenére ez a csapat is odaért a dobogóra 2014-re, még ha a kor két nagyját a Komlót és a Testvériséget nem is sikerült megszorítani. A szezon végén Kovács Balázs és Kollár Tibor elköszönt a csapattól, amely így újra átalakult, a váciakon kívül a volt kolozsvári és rózsadombi játékosokra építve, akik 2017-ben megalapították a Dunakanyar Forte ALC-t
Bártfay Csaba
1963 júliusában egy - saját elmondása szerint - kövér kisfiú lépett be a Váci Forte edzésére, és bár a Zentel Róberttől elszenvedett 14-0 arányú vereség ezt még nem vetítette elő, ezzel a pillanattal megváltozott a klub, a játék, a sportág és sokunk jövője. Mindaz, ami az elmúlt hatvan esztendőben történt, mára történelemmé vált. Közösségünk legnagyobbjától búcsúzunk.
Bártfay László (minthogy Szent Csaba hiányában a keresztségben nem kaphatta a Csaba nevet), 1963-ban, tizenhároméves korában került kapcsolatba az asztali labdarúgással. Az akkor a sportág egyeduralkodójának számító Váci Forte mágnesként vonzotta a gyerekeket, Csaba pedig barátja, Hanzel Tibi oldalán játékra jelentkezett. A klub akkori vezetője, Zentel Róbert 1964-ben megjegyzi Naplójában, hogy a fiatal Bártfay nagyot fejlődött, hiszen gólt tudott szerezni a Penarol ellen. A mérkőzés eredménye 22-1 volt. A klub azonban feloszlott, a gombozás pedig szamiszdatban folyt tovább Vácott, Teknős Károly otthonában. Kettejük barátságáról sokat elmond, hogy Csaba dolgozószobájának egyik jellegzetes eleme egy képkeret, benne egy fotó a régi barátról.
Valamikor a nyolcvanas évek elején, úton a Teknős és Bártfay család. Miközben a Forte játékosairól keveset tudunk a klub feloszlása után, az bizonyos, hogy Teknős és Bártfay több kísérletet is tett a klub felélesztésére, de egészen a nyolcvanas évek közepéig nem jártak sikerrel. Legendák keringenek ugyanakkor arról, ahogy a két család fel-felbukkant egy-egy verseny helyszínén, így ők ketten szinte végig aktívak voltak mindaddig, míg végre el nem jött a várva várt klubalapítás a Reménységben.
1986, Komárom. Bártfay, Hanzel és Teknős mellett (a fotón mögött) immár egy új korosztály képviselője, Pozsonyi József pózol büszkén az új klub első komolyabb sikere után. Az NB1 felé igyekvő csapat első lépése volt ez, de nem a legfontosabb. Csaba nem pusztán klubot alapított, nem csupán bajnokokat akart nevelni, ő egy közösséget hozott létre, amelynek alappillérei a fiatalok voltak. A nyolcvanas évek generációja közül - a teljesség igénye nélkül, és bocsánatot kérve azoktól, akik e nehéz pillanatban íródó sorokból kifelejtődnek - csak néhány név, akik Bártfay alatt bontogatták szárnyaikat: Pozsonyi, Vendég, Kukel, Demény, Heidt, Mészáros, Cserey, nem utolsó sorban pedig a legpengébbek, a Kovácsok... de nem csak a fiatalok, hanem a korábbi játszótársak is újra együtt lehettek, Klima, Zentel, Hanzel, ismét Kovács... és természetesen a váci csapat játéknapjai nem létezhettek Irén néni, Ancsa, Kati, Bogi, Gabi néni, a teljes Kovács család anyukával, apukával, PG, Karcsi bácsi... szóval a család nélkül... varázslatos idők voltak... és mindezek közepén ott állt Csaba, aki mindezt összefogta.
Ahogyan pedig a váci csapat egyre nőtt, úgy jöttek a sportág nagyjai, Szendrey, Jurcsik... 1990-re újra bajnokesélyes csapat állt ösze Vácott, a döntő pedig közelgett. Aki valaha is ebben az életben járt Vácott gombfocizni, vagy leült beszélgetni egy nagyot Szendrey Tibivel, az kívülről tudja a történetet, de bizonyára sosem fogja megunni, hogy újra és újra meghallgassa, miként alakult az NB1 utolsó mérkőzése 1990-ben. Keressétek hát fel Tibit, és hallgassátok meg tőle magától. Hogyan állt fel Szendrey 0-3-ról, hogyan fordította meg a mindent eldöntő mérkőzést a Tesi ellen, hogy hogyan bukta el ugyanezekben a másodpercekben a bajnoki címet az addig remeklő Bártfay, és hogyan lett így bajnok a Testvériség. Ebben az időben Bártfay volt a legnagyobb. Olyannyira, hogy a váci csapatból ő tudott először egyéni országos bajnoki címet szerezni, mégpedig ugyanebben az évben.
