szerda, 24 január 2018 09:31

Ismét Szathmáry nyert

Idén is Szathmáry Károly győzelmével zárult a Váciak Kupája. Ezzel a győzelemmel Karcsi zsinórban harmadszor hódította el a klub éves háziversenyének vándorserlegét. A dobogón két újoncot köszönthettünk, miután a második helyen Debreczy István, a harmadikon pedig Berend Csaba zárt.

Váciak Kupája 2018

Tizennégy játékosunk vágott neki a kupának, akik két hétfős csoportba kaptak besorolást, ahonnét az első két helyezett jutott tovább a legjobb négy közé. Az 'A' jelű csoportot száz százalékos teljesítménnyel nyerte Szathmáry Károly, aki meccsenkénti öt rúgott gólos átlaggal rukkolt elő. Berend Csaba is minden egyéb meccsét megnyerte, így nagyon simán jutott be az elődöntőbe. A csoport harmadik helyén, messze leszakadva az első két helyezettől Kollár Tibor végzett, megelőzve Nagy Pétert, Dobos Attilát, Demény Zoltánt és Debreczy Zoltánt.

Az 'A' csoport eredményei

Kollár Tibor 3-1 Dobos Attila
Demény Zoltán 1-1 Nagy Péter
Berend Csaba 2-0 Debreczy Zoltán
Szathmáry Károly 9-1 Dobos Attila
Kollár Tibor 0-1 Nagy Péter
Demény Zoltán 2-0 Debreczy Zoltán
Szathmáry Károly 6-1 Nagy Péter
Kollár Tibor 1-0 Debreczy Zoltán
Demény Zoltán 1-2 Berend Csaba
Szathmáry Károly 4-2 Debreczy Zoltán
Kollár Tibor 0-1 Berend Csaba
Nagy Péter 0-0 Dobos Attila
Szathmáry Károly 1-0
játék nélkül
Berend Csaba
Kollár Tibor 2-1 Demény Zoltán
Debreczy Zoltán 2-2 Dobos Attila
Szathmáry Károly 5-2 Demény Zoltán
Berend Csaba 2-0 Dobos Attila
Debreczy Zoltán 2-2 Nagy Péter
Szathmáry Károly 2-1 Kollár Tibor
Demény Zoltán 1-2 Dobos Attila
Berend Csaba 2-0 Nagy Péter

Az 'A' csoport végeredménye

  M GY D V GK P
1. Szathmáry Károly 6 6 0 0 27-7 18p
2. Berend Csaba 6 5 0 1 9-2 15p
3. Kollár Tibor 6 3 0 3 7-6 9p
4. Nagy Péter 6 1 3 2 3-9 6p
5. Dobos Attila 6 1 2 3 6-17 5p
6. Demény Zoltán 6 1 1 4 8-12 4p
7. Debreczy Zoltán 6 0 2 4 4-11 2p

A 'B' csoportban nem volt ennyire egyértelmű a két továbbjutó személye, az utolsó fordulóban még hárman versenyeztek a legjobb helyezésekért. A csoportot végül Mártonfi István nyerte, megelőzve Debreczy Istvánt és Baross Gábort. Érdekesség, hogy Mártonfi nem folytatta a játékot a csoportkör után, így a harmadik helyezett Baross jutott a négy közé. A Cserey-Pozsonyi-Roller-Olcsvári kvartett alaposan körbeverte egymást, lehetett matekozni azon, hogy ki hol folytassa a helyosztóknál.

Váciak Kupája 2018

A 'B' csoport eredményei

Baross Gábor 2-1 Olcsvári András
Debrezcy István 0-1 Roller Dániel
Cserey László 1-1 Pozsonyi József
Mártonfi István 0-2 Olcsvári András
Baross Gábor 1-0 Roller Dániel
Debreczy István 1-1 Pozsonyi József
Mártonfi István 3-0 Roller Dániel
Baross Gábor 1-0 Pozsonyi József
Debreczy István 3-3 Cserey László
Mártonfi István 2-1 Pozsonyi József
Baross Gábor 1-1 Cserey László
Roller Dániel 4-0 Olcsvári András
Mártonfi István 1-0 Cserey László
Baross Gábor 1-3 Debreczy István
Pozsonyi József 1-1 Olcsvári András
Mártonfi István 1-3 Debreczy István
Cserey László 0-1 Olcsvári András
Pozsonyi József 2-0 Roller Dániel
Mártonfi István 4-3 Baross Gábor
Debreczy István 3-1 Olcsvári András
Cserey László 1-1 Roller Dániel

