1963 júliusában egy - saját elmondása szerint - kövér kisfiú lépett be a Váci Forte edzésére, és bár a Zentel Róberttől elszenvedett 14-0 arányú vereség ezt még nem vetítette elő, ezzel a pillanattal megváltozott a klub, a játék, a sportág és sokunk jövője. Mindaz, ami az elmúlt hatvan esztendőben történt, mára történelemmé vált. Közösségünk legnagyobbjától búcsúzunk.

Bártfay László (minthogy Szent Csaba hiányában a keresztségben nem kaphatta a Csaba nevet), 1963-ban, tizenhároméves korában került kapcsolatba az asztali labdarúgással. Az akkor a sportág egyeduralkodójának számító Váci Forte mágnesként vonzotta a gyerekeket, Csaba pedig barátja, Hanzel Tibi oldalán játékra jelentkezett. A klub akkori vezetője, Zentel Róbert 1964-ben megjegyzi Naplójában, hogy a fiatal Bártfay nagyot fejlődött, hiszen gólt tudott szerezni a Penarol ellen. A mérkőzés eredménye 22-1 volt. A klub azonban feloszlott, a gombozás pedig szamiszdatban folyt tovább Vácott, Teknős Károly otthonában. Kettejük barátságáról sokat elmond, hogy Csaba dolgozószobájának egyik jellegzetes eleme egy képkeret, benne egy fotó a régi barátról.

Valamikor a nyolcvanas évek elején, úton a Teknős és Bártfay család. Miközben a Forte játékosairól keveset tudunk a klub feloszlása után, az bizonyos, hogy Teknős és Bártfay több kísérletet is tett a klub felélesztésére, de egészen a nyolcvanas évek közepéig nem jártak sikerrel. Legendák keringenek ugyanakkor arról, ahogy a két család fel-felbukkant egy-egy verseny helyszínén, így ők ketten szinte végig aktívak voltak mindaddig, míg végre el nem jött a várva várt klubalapítás a Reménységben.

1986, Komárom. Bártfay, Hanzel és Teknős mellett (a fotón mögött) immár egy új korosztály képviselője, Pozsonyi József pózol büszkén az új klub első komolyabb sikere után. Az NB1 felé igyekvő csapat első lépése volt ez, de nem a legfontosabb. Csaba nem pusztán klubot alapított, nem csupán bajnokokat akart nevelni, ő egy közösséget hozott létre, amelynek alappillérei a fiatalok voltak. A nyolcvanas évek generációja közül - a teljesség igénye nélkül, és bocsánatot kérve azoktól, akik e nehéz pillanatban íródó sorokból kifelejtődnek - csak néhány név, akik Bártfay alatt bontogatták szárnyaikat: Pozsonyi, Vendég, Kukel, Demény, Heidt, Mészáros, Cserey, nem utolsó sorban pedig a legpengébbek, a Kovácsok... de nem csak a fiatalok, hanem a korábbi játszótársak is újra együtt lehettek, Klima, Zentel, Hanzel, ismét Kovács... és természetesen a váci csapat játéknapjai nem létezhettek Irén néni, Ancsa, Kati, Bogi, Gabi néni, a teljes Kovács család anyukával, apukával, PG, Karcsi bácsi... szóval a család nélkül... varázslatos idők voltak... és mindezek közepén ott állt Csaba, aki mindezt összefogta.

Ahogyan pedig a váci csapat egyre nőtt, úgy jöttek a sportág nagyjai, Szendrey, Jurcsik... 1990-re újra bajnokesélyes csapat állt ösze Vácott, a döntő pedig közelgett. Aki valaha is ebben az életben járt Vácott gombfocizni, vagy leült beszélgetni egy nagyot Szendrey Tibivel, az kívülről tudja a történetet, de bizonyára sosem fogja megunni, hogy újra és újra meghallgassa, miként alakult az NB1 utolsó mérkőzése 1990-ben. Keressétek hát fel Tibit, és hallgassátok meg tőle magától. Hogyan állt fel Szendrey 0-3-ról, hogyan fordította meg a mindent eldöntő mérkőzést a Tesi ellen, hogy hogyan bukta el ugyanezekben a másodpercekben a bajnoki címet az addig remeklő Bártfay, és hogyan lett így bajnok a Testvériség. Ebben az időben Bártfay volt a legnagyobb. Olyannyira, hogy a váci csapatból ő tudott először egyéni országos bajnoki címet szerezni, mégpedig ugyanebben az évben.

