szombat, 01 július 2017 13:33

Oláh Tamás Sopronban is győzött

Két játékosunk vágott neki az útnak, és vett részt az idei Sopron Kupán, ahol negyvenöt szektorlabdázó állt asztalok mellé. Oláh Tamás és fia képviselte csapatunkat, apa pedig nagy lépést tett a másodosztályú tagság felé.

A főversenyben Tamás kemény csoportba került, ahonnét nagy meglepetés lett volna továbbjutása, hiszen hét versenyzőből négynek búcsút kellett intenie a további versengésnek. A három Tesi-játékos, Szatmári Tamás, Koczor János és Lukács László elleni vereségek papírforma eredménynek tekinthetők, a soproni Füzy Csabával vívott párharc pedig háromesélyes volt, amiből Tamás került ki vesztesként. Angler Lajos és Horváth Sándor legyőzése elvárt eredmény.

ifj. Oláh Tamás a Sopron Kupán

Tomika élete első gombfoci versenyén nagyszerű eredményt ért el az ifik között, miután Kim Levente és Varga Gellért legyőzése mellett döntetlenre végzett Horváth Rékával, és bejutott a legjobb négy közé! Itt azonban már fejet kellett hajtson Kámán Attila előtt, hogy aztán a bronzmeccsen Kim Levente visszavágjon neki a csoportban elszenvedett vereségért.

olah

Oláh a harmadosztályban szerepelt vasárnap, de mivel Szegedi András és Potoczki János is bejutott a főverseny tízes döntőjébe, Tamás legjobb esetben is csak a harmadik helyet szerezhette meg. Ez nem is jelentett problémát, miután valósággal agyonverte a teljes mezőnyt! A tíz mérkőzésből álló versengés végén azt is megengedhette magának, hogy az utolsó két meccsre ne álljon ki, hanem nekivágjon a hosszú hazavezető útnak, hogy a gyerekek még időben ágyba kerülhessenek. Teljesítményével nem csak a harmadosztály bronzérmét szerezte meg, hanem egyenesen ő volt a vasárnapi nap legjobbja, amelyért külön elismerést kapott a rendezőktől. Tamás ezzel a sikerrel újabb egy lépéssel került közelebb ahhoz, hogy kevesebb mint egy év alatt nulla pontról elérje a másodosztályú minősítést, így kíváncsian várhatjuk a ranglista elkészültét.

Részletes eredményekért kattints ide