kedd, 16 május 2017 09:57

Ezüstérem az OB-ról

Ezüstérmet szerzett Oláh Tamás a hétvégén megrendezett szektorlabda Országos Egyéni Bajnokságon. Az ötvenhetedszer megrendezett OB csoportköréből búcsúzó Oláh a harmadosztályban a döntőig menetelt, ahol vgereséget szenvedett a szigetszentmiklósi Csekei Zoltán ellen.

Oláh Tamás a Szektorlabda Országos Bajnokságon

Egyedüliként képviselte csapatunkat az idei Országos Bajnokságon Oláh Tamás, aki közel húszéves kihagyás után tért vissza a játékhoz a tavaly nyári Duplex Kupán. A főverseny csoportköréből hatalmas bravúr lett volna a továbbjutás. Csoportjában a sportág olyan prominens személyiségei szerepeltek, mint Bottyán Zoltán, Vágó László, vagy a tavaly világbajnoki címet szerző Simon Ferenc, míg a csoport többi tagja ellen bravúrt bemutatva meglehetett a győzelem.

Az első fordulóban Simon Ferenc csak nagy nehézségek árán, 1-0 arányban tudta felülmúlni Tamást, akinek ezután rögtön két nagyágyúval kellett megmérkőznie, és bár Vágót is sikerült megszorítania, pontot nem szerzett sem ellene, sem Bottyán ellen. Miután túl volt a "nehezén", Oláhnak maradt még esélye a javításra, amivel próbált élni, ám Dobolyi János és Szegedi András legyőzése mellett a Németh Károly elleni vereség, valamint a Horváth Sándor elleni döntetlen már nem fért bele, így ötödik helyen zárta a nyolcfős csoportot, és búcsúzott a versenytől.

Vasárnap a ranglista szerinti osztályok versenye került megrendezésre. Oláh a harmadosztályban az 'A' jelű csoportba kapott besorolást, azonban csak ötödik kiemeltként, ami nem sok jót ígért, tekintve, hogy mindössze ketten juthattak be a négyes rájátszásba. Az első fordulóban Mihály Zoltán elleni 0-0-lal melegített be Tamás, hogy aztán Csekei Zoltánnal is döntetlent játsszon. Füzy Csaba ellen megérkezett az első győzelem, még ha egy sovány 1-0 keretében is. Kondor Gábor 3-0 arányú legyőzése nagy fegyvertény, amit viszont egy 0-0-ás döntetlen követett Valics Lehellel szemben. Kondor Gábor fia, Balázs is 3-0-lal távozott a pálya mellől, így Oláh végül csoportelsőként került a négy közé!

Oláh Tamás a szektorlabda Országos Bajnokságon

A döntőbe jutásért a szegedi Papp-Takács Sándor ellen nagy taktikai csatát, és mindössze egy gólt láthattunk, amelynek eredményeképp a csörögi fiú örülhetett, és jutott a döntőbe. A Szigetszentmiklós versenyzőjével, Csekei Zoltánnal nagy meccset játszottak már a csoportkörben is, így a döntő is hasonlót sejtetett. Oláh azonban már az első percben hatalmasat hibázott, amire lecsapott Csekei, megszerezve a vezetést. Tamás nem tudott felállni a sokkból, játéka kapkodóvá vált, az adódó lehetőségeket pedig rendre elidegeskedte. Ellenfele semmit nem erőltetett, őrizte előnyét, amit meg is tartott a meccs végéig.

Ez az ezüstérem jól mutatta, hogy Tamás képességei jobbak, mint a harmadosztály, ugyanakkor a kihagyott húsz évből eredő rutintalanságot még be kell pótolnia. Ha szorgalmasan látogatja az edzéseket, és igyekszik minél többet ellesni társaitól, valamit ha le tudja vetkőzni ideges természetét, és türelmesebbé válik, akkor jövőre akár a másodosztályra is veszélyt jelenthet.

A Magyar Bajnoki címet idén a Testvériség játékosa, Pákai György tudhatja magáénak, miután a tízes döntőben veretlenül végzett az élen. Második lett Szili Balázs (Józsefváros), harmadik Szendrey Tibor (Komló)