hétfő, 29 január 2018 10:21

Két csapatunk az idei első dobogón

Hajszállal maradt le az első helyről csapatunk az idei Jurcsik Gábor Emlékversenyen. A szektorlabdázók idei első megmérettetésén két csapattal vettünk részt, és mindkét alakulat dobogón zárta a napot.

Két csapatunk is részt vett a hétvégén Budapesten rendezett Jurcsik Gábor Emlékversenyen, tették mindezt a B Ligában. Második számú kiemeltként kezdett neki a versenynek a Berend Csaba, Balizs Bendek, Oláh Barnabás trió. A mezőny 4. kiemeltje pedig a kolozsvári szekciónk - a magunk között csak KolozsVácként emlegetett hármas a Dobos Attila, Cserey László,Csegezi Péter összeállításban versenyzett.

A Forte szektorlabda csapata a Jurcsik Gábpr Emlékversenyen

Az első kört viszonylag simán abszolválták a fiúk, két 5-1- es diadal, ahol csak Oláh és Csegezi hullajtott pontokat a hátsó pályákon. A második fordulóban házi rangadóra került sor. A félidőben még 4-2- re a Kolozs-Vác vezetett, végül azonban maradt a pontosztozkodás, 3-3. A harmadik kanyarban az Újbuda várt Berendékre, a könnyed 5-1-es győzelem pedig a csapat veretlenségének megőrzését eredményezte. Berend Csaba zseniális mérkőzést játszott Németh Antal ellen, hiszen 0-2- ről felállva, végül 6-3- ra győzött, ezzel magáénak tudva a nap egyik leglátványosabb és leggólgazdagabb derbijét. Cserey Laciéknak az első helyen álló ESE ellen kellett asztal mellé állniuk. A bravúr sajnos elmaradt, 1-5 oda, de semmi ok az aggodalomra. A srácok nem is estek pánikba, a következő körben 4-2- re győzték le a Vasi GE harmadik számú csapatát. Balizsék ismételten 5-1-re győztek, ezúttal a Martonvásár volt a szenvedő fél. Az utolsó fordulóban mindkét csapatunk 1-1 ponttal bővítette az eddig megszerzetteket. Innen talán a Balizs-Tóth, valamint a Berend-Kővágó meccs eredményeit érdemes kiemelni (3-3, illetve 2-2). Komolyabb tét nélkül játszhatták le az utolsó alapszakaszbéli találkozót (hiszen ekkor már mindkét csapat továbbjutott), amelynek eredménye felszabadult, szép gombfocizást hozott. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a Balizs-Tóth mérkőzés első percében elhangzó mondat: „Végre gombozhatunk egy jót!”. Berendéknek ez a döntetlen az alapszakasz elsőséget jelentette, a Dobos Attila vezette csapatnak viszont megkellett elégednie a még éppen továbbjutó, negyedik hellyel.

A Forte szektorlabda csapata a Jurcsik Gábpr Emlékversenyen

Ennek értelmében sajnos már az elődöntőben megismétlődött a házi rangadó. Lássuk be, két váci csapat összecsapása mindig magában hordozza a sziporkázó játékot mutató, sok gólt hozó mérkőzéseket. Jelen esetben ettől nagyon elmaradtunk. Berend-Csegezi 0-0, Balizs-Dobos 0-0, Oláh-Cserey 1-2. Ezzel a negyedikként bejutó Kolozs-Vác játszhatta a döntőt az Újbudát verő Erzsébetváros ellen, míg másik csapatunkra a bronzmérkőzés várt. Viszonylag simán és könnyed játékkal zsebelték be a harmadik helyet Csabáék, Attilláék viszont kénytelenek voltak megelégedni azezüsttel. A kiírás fintora, hogy az alapszakaszban előrébb végző csapatnak volt jó a döntetlen a helyosztókon, így a 9-9- es végeredmény az ESE bajnoki címét eredményezte.

A nálunk már megszokott elképesztő csapategységet jól mutatja, hogy az egyénileg megszerezhető pontoknak kevesebb mint felét tudták begyűjteni a második helyen végzett fiúk, azaz amikor valaki betlizett, a csapat kisegítette. A másik trióban szereplő Balizs és Berend a mezőny legjobbjai közt zártak.

Végeredmény

1. Erzsébetvárosi SE
2. Forte ALC Kolozsvár
3. Forte ALC Rózsadomb

Részletes eredmények és statisztikák hamarosan...