Béres, a rekordbajnok. Lutor, a gombozás egyik legprecízebb játékosa, és a Bajnok, Bártfay Csaba 1990-ben. Mára egyikük sincs már közöttünk. Béres László keze utolérhetetlen volt, míg a két Csaba a sportágat a mai napig meghatározó fejlesztésekkel szálltak versenybe. Bártfay örök elégedetlen, és örök kísérletező volt, és ez volt sikerének a kulcsa. Emberfeletti időt töltött azzal, hogy a legkülönfélébb műanyagokat tanulmányozza, vagy figyelje a labdák röppályáját egy-egy kapuralövéskor. A versenyeken körbejárt egy tolómérővel, és a nagy játékosok eszközeiről készített rajzot, hogy felfedezze azt a mindent megmagyarázó képletet, ami alapján elkészülhet a tökéletes gomb, és a tökéletes pálca. Tőle eredeztethető az úgynevezett "kalapos" gomb, ami mára gyakorlatilag az egyetlen használatban lévő típus a versenyeken, vagy épp a lexán pálca, amivel a váciak már a kilencvenes évek óta játszi könnyedséggel szórják a gólókat a legnehezebb helyzetekből is. Sokan talán fel sem fogják, micsoda hatása volt a teljes sportágra, és hogy a gombfoci ma teljesen más lenne, ha ő nincs. Szerencsénkre volt.

Helyszín, a Váci Reménység klubhelyisége, 1992. Az időközben felnőtté váló váci ifjak, és középütt a Mester, aki a régi barát, Teknős Karcsi hirtelen halála után egymaga vette vállára a csapatot. Felesleges a kommentár, hiszen az arcok elárulnak mindent. Ezekben az időkben egy elárvult kisfiút hoz le a nagypapa egy este játszani, Csabiból pedig Csaba bácsi válik, és elkezdődik egy különös kapcsolat, ami az emberi kapcsolatok széles skáláján ível át, és változtat meg gyökeresen egy életet. Karcsika apjaként tekint Csabára, aki pedig mindent igyekszik átadni a kisfiúnak, ami ahhoz szükséges, hogy tovább vihesse a lángot. Kettejük kapcsolata meghatározta a váci csapat elkövetkező két évtizedét, ami magában rejtett sok csodát, és bizony kettejük terhe sokszor nehezebbnek bizonyult annál, mint amit elbírtak. Ezzel azonban egy újabb időszámítás kezdődik, egy új generáció bontakozik ki Csaba bácsi nevelése alatt.

1994, Vác Város Önkormányzata.  Az ifjúsági Európa bajnokság első két helyzetettje, Szathmáry Károly és Kovács Balázs kitüntetésben részesült. "Én csak úgy mondom neked, Karcsika". Így kezdődtek azok a beszédek, amelyekre nem csak illett, de oda is kellett figyelni. A fotó jellemző, Csaba neveli Karcsikát. Mindig ugyanarra: becsületre, tisztességre, az ellenfél megbecsülésére. Arra, hogy a csapat mindig az egyén fölött áll. Önfeláldozásra. Erről szólt, és mindig is erről kell szólnia a váci csapatnak. Gyarlók vagyunk, és néha megfeledkezünk ezekről. Néha elfelejtjük mindazt, ami Vácot Váccá tette és teszi. De amikor ezeben a napokban eszünkbe jutnak a történetek, a példabeszédek, amelyeket Csabától hallottunk, eszünkbe jut újra, hogy mit jelent vácinak lenni, mit jelent ebben a csapatban játszani, és mit jelent ezért a közösségért dolgozni. "Én csak úgy mondom neked...". Mindannyian hallgattuk, mindannyian tanultunk. Hatalmas az ő öröksége, igyekszünk méltók lenni hozzá. 

