A Creamonese villámrajtjával indult a harmadik játéknap, Rauscher kétszer is vezetett Szathmáry ellen, de 3-3 is állt az eredménytáblán. Aztán a Lazio kegyetlen bosszút állt az oroszlán bajszának húzogatásáért. Mülek ellen kifejezetten rosszul ment Karcsinak, de így is 7-0 lett a vége. A vérengzés közepette Petike, Morvás és Pisti körbeverte egymást, pontosabban Pisti körbepofozta a Milant és a Fiorentinát a termen.
Úgy tűnt, Karcsikával ki-ki meccs lesz ebből, de egygólos Szathmáry-előnynél Pisti passzoló pálcája eltörött egy ártalmatlan szituációban. Tekintve, hogy jövő héten NB1, ahol Pisti is érdekelt, azonnal meg kellett oldani a helyzetet. Karcsi odaadta saját pálcáját, és hamar kiderült, hogy nem Karcsika tud nagyon gombozni, hanem a pálcája, ugyanis innentől kezdve Pisti szinte hibátlanul játszott, és megfordította a meccset. Az utolsó fordulóban Karcsika és Petike csaptak össze, Peti megint fényévekkel volt jobb Karcsinál, megint megsajnálta a legyőzöttet, aki ezúttal ki is egyenlített. Mivel Mártonfi újra győzött, egy negyvenötös nappal lépett fel a második helyre összetettben, míg Morvai mind a fordulón, mind összetettben a negyedik. Alaposan kellett matekozni az ötödik hely odaítélésekor, Rauscher és Mülek 1-1 ponttal végeztek, gólkülönbség tekintetében pedig a Karcsinak berámolt három gól döntőnek bizonyult, Tamás egyel többet szerzett Antinál, így ő szerezte meg az ötödik helyet.
A Liga egynegyedénél Karcsika vezet Pisti és Petike előtt, mögöttük szorosan zárkózik Morvás. Ami a Váci Bajnokságot illeti, ott Kovács őrzi első helyét.