A 'B' csoport végeredménye

             
1. Mártonfi István 6 4 0 2 11-9 12p
2. Debreczy István 6 3 2 1 13-8 11p
3. Baross Gábor 6 3 1 2 9-9 10p
4. Roller Dániel 6 2 1 3 6-7 7p
5. Olcsvári András 6 2 1 3 6-10 7p
6. Pozsonyi József 6 1 3 2 6-6 6p
7. Cserey László 6 0 4 2 6-8 4p

Váciak Kupája 2018

Mártonfi István és Kollár Tibor nem folytatták a versenyt a csoportkör után, így ők ketten végeztek a 13-14. helyen. A többi helyosztó a következőképp alakult:

  9-12. helyért  
Demény Zoltán 3-1 Cserey László
Pozsonyi József 0-1 Debreczy Zoltán
  5-8. helyért  
Nagy Péter 0-0
(szl: 0-1)
Olcsvári András
Dobos Attila 2-0 Roller Dániel
  elődöntők  
Szathmáry Károly 4-2 Baross Gábor
Debreczy István 2-1 Berend Csaba
  11. helyért  
Pozsonyi József 0-1
játék nékül
Cserey László
  9. helyért  
Demény Zoltán 1-2 Debreczy Zoltán
  7. helyért  
Nagy Péter 2-5 Roller Dániel
  5. helyért  
Olcsvári András 1-1
(szl: 0-1)
Dobos Attila
  bronzmeccs  
Baross Gábor 0-1 Berend Csaba

Váciak Kupája 2018

A döntő nagy csatát hozott, sokszor múlott nüanszokon, hogy melyik fél szerzi meg a vezetést. Mind Debreczy, mind pedig Szathmáry többször is közel került a gólszerzéshez, és bizony minden alkalommal milliméterek választották el őket a lehetőségtől. Ennek megfelelően gól nélkül fordultak, hogy folytassák a harcot. Mindketten támadólag léptek fel, védekezésnek még csak nyomát sem lehetett látni egyik oldalon sem, de igazi gólhelyzet nem alakult ki. A második félidő vége felé közeledve Karcsi szöglethez jutott, egy játékosa pedig Pisti ötöse környékén, de kicsit kisodródva ólálkodott. Mivel Karcsinak egy csatára sem volt, megpróbálta a szögletet bepattintani. Nehéz helyzetben voltak mindketten, hiszen Pistinek nagyon kellett arra figyelnie, hogy ha a kapusát túlságosan behelyezi a gólvonalon belülre, akkor talán van rá esély, hogy a feje fölött pattanjon be a labda, ha viszont túlságosan kitolja, akkor akár magáról a kapusról is be lehet pattintani a labdát. Igyekezett is azt a bizonyos arany középutat járni, és úgy helyezte a hálóőrt, hogy az se ki nem lógott, se túl messze nem került a támadótól. Karcsinak sem volt könnyű ez a helyzet, mert döntenie kellett, hogy melyik lehetetlennek tűnő helyzetet választja. Ha a játékosról pattint, akkor jó eséllyel kivédi a kapus a lövést, ha viszont magát a kapust veszi célba, akkor annyira minimális a hely, hogy nagy valószínűséggel a labda ott marad a kapus előtt, amiből azonnal indulhat a kontra. Mindkét esetben minimális volt a gólszerzés esélye, Karcsi pedig azt választotta, hogy megpróbálja rácsavarni a kapus hátára a labdát. Hogy melyikük lepődött meg jobban, amikor a ladba a hálóban kötött ki, azt nehéz lenne megmondani. A fennmaradó percekben is mindkét játékos támadásban maradt, de gólt egyikük sem tudott szerezni, ezzel pedig Szathmáry nyert a XIV. Váciak Kupáját!

Végeredmény

               
1. Szathmáry 7 7 0 0 31-9 21p 100%
2. Debreczy I 8 4 2 2 14-11 14p 62%
3. Berend 7 6 0 1 11-4 18p 85%
4. Baross 8 3 1 4 11-14 10p 43%
5. Dobos 8 2 3 3 9-18 9p 43%
6. Olcsvári 8 2 3 3 7-11 9p 43%
7. Roller 8 3 1 4 11-11 10p 44%
8. Nagy 8 1 4 3 5-14 7p 37%
9. Debreczy Z 8 2 2 4 7-12 8p 38%
10. Demény 8 2 1 5 12-15 7p 31%
11. Cserey 7 0 4 3 7-11 4p 28%
12. Pozsonyi 7 1 3 3 6-7 6p 35%
13. Mártonfi 6 4 0 2 11-9 12p 75%
14. Kollár 6 3 0 3 7-6 9p 50%