vasárnap, 30 április 2017 08:45

Nagy csata az NB3-on!

Szombaton 13 csapat részvételével zajlott le az NB3-as csapatbajnokság alapszakasza. Egyesületünket négy alakulat képviselte, amelyek közül három jutott be a legjobb nyolc közé, hogy a novemberben Vácdukán rendezendő rájátszásért harcolhassanak.

 

Vác és Göd egymás ellen

A 13 csapat két csoportba sorolódott, amely közül az 'A' jelűben szerepelt a Laczkó Balázs - Szathmáry Károly - Demény Zoltán felállású Vác, valamint a Pozsonyi József - Cserey László - Dobos Attila - Nagy Péter alkotta Göd. A gödi csapatnál érdekesség, hogy Józsi kivételével mindenki az egykori Kolozsvár játékosa. Nagy Péter évtizedes kihagyás után tért vissza a játékhoz. Vác számára sétagalopp volt a csoportkör, egyedül az MTK ijesztett rá Laczkóékra, de hála Demény nagyszerű hajrájának, őket is sikerült két vállra fektetni. Furcsa érzés volt, hogy akadt olyan játékos, aki egyáltalán nem ismerte a váciakat. Az MTK verenyzője, Rácz Ferenc hatalmas meglepetésre legyőzte Laczkó Balázst, majd a mérkőzés végén megkérdezte a váci fiútól, hogy hány pontja van a ranglistán. Amikor megtudta, hogy Balázs a teljes mezőny legmagasabban jegyzett játékosa, a "hogy szedtél te össze ennyi pontot?" kérdéssel fejezte ki döbbenetét. Balázs hiába bizonygatta ellenfelének, hogy egyébként ő tud gombfocizni, az eredmény tükrében ez nehezen volt hihető. A történet kapcsán jót mosolyogtak játékosaink.

Pozsonyi Józsiék alaposan megizzadtak a csoportkörben. A Vác elleni vereség belefért... mindamellett fontos megjegyezni, hogy a teljes versenynap leggólzáporosabb meccsét hozta össze Józsi és Balázs, amikor is 7-5-re nyert Laczkó. A Szeged II elleni vereségről is elmondhatjuk, hogy "nem szégyen", de a Maroslele elleni zakóra már nehéz magyarázatot találni. Újbuda és az MTK legyőzésével éppencsak sikerült tovább verekednie magát a csapatnak. 

Laczkó - Pozsonyi mérkőzés az NB3-ban

A 'B' csoportban Oláh Tamás vezetésével szerepelt a tavaly megszűnt rózsadombi játékosokkal megerősített Csörög, valamint Berend Csaba tanítványaiból álló ificsapatunk. A Csörög Berend Csaba - László Márk - Oláh Tamás - Simó Gergő felállású csapata nagy lelkesedéssel és győzni akarással vágott neki a csoportkörnek, ahol még azt is elbírta a társaság, hogy Berend Csaba egyetlen mérkőzésre sem szállt be. A Kecskemét elleni döntetlen akár még bravúrnak is felfogható, a csapat pedig épp a Hírös Város gombozóival holtversenyben végzett a csoport élén. Az óvodásokból álló ifi a verseny üde színfoltja volt. Óvádi Mátyás, Barsi Gellért, Weiss Benedek és Rédey Bence ugyan nem szerzett pontot, viszont vidámságuk, lelkesedésük sokat dobott a hangulaton. Az ellenfelek készségesen segítették a gyerekeket, akik így még azokban a helyzetekben is lehetőséghez jutottak, amikor egyébként termetüknél fogva nem érték volna el a pályát. Csak remélhetjük, hogy megmarad ez a lelkesedés részükről!

