csütörtök, 19 április 2018 10:56

Kezdődik a csapatbajnokság

Mindamellett, hogy az elsőosztályú szektorlabda csapatbajnokság már féltávnál tart (a címvédő Testvériség vezet), az elkövetkező bő héten belül számunkra is elrajtol az idény, hiszen vasárnap az NB3, míg jövő hétvégén az NB2 veszi kezdetét. Lássuk hogyan állhatnak fel csapataink 2018-ban.

Hirtelen jött változások okán alaposan összekavarodtak a dolgok, ami csapataink felállását illeti. Történt ugyanis, hogy a MALSZ elnöksége "elfelejtette" átvezetni a versenyszabályzatba a tavaly megszavazott változtatásokat, így továbbra is az évek óta bevett szokás szerint állnak össze a csapatok. Ez annyit jelent, hogy ha egy egyesületnek több osztályban több csapata is van, akkor az aktuális szektorlabda ranglista alapján kell meghatározni, hogy ki melyik osztályban szereplő csapatnak lehet tagja. Ez nem jelentett kimondott problémát, hiszen egy csapatunk szerepelhet az NB2-ben, további alakulataink pedig az NB3-ban. Ugyancsak "elfeleljtődött" viszont az az elnökségi határozat, aminek értelmében a nevezési határidő a csapatbajnokságra január 31., ami miatt viszont most kapkodhatunk, ugyanis az Erzsébetváros tegnap visszalépett az NB2-es szerepléstől. Mivel tavaly második csapatunk éppencsak lemaradt a feljutásról, előállt az a helyzet, hogy két csapattal is indulhatunk a másodosztályban. Éljen-éljen, gondolhatnánk, viszont második csapatunk a most hétvégi versenyre készült, a jövő hétre nem volt elegendő emberünk. Tartalékcsapataink kapitánya, Dobos Attila embertelen munkát végezve telefonált (pontosabban telefonál ebben a percben is) körbe, amíg végre összeállni látszik az, hogy milyen felállásban szerepel idén a Dunakanyar Forte a szektorlabda CSB-n.

A Dunakanyar Forte ALC csapat a 2017-es NB3-as szektorlabda bajnokságon

Első csapatunknál három hely biztos volt, hiszen Laczkó Balázs, Kollár Tibor és Szathmáry Károly csak itt szerepelhetnek (csak úgy, mint Kovács Balázs, aki viszont idén nem tudja vállalni a játékot). Hármójuk mellé a tavalyi év pontkirálya, Demény Zoltán, a mindig megbízható Baross Gábor és az elmúlt év legaktívabb játékosa, Balizs Benedek csatlakozott. Első csapatunk tehát ezzel a hat fővel vág neki az NB2-es idénynek, nem titkoltan a feljutást megcélozva.

A megüresedett helyre a Forte II lép fel a másodosztályba. Ezt a csapatot nagyon nehéz volt összeállítani, egyrészt az érvényben maradt szabályok miatt, másrészt pedig azért, mert egy hét alatt kellett szabaddá tennie magát egy komplett csapatnyi embernek. Dobos Attila álhatatos munkájának hála, sikerült! Az NB2-ben induló Forte II a Dobos Attila, Cserey László, Nagy Péter, Simó Gergely, Roller Dániel, Oláh Tamás összeállításban lép asztalok mellé, míg jelenleg is folynak az egyeztetések László Márk esetleges játékával kapcsolatban.

Olcsváry Bandi és Csegezi Péter már "megvették jegyüket" a vasárnapi, maroslelei NB3-as fordulóra, így ők alkotják a Forte III magját. Ennél a helyzetnél segítségünkre vannak a megmaradt régi szabályok, ugyanis Dobos Attila nem csak a csapatok szervezésében, de a játékban is oroszlánrészt vállalva kisegíthetii a fiúkat, így vele kiegészülve indul harmadik csapatunk az NB3-on.

A Dunakanyar Forte ALC tartalékcsapata a 2017-es NB3-as szektorlabda csapatbajnokságon

Az idő rövidsége miatt nehezen sikerült összehozni a dolgot, ráadásul még mindig vannak kérdőjelek. A bajnokság későbbi szakaszában játékra jelentkezhet még a visszatérést fontolgató Schleer Gábor (nem lennénk meglepve, ha a komplett Schleer család pálcát ragadna, hiszen Gábor felesége, Zsuzsa, valamint két fia, Norbert és Ádám is aktívan versenyzett annak idején). Nem zárható ki a Béres család újbóli Vácra igazolása sem, hiszen Zoli régi jóbarátunk, aki több szezont lehúzott már csapatunknál, és jelenleg fiával együtt egyesület nélkül vannak. Az őszi fordulókon reményeink szerint már a csapat rendelkezésére áll Pozsonyi József is, akivel kapcsolatban még kérdés, hogy a Vác II NB2-es csapatába, vagy -ha sikerül kiharcolni a rájátszásba kerülést, akkor- a harmadik csapatba épül-e be.

Összegezve, az elmúlt órák / napok totális káosza után kezd kikristályosodni a kép. 

Csapataink 2018-ban

Forte I: Laczkló Balázs, Szathmáry Károly, Kollár Tibor, Baross Gábor, Demény Zoltán és Balizs Benedek

Forte II: Roller Dániel, László Márk(?), Dobos Attila, Oláh Tamás, Cserey László, Simó Gergely, Nagy Péter

Forte III: Dobos Attila, Csegezi Péter, Olcsváry Bandi

Tartalékok: Pozsonyi József, Schleer Gábor, Béres II Zoltán(?)