Új csapat épül. Az NB1-en még a Bártfay - Hanzel - Kovács - Zentel - Klima - Pozsonyi hatos köreiből kerül ki a kezdő, de egyre sűrűbben férkőzik oda a csapat közelébe a kor legnagyobb ígérete, Kovács Péter, aki talán a legszorosabb kapcsolatot ápolta Csabával. Már az ajtón kopogtat a csapat későbbi kapitánya, Kovács Balázs, vagy a később a klub történetének legeredményesebbjévé váló Szathmáry Karcsi. A névsor később kiegészült Laczkó Balázzsal és Kollár Tiborral, akik ugyanezt az utat járták be néhány évvel később. De említhetnénk Józsa Sanyit, aki Karcsikával hosszú napokat töltött Csaba műhelyében, hogy elsajátítsa a gombfocigyártás minden csínját-bínját. Szombat reggel nyolc óra. Ekkorra kellett érkezni Csaba bácsihoz, hogy az ember mehessen pöckölőt csinálni a műhelybe. 8:05-kor a kapu bezárult. Egy újabb lecke a tiszteletről. Tisztelni a másik ember idejét, amit ránk szán. Ez is egy volt azok közül, amelyet megtanulhattunk. És mennyi van még... Ha pedig már a műhely. Csaba nevéhez fűződött a kilencvenes évek második felében trafikokban kapható játék, az úgynevezett Ziccer gombfoci, amit sokan a mai napig a valaha kapható legjobb minőségű gombnak tartanak.

A kilencvenes évek közepe. Éder és Horváth, a Magyar Asztali Labdarúgó Szövetség korábbi-, és akkori elnöke. Csaba szemében nem volt helye a játékban a becstelenségnek, ahol tudott, szembeszállt a bundával, a csalással, az elnyomással, így természetesen a MALSZ vezetésében is helyet követelt magának. Keresztes hadjárata a sportágban jelenlévő tisztességtelenség ellen nem bizonyult sikeresnek, a szövetség ombudsmanjaként falakba ütközött, és rövidesen lemondott. Minthogy a sportágból nem sikerült kiűzni az oda nem illő viselkedést, méginkább arra nevelte tanítványait, hogy maradjanak meg a becsület és fair play szellemében, mert hitt ezek erejében, és abban, hogy ez ellen a csalásnak nincs esélye, a jó győzni fog. Ezek miatt (is) vált Vác a feddhetetlenség mintaképévé, és végül a várt siker sem maradt el.

2002-ben Szathmáry lett a váci csapat történetének második magyar bajnoka. Csaba talán úgy érezhette, hogy ezzel munkája végére ért, és átadta a stafétát. Bár már nem versenyzett, egészen idáig elkísérte az ekkor már Laczkó Balázzsal kiegészült csapatot az NB1-re, de innentől fogva már csak az edzéseket látogatta, itt adta át tudását az újonnan érkezőknek, többek közt Ács Mártonnak és Kollár Tibornak, akik a csapat későbbi erősségei lettek. A csapat 2004-ben, negyven esztendővel az utolsó cím után újra magyar bajnok lett. Ez az üveg bor, pontosabban a hozzá írott kis kártya egy fontos jelképpé vált, álljon itt a szövege mementóul.

Üdv néked, minden szektoroknak atyja!

Gratulálok első Egyéni Országos Bajnoki címed megnyerése alkalmából. Az út jó! Becsülve az ellenfelet, győzni csak így érdemes!

Légy büszke rá, hogy te lehetsz az Egyik.

Baráti üdvözlettel: a Másik

Csaba vezérletével tehát a régi nagy gombozók átadták helyüket az ifjaknak a csapatban, és szép fokozatosan az edzéseken is. Egyre ritkábbá vált, hogy láthattuk őket játszani. A fenti fotó az egyik utolsó ilyen alkalomkor készült 2010 magasságában. Ahogyan fél évszázaddal korábban Hanzel Tibivel érkezett, úgy vele együtt is fejezte be aktív pályafutását. A leginkább élő kapcsolata Kovács Petivel maradt fenn, akivel a dolgozószobában dartsoztak, de sűrűn vendégeskedett nála Kollár Tibi és Szathmáry Karcsi is. Irén néni elvesztése után valami megtört benne, de unokái iránt érzett mély szeretete új értelmet adott életének. Utolsó éveiben betegségekkel küzdött, ami egyre jobban megnehezítette a mindennapjait, így utolsó hónapjait egy otthonban töltötte, ahol még utoljára találkozhatott régi tanítványaival.

Ezúton szeretnénk kifejezni együttérzésünket a családnak és a barátoknak! Nyugodj békében, Csaba bácsi!