Dunakanyar Forte ALC ifi

Három csapatunk jutott tehát a legjobb nyolc közé, ahová tovább vitték a csoportkörben szerzett eredményeiket is. Ennek értelmében Vác 9, Csörög 5, Göd pedig nulla ponttal vágott neki az utolsó négy meccsnek. Vác az Újbuda legyőzésével gyakorlatilag bebiztosította helyét a négyes döntőre, Csörög pedig Maroslele legyőzésével lépett egyet a feljutás felé vezető úton. Göd elkapta a Kecskemétet, ami -amellett, hogy nem akármilyen fegyvertény- sokat javított Csörög feljutási esélyein. Vác legyőzte a szombathelyieket is, amivel már az első helyük is biztossá vált. A nagyszerű erőkből álló Szeged ellen döntetlent játszott a Csörög. Göd is elverte Szombathelyt, Csörög pedig nagyot küzdve megfogta Vácot egy döntetlenre. Göd Csörögöt is legyőzte, amivel az utolsó forduló előtt újra versenybe szállt a négy közé jutásért, míg Csörög elkezdhetett izgulni. Az utolsó fordulóra maradt a döntés, amikor is Vác állt az első helyen 16 ponttal, mögöttük már biztos második volt Szeged 14 egységgel, Csörög tíz ponttal, de már minden meccsét lejátszva állt a harmadik helyen, megelőzve a kilenc-kilenc ponttal őket üldöző Kecskemétet és Gödöt. Az első félidő után hatalmas meglepetés volt készülőben, Kecskemét 6-0-ra vezett Vác ellen, Újbuda pedig 5-1-re Göd ellen! Ezzel az eredménnyel 12 pontos a Kecskemét, 10 Csörög, kilenc Göd. Szathmáry két gyors góllal fordított Nagy Attila ellen, Laczkó pedig egyenlített Nagy Dániellel szemben. Kecskemét 10, Csörög 10, Göd 9. Pozsonyi József egyenlített Benke Ádám ellen, Dobos Attila pedig Theodos Sándor fölé tudott keveredni, ezzel Vác után a Göd is egyenlített. Kecskemét, Csörög és Göd 10-10 pontos. Pozsonyi vezetést szerzett! Göd 12 -a semmiből, a reménytelenségből, ahogy Knézy Jenő mondotta volt 1999 májusában Beckham szögleténél a Bayern München elleni BL döntő 92. percében-, Kecskemét és Csörög 10-10 pont.

Minden szem a Laczkó Balázs - Nagy Dániel meccsre szegeződött, ahol a váci játékos hatalmas nyomás alá helyezte ellenfelét. Egy gól Laczkótól, és Csörög jut tovább. A labda pillanatokra sem hagyta el a kecskeméti kapu környékét, Laczkó pattint: a kapus véd, a labda taccsra pattan. Újabb támadó szektor, nem lehet belőni, Laczkó tovább adja, ez is belőhetetlen, még egy szektorkísérlet a tizenhatoson belül, az óra lecsörög, Kecskemét és Csörög tíz-tíz pontos. Egymással döntetlenre végeztek, jöhet az egymás ellen vívott meccs egyéni eredményeinek számolgatása. Radnóti Péter - Oláh Tamás 1-1, ezzel még mindig döntetlen. László Márk - Nagy Attila 1-0, egy góllal megy Csörög. Nagy Dániel - Simó Gergő 2-0, Kecskemét a negyedik! Csörög ráfizetett arra, hogy legmagasabban jegyzett játékosa, Berend Csaba egy mérkőzést sem vállalt a teljes verseny alatt. A nyolc között nyeretlen Simó Gergőnek erős volt az első pálya.

Nagyot küzdött a gödi gombfoci csapat az NB3-on

November 11.-én Vácdukán mi rendezhetjük a rájátszást, ahol két csapattal próbáljuk kiharcolni az NB2-es indulás jogát. A rájátszásban négyfős csapatok állnak majd asztalhoz, ahol már Balizs Benedek, Baross Gábor és Kollár Tibor játékra is számíthatunk. Kérdés, hogy a gödi négyes nagyszerű egységét meg szabad-e bontani... Erre -és sok minden másra is- azonban csak év végén kapunk választ. Az alapszakasz eredménysorát hamarosan közzétesszük az "versenyek -> eredmények" menüpont alatt.