szerda, 17 november 2021 11:15

Ismét Döme

A pandémiás helyzet okán már-már úgy tűnt, hogy közel ismét előfordulhat az a csúfság egyesületünkkel, hogy nem rendezzük meg a Váciak Kupáját. Aztán a nyár hozott némi felüdülést, és miután mindenki beleunt (nem lehet beleunni) a Balatonba, egy maréknyi játékos ellátogatott a művelődési házba, leporolta a gombfocijait, felporozta a pályát, és csak azért is megküzdött a vándorserlegért!

Váciak Kupája 2021 

Rendkívül hosszú idő telt el azóta, hogy csapattagjaink együtt játszhattak, így ez a kupa elsősorban a viszontlátás öröméről, és a játékkal való ismerkedésről szólt. Szinte hihetetlen, hogy mennyit lehet felejteni ennyi idő alatt. Azonban a helyenként alacsony színvonal annál derűsebb pillanatokat okozott, hiszen a régi barátok egyetlen lehetőséget sem szalajtottak el, amkor kiröhöghették a másikat, de méginkább, amikor saját magukat. Volt lehetőség mindkettőre. Az első fordulóban csak döntetlenek születtek, a másodikra azonban valamelyest összeszedte magát Demény és Szathmáry, akik Csegezi és Olcsvári legyőzésével léptek egyet előre. Döme lendülete nem akaródzott megtörni, ő is legyőzte Dobost, míg Karcsi rálépett a mészárszékre, és hatot kapott Pozsonyitól. Csegezi Olcsvári legyőzésével zárkózott.

Hogy Döme élete se legyen olyan könnyű, Karcsika hintett neki egy ötöst, mintegy jelezvén, hogy azért még ő is itt van. Csegezi Peti arany-álmait Dobos Attila tette tönkre, míg Józsika és Bandó remije egyiküknek sem ért sokat. Jöhetett az utolsó forduló, aminek fej-fej mellett vágott neki az élen Szathmáry és Demény, kettejük összecsapását pedig Karcsi nyerte, azaz ha ugyanannyi pontot szereznek a végén, ő nyeri a versenyt. Nos, Döme talán büszkeségét felpiszkálhatta az előző csúfos vereség, és Pozsonyin töltötte ki mérgét, aki -ahogy azt mondani szokás- egy hétre érkezett. Ezzel így rendben is lenne a dolog, Karcsi nagyon megverte Dömét, Döme nagyon megverte Józsit, Józsi pedig nagyon megverte Karcsit. Hogy Döme élete végül mégis könnyű legyen, arról Csegezi tett, aki úgy határozott, hogy a végére ő is nagyon megveri Karcsit, sőt, még meg is előzi a tabellán. Hogy senki ne zárjon győzelem nélkül, Olcsvári Bandó legyűrte Dobos Attilát, így a második és a hatodik helyezett között végül csak két pont lett a különbség. Döme ezzel másodjára nyerte meg a Kupát, 2005-ös diadala után.

Demény Zoltán 2021

Eredmények

Demény Zoltán

1-1

Olcsvári András

Pozsonyi József

2-2

Csegezi Péter

Szathmáry Károly

3-3

Dobos Attila

Demény Zoltán

4-0

Csegezi Péter

Pozsonyi József

1-1

Dobos Attila

Szathmáry Károly

3-0

Olcsvári András

Demény Zoltán

3-0

Dobos Attila

Pozsonyi József

6-3

Szathmáry Károly

Csegezi Péter

3-1

Olcsvári András

Demény Zoltán

2-5

Szathmáry Károly

Pozsonyi József

2-2

Olcsvári András

Dobos Attila

4-2

Csegezi Péter

Demény Zoltán

7-1

Pozsonyi József

Szathmáry Károly

1-5

Csegezi Péter

Dobos Attila

0-1

Olcsvári András

 

Végeredmény

1. Demény Zoltán - 10 pont
2. Csegezi Péter - 7 pont
3. Szathmáry Károly - 7 pont
4. Pozsonyi József - 6 pont
5. Olcsvári András - 5 pont
6. Dobos Attila - 5 pont

 

Érdekes egybeesés, hogy ugyanezen a hétvégén rendezte a Nemzetközi Szektorlabda Szövetség az Európa Bajnokságot. Hogy mi váciak se maradjunk ki a jóból, a fiúk mókás kedvükben úgy határoztak, hogy ők is játszanak egy "EB-t". Lehetett volna egy szimpla román - magyar meccs, hiszen Olcsvári, Csegezi és Dobos kolozsvári születésűek, de hát milyen lenne egy EB két országgal... mivel Bandó esztergomi, és napi szinten jár át Párkányba, Józsika pedig hát Pozsonyi, ők lettek Szlovákia. Péter és Attila maradtak Románia, míg Döme és Karcsi képviselték a magyar színeket. A négykezes meccsekre leginább a móka volt jellemző, és a vérremenő harcot a mi fiaink nyerték, megelőzve erdélyi barátainkat. A szlovák csapat tagjai identitás-zavarukban csak az utolsó helyet "szerezték meg".