Béres, a rekordbajnok. Lutor, a gombozás egyik legprecízebb játékosa, és a Bajnok, Bártfay Csaba 1990-ben. Mára egyikük sincs már közöttünk. Béres László keze utolérhetetlen volt, míg a két Csaba a sportágat a mai napig meghatározó fejlesztésekkel szálltak versenybe. Bártfay örök elégedetlen, és örök kísérletező volt, és ez volt sikerének a kulcsa. Emberfeletti időt töltött azzal, hogy a legkülönfélébb műanyagokat tanulmányozza, vagy figyelje a labdák röppályáját egy-egy kapuralövéskor. A versenyeken körbejárt egy tolómérővel, és a nagy játékosok eszközeiről készített rajzot, hogy felfedezze azt a mindent megmagyarázó képletet, ami alapján elkészülhet a tökéletes gomb, és a tökéletes pálca. Tőle eredeztethető az úgynevezett "kalapos" gomb, ami mára gyakorlatilag az egyetlen használatban lévő típus a versenyeken, vagy épp a lexán pálca, amivel a váciak már a kilencvenes évek óta játszi könnyedséggel szórják a gólókat a legnehezebb helyzetekből is. Sokan talán fel sem fogják, micsoda hatása volt a teljes sportágra, és hogy a gombfoci ma teljesen más lenne, ha ő nincs. Szerencsénkre volt.
Helyszín, a Váci Reménység klubhelyisége, 1992. Az időközben felnőtté váló váci ifjak, és középütt a Mester, aki a régi barát, Teknős Karcsi hirtelen halála után egymaga vette vállára a csapatot. Felesleges a kommentár, hiszen az arcok elárulnak mindent. Ezekben az időkben egy elárvult kisfiút hoz le a nagypapa egy este játszani, Csabiból pedig Csaba bácsi válik, és elkezdődik egy különös kapcsolat, ami az emberi kapcsolatok széles skáláján ível át, és változtat meg gyökeresen egy életet. Karcsika apjaként tekint Csabára, aki pedig mindent igyekszik átadni a kisfiúnak, ami ahhoz szükséges, hogy tovább vihesse a lángot. Kettejük kapcsolata meghatározta a váci csapat elkövetkező két évtizedét, ami magában rejtett sok csodát, és bizony kettejük terhe sokszor nehezebbnek bizonyult annál, mint amit elbírtak. Ezzel azonban egy újabb időszámítás kezdődik, egy új generáció bontakozik ki Csaba bácsi nevelése alatt.
1994, Vác Város Önkormányzata. Az ifjúsági Európa bajnokság első két helyzetettje, Szathmáry Károly és Kovács Balázs kitüntetésben részesült. "Én csak úgy mondom neked, Karcsika". Így kezdődtek azok a beszédek, amelyekre nem csak illett, de oda is kellett figyelni. A fotó jellemző, Csaba neveli Karcsikát. Mindig ugyanarra: becsületre, tisztességre, az ellenfél megbecsülésére. Arra, hogy a csapat mindig az egyén fölött áll. Önfeláldozásra. Erről szólt, és mindig is erről kell szólnia a váci csapatnak. Gyarlók vagyunk, és néha megfeledkezünk ezekről. Néha elfelejtjük mindazt, ami Vácot Váccá tette és teszi. De amikor ezeben a napokban eszünkbe jutnak a történetek, a példabeszédek, amelyeket Csabától hallottunk, eszünkbe jut újra, hogy mit jelent vácinak lenni, mit jelent ebben a csapatban játszani, és mit jelent ezért a közösségért dolgozni. "Én csak úgy mondom neked...". Mindannyian hallgattuk, mindannyian tanultunk. Hatalmas az ő öröksége, igyekszünk méltók lenni hozzá.
Új csapat épül. Az NB1-en még a Bártfay - Hanzel - Kovács - Zentel - Klima - Pozsonyi hatos köreiből kerül ki a kezdő, de egyre sűrűbben férkőzik oda a csapat közelébe a kor legnagyobb ígérete, Kovács Péter, aki talán a legszorosabb kapcsolatot ápolta Csabával. Már az ajtón kopogtat a csapat későbbi kapitánya, Kovács Balázs, vagy a később a klub történetének legeredményesebbjévé váló Szathmáry Karcsi. A névsor később kiegészült Laczkó Balázzsal és Kollár Tiborral, akik ugyanezt az utat járták be néhány évvel később. De említhetnénk Józsa Sanyit, aki Karcsikával hosszú napokat töltött Csaba műhelyében, hogy elsajátítsa a gombfocigyártás minden csínját-bínját. Szombat reggel nyolc óra. Ekkorra kellett érkezni Csaba bácsihoz, hogy az ember mehessen pöckölőt csinálni a műhelybe. 8:05-kor a kapu bezárult. Egy újabb lecke a tiszteletről. Tisztelni a másik ember idejét, amit ránk szán. Ez is egy volt azok közül, amelyet megtanulhattunk. És mennyi van még... Ha pedig már a műhely. Csaba nevéhez fűződött a kilencvenes évek második felében trafikokban kapható játék, az úgynevezett Ziccer gombfoci, amit sokan a mai napig a valaha kapható legjobb minőségű gombnak tartanak.
A kilencvenes évek közepe. Éder és Horváth, a Magyar Asztali Labdarúgó Szövetség korábbi-, és akkori elnöke. Csaba szemében nem volt helye a játékban a becstelenségnek, ahol tudott, szembeszállt a bundával, a csalással, az elnyomással, így természetesen a MALSZ vezetésében is helyet követelt magának. Keresztes hadjárata a sportágban jelenlévő tisztességtelenség ellen nem bizonyult sikeresnek, a szövetség ombudsmanjaként falakba ütközött, és rövidesen lemondott. Minthogy a sportágból nem sikerült kiűzni az oda nem illő viselkedést, méginkább arra nevelte tanítványait, hogy maradjanak meg a becsület és fair play szellemében, mert hitt ezek erejében, és abban, hogy ez ellen a csalásnak nincs esélye, a jó győzni fog. Ezek miatt (is) vált Vác a feddhetetlenség mintaképévé, és végül a várt siker sem maradt el.
2002-ben Szathmáry lett a váci csapat történetének második magyar bajnoka. Csaba talán úgy érezhette, hogy ezzel munkája végére ért, és átadta a stafétát. Bár már nem versenyzett, egészen idáig elkísérte az ekkor már Laczkó Balázzsal kiegészült csapatot az NB1-re, de innentől fogva már csak az edzéseket látogatta, itt adta át tudását az újonnan érkezőknek, többek közt Ács Mártonnak és Kollár Tibornak, akik a csapat későbbi erősségei lettek. A csapat 2004-ben, negyven esztendővel az utolsó cím után újra magyar bajnok lett. Ez az üveg bor, pontosabban a hozzá írott kis kártya egy fontos jelképpé vált, álljon itt a szövege mementóul.
Üdv néked, minden szektoroknak atyja!
Gratulálok első Egyéni Országos Bajnoki címed megnyerése alkalmából. Az út jó! Becsülve az ellenfelet, győzni csak így érdemes!
Légy büszke rá, hogy te lehetsz az Egyik.
Baráti üdvözlettel: a Másik
Csaba vezérletével tehát a régi nagy gombozók átadták helyüket az ifjaknak a csapatban, és szép fokozatosan az edzéseken is. Egyre ritkábbá vált, hogy láthattuk őket játszani. A fenti fotó az egyik utolsó ilyen alkalomkor készült 2010 magasságában. Ahogyan fél évszázaddal korábban Hanzel Tibivel érkezett, úgy vele együtt is fejezte be aktív pályafutását. A leginkább élő kapcsolata Kovács Petivel maradt fenn, akivel a dolgozószobában dartsoztak, de sűrűn vendégeskedett nála Kollár Tibi és Szathmáry Karcsi is. Irén néni elvesztése után valami megtört benne, de unokái iránt érzett mély szeretete új értelmet adott életének. Utolsó éveiben betegségekkel küzdött, ami egyre jobban megnehezítette a mindennapjait, így utolsó hónapjait egy otthonban töltötte, ahol még utoljára találkozhatott régi tanítványaival.
Ezúton szeretnénk kifejezni együttérzésünket a családnak és a barátoknak! Nyugodj békében, Csaba